Pályázatok magánszemélyeknek Archive

Pályázati felhívás-Börzsöny szépségéért küzdők csapatába tartozom

A Börzsöny-Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület pályázati felhívást tesz közzé a HACS területén székhellyel rendelkező tevékenységüket döntően a 17 településén kifejtő vállalkozások, egyházi és civil szervezetek, magánszemélyek illetve önkormányzatok részére az alábbi témákban:

Homlokzatfelújítás 2010-Pécs

A pályázat célja, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi támogatást biztosítson a mellékelt helyszínrajzon jelölt területen álló ingatlanok homlokzatfelújítási munkálatainak elvégzéséhez.

Pályázat Szakértői listára történő felvételre-Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (továbbiakban: Közalapítvány) kuratóriuma határozatot hozott a Szakértői névsor megalkotásáról, jelen felhívással ennek kívánunk eleget tenni. A Szakértői lista célja egy olyan egységes szakértői adatbázis létrehozása, mely lefedi mindazon tevékenységi köröket, melyben a Közalapítványnak munkájához szüksége lehet.  2009. szeptember 1-től kezdődően a Közalapítvány kizárólag csak azon szakértőkkel köt szerződést, akik jelen

Pályázat a klímavédelemért

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a közelmúltban jelentette be, hogy meghirdeti az épületek energiahatékonyságát javító Klímabarát otthon és Klímabarát intézmény pályázatokat, amelyek előkészítése jelenleg is zajlik. A Zöldberuházási rendszer részeként megjelenő kiírásokkal biztosítani lehet a jó hatásfokú, mérhető szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének elérését. A szaktárca a CO2-emisszióból befolyt teljes bevételt kizárólag klímavédelmi célokra költi.

Kitűnőre vizsgáztunk!?-Pályázat családok számára

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus,a Magyar Népfőiskolai Társaság,a Magyar Pedagógiai Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pályázatot hirdet azon családok részére, ahol valamelyik szülő munka mellett, vagy éppen munka nélkül vállalja a tanulást, továbbképzést, átképzést, mert közösen úgy gondolják, hogy erre szükségük van. A pályázati felhívás természetesen szól a család többi tagjához is,

A Békési Városi Könyvtár irodalmi pályázata

Fennállásának 60. évfordulója alkalmából irodalmi pályázatot hirdet középiskolások és felnőttek számára  a békési városi könyvtár, emellett ősszel kiállítást is rendeznek a bibliotékával kapcsolatos relikviákból. Téma: A könyvtárral kapcsolatos emlékek, élmények leírása. A kiírók a pályaműveket szakértők bevonásával értékelik. A legjobb munkák tárgyjutalomban részesülnek.

Szülőföldünk honismereti, helytörténeti és néprajzi pályázat 2009

A Szülőföldünk Győr-Moson-Sopron Megyei Honismereti Egyesület, az egyesületben társult és működő szervezetek és intézmények, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat „Szülőföldünk”címmel, három témakörben pályázatot hirdet, immár 34. alkalommal: LEJÁRT PÁLYÁZAT!!!

Lezárult a Bringázz a Munkába akció 2009 tavaszi fordulója

A Margitszigeten jöttek össze egy közös piknikre a Bringázz a Munkába! résztvevői, hogy együtt ünnepeljék meg az akció sikeres tavaszi fordulóját. Az eredményhirdetés után egész délután bringóhintós szlalomverseny, autóhúzó-verseny és helyben- kerékpáros sprintverseny várta az odalátogatókat.

Magyar Internet Média és Web Díj 2009 pályázat

A verseny lehetőséget biztosít az interneten való megjelenés színvonalának emelésére, az új fejlesztések áttekintésére. Nevezhetnek reklámügynökségek, vállalatok éppúgy, mint egyéni honlap tervezők és grafikus művészek. Magán- és jogi személyek, alapítványok, közhasznú társaságok egyaránt indulhatnak.

A Ludwig Múzeum és a T-Mobile Anton Corbijn videópályázata

A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (a továbbiakban: Ludwig Múzeum) és a Magyar Telekom Nyrt. (T-Mobile) szervezésében, az EMI Zenei Kft. és az EMI Zeneműkiadó Kft. hozzájárulásával pályázat indul 2009. április 29-től, melyben azon, 18. életévüket betöltött természetes személyek vehetnek részt, akik 2009. április 29. és 2009. június 14. között a jelen pályázati kiírásnak

Fotópályázat az orvosi rehabilitáció képi megfogalmazására

A Magyar Fotóművészek Szövetsége és az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága fotópályázatot hirdet fotóművészek és amatőr fotósok számára. A pályázat célja: az orvosi rehabilitáció képi megfogalmazása.

Csongrád Megye Kortárs Fotóművészete 2009 fotópályázat

A Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógiai és Sportintézmény Csongrád megye kortárs fotóművészete címmel nyolcadik alkalommal szervez kiállítást, amelyen életkori, foglalkozási megkötés nélkül részt vehet minden megyében élő, dolgozó és innen elszármazott alkotó.

Magyar-dél-koreai TéT pályázat 2010-2011

A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és a Koreai Köztársaság közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati rendszerben, a magyar – dél-koreai kormányközi TéT

Országos Meseíró pályázat

A VOKE Vasutas Művelődési Ház, a Vasutasok Otthona Pécsi Egyesülete és a MÁV ZRt. Pécsi Területi Képviselete országos meseíró pályázatot hirdet vasúti (bármilyen vasúttal összefüggő) témában.

Magyar Földrajzi Múzeum fotópályázata: A Mezőföld természeti értékei

Érdtől Pécs felé a 6-os úton autózva nem is gondoljuk mennyi kincs rejlik a Mezőföldön. Sokunk csak átszalad az Alföld legnyugatibb tájegységén. Valóban első pillantásra egy, az ember által erősen átalakított kultúrtájnak tűnik a Duna, a Sió, a Dunántúli-dombság és a Balaton által határolt terület, kevés érdekességet tartogatva a természet szerelmeseinek. Ahhoz, hogy megismerjük ezt

Fotópályázat Benedek Elek emlékére: Mint a mesében

A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus nyílt fotópályázatot hirdet Benedek Elek születésének közelgő 150. évfordulója alkalmából. A pályázatra beérkező művekből fotókiállítást rendezünk Budapesten és a Nagy Mesemondó szülőfalujában.

Pályázat Lampl Hugó-emlékplakett adományozásának kezdeményezésére

Pályázati  felhívás a környezetvédelmi és vízügyi miniszter által alapított Lampl Hugó-emlékplakett adományozásának kezdeményezésére. A 2/2007. (I. 18.) KvVM rendeletben foglaltak szerint az emlékplakett tervezési, kivitelezési, technológiai, tájesztétikai és környezetvédelmi szempontból kimagasló, gazdaságosan megvalósított, továbbá gazdaságosan üzemeltethető vízi létesítmények (a továbbiakban: létesítmény) tervezéséért, kivitelezéséért felelős természetes személyeknek a létesítmény megvalósításában való meghatározó közreműködéséért, illetve az eredményesség

Vasúti Hidak Alapítvány fotópályázata

A forgalomban lévő  és megszüntetett vasúti hídjaink történetének megismerése és dokumentálása céljából a Vasúti Hidak Alapítvány FOTÓPÁLYÁZATOT hirdet az alábbiak szerint:

Ösztöndíj a Bundeszentrale für Politische Bildungnál

A németországi Bundeszentrale für politische Bildung (a politikai képzés szövetségi központja) és a Robert Bosch Alapítvány második alkalommal hirdeti meg Politische Bildung in Aktion névre keresztelt ösztöndíját. Bulgáriából, Lengyelországból, Romániából, Szlovákiából, Szlovéniából, Csehországból, Magyarországról és a balti államokból várják olyan fiatalok jelentkezését, akik hazájukban demokráciára neveléssel, aktív állampolgárságra neveléssel foglalkoznak akár önkéntesen, akár szabadúszóként vagy

Kézműves pályázat az ezeréves Visegrád jegyében

Az MNM visegrádi Mátyás Király Múzeuma kézműves pályázatot hirdet amatőr és hivatásos kézműves mesterek számára Visegrád Millenniuma alkalmából.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu