palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Vállalkozóvá válási támogatás

A Vállalkozóvá válási támogatás a foglalkoztatást elősegítő támogatások egyik hatékony eszköze. Olyan álláskeresők vehetik igénybe, akik a programba vonás idején az adott vármegyei célcsoportok által meghatározott feltételeknek megfelelnek. A programhoz szükséges a megadott szolgáltatásban (Vállalkozási tanácsadáson) való részvétel, valamint előzetes Üzleti Tervet kell benyújtani. A pályázó hat hónapon keresztül bruttó 232 ezer forint összegű juttatásra számíthat, és vármegyénként különböző, kb. 3 millió forint vissza nem térítendő tőketámogatást igényelhet.

Vállalkozóvá válási támogatás 2023

A Vállalkozóvá válási támogatás röviden VVT nem új, 2023-ban az ország területén nem egységesen, hanem csak egyes vármegyékben vehetők igénybe nagyjából hasonló feltételek mentén. Tájékoztatásért az illetékes Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályához lehet fordulni, illetve a www.munka.hu oldalon a Vállalkozóvá válást segítő programok fül alatt lehet tájékozódni. A támogatások különböző programok keretében valósulnak meg, például Nógrád vármegyében a TOP Plusz program keretében, Bács-Kiskun vármegyében a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosítja a szükséges forrást. Összegyűjtöttük a VVT-vel kapcsolatos tudnivalókat, valamint a 2023 évre meghirdetett aktuális pályázati lehetőségeket.

Pályázat a vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatos szolgáltatásokat végzővállalkozások, nonprofit és egyéb, nem nyereségérdekelt szervezetek részére a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítése érdekében....