Nyílt köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben. (tovább…)
Hazai pályázatok
Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint...
Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén megrendezésre...
A Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeumért Alapítvány pályázatot hirdet a gyöngyösi Mátra Múzeumban megvalósuló élményközpont lógójának és...
Az "Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása" című projekt célja, hogy aktivizálja, és önkéntes tevékenységek által fejlessze az észak-magyarországi régióban található...
A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező pályázati felhívása. A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a Civil Kollégium Alapítvány 2010-óta tartó országos közösségszervező szakmai...
Budapest Főváros Önkormányzatának pályázati kiírása (a) Városrehabilitáció keretében megvalósuló közterületek komplex megújítására és (b) Közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására. (tovább…)
Pályázati felhívás személygépkocsi beszerzés támogatására kerekesszékkel közlekedő személyek részére. (tovább…)
Tájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy bejelentés érkezett a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. részére potenciális pályázóknak megküldött elektronikus levelekről, melyben tanácsadó...
Irodalmi-képzőművészeti pályázat P. Howard szellemének elidézésére. (tovább…)
Jelentkezz a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány ösztöndíj-programjába! Ha úgy érzed, támogatásra van szükséged művészeti/természettudományos/informatikai tanulmányaidhoz, kutatásaidhoz, előadásaidhoz, szereplésedhez, versenyekre való felkészülésedhez és...
A tatabányai Kortárs Galéria felelevenítve a korábbi nagy sikerű In memoriam sorozatot, pályázatot hirdet Gustav Klimt halálának 100. évfordulójára alkalmából....
A MANK Nonprofit Kft. a bérlőkijelölési jogával érintett üresen álló műteremlakások határozott időre szóló bérlésére nyilvános pályázatot ír ki. (tovább…)
A Debreceni Értéktár Bizottság, valamint a Debreceni Művelődési Központ logótervező-pályázatot hirdet az Értéktár tevékenységét szimbolizáló jelkép megalkotására. (tovább…)
A 2018 őszén megrendezésre kerülő I. ELEGYEDŐ Fesztivál arculatának megtervezésére nyilvános pályázatot hirdet az AppArt Egyesület és a MáSzínház. Az...
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Dura Stúdió Kft. meghirdeti a Dura László diplomamunka pályázat 2018-at. (tovább…)
Az Ipar 4.0 program támogatási program a feldolgozóipar, és IKT szolgáltatási szektor intelligens eszközökre épülő digitalizációs átalakítását támogatja. Az Ipar...
A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatot ír ki „Az év ökoturisztikai élménye 2018” cím elnyerésére. (tovább…)
A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet KINCSTÁR címmel. (tovább…)
A Verzió Magyar Panoráma, Nemzetközi Panoráma és ZOOM IN Diákfilm kategóriákba várja a nevezéseket. (tovább…)