
Közel negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra .
A GINOP-5.1.9 kódszámú program keretében álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzik.
A program első komponenseként, célja a Magyarország területén új egyéni vagy társas vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező 30 év feletti álláskeresők és a 30 év alatti fiatalok komplex szolgáltatással történő támogatása, felkészítése saját vállalkozásuk indítására, üzleti tervük kialakításához és megvalósításához nyújtott ismeret- és készségfejlesztéssel, képzéssel, tanácsadással, mentorálással, valamint a kombinált pénzügyi támogatás igénybevételére való felkészítéssel.
A támogatás mértéke, összege:
A program második komponenseinek keretében, a GINOP-5.2.7-18 és a GINOP-5.1.10-18 pályázati felhívások alapján, a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező, az első komponensben nyújtott képzési programokat eredményesen elvégző, vállalkozásukat megalapító vállalkozók maximum 4.573.800 forint, vissza nem térítendő forrásban részesülhetnek 100%-os intenzitással, induló költségeik támogatása céljából, valamint további visszatérítendő támogatás igényelhető a projekt megvalósításához a GINOP-8.8.1-17 Foglalkoztatás ösztönzése célú hitelprogram keretében.
A program teljes kerete 46 milliárd forint, ebből 6 milliárd forint támogatja a résztvevők képzését. A vállalkozások induló költségeinek támogatására 40 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből a 30 év felettiek által létrehozott vállalkozások részére 13,35 milliárd forint, míg a fiatalok által létrehozott vállalkozásokéra 26,65 milliárd. E két pályázati lehetőség közel 8 ezer vállalkozás elindulását segítheti elő 2022-ig, melyből 2627 vállalkozás a 30 év felettiek, 5236 vállalkozás pedig a 30 év alattiak körében jöhet létre.
Az első szakaszhoz kapcsolódó képzések megvalósítása várhatóan jövő év tavaszán kezdődik meg, a konkrét támogatási igények benyújtására a képzések sikeres elvégzését és az üzleti tervek elfogadását követően, várhatóan 2019 közepén nyílik meg a lehetőség.
Az érdeklődők a www.ginop519.hu oldalon keresztül férhetnek hozzá a már élő régiós előregisztrációs felületekhez a hamarosan induló képzésekre.
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Pályázat a bútor-, lakberendezési-, az IT és a zöld/körforgásos gazdaságban működő KKV-k innovációs projektjei és új üzleti modellek kidolgozására
Vállalkozó leszek 2023 munkaerőpiaci program
Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás Tolna Vármegye
Vállalkozóvá válást elősegítő komplex támogatás Csongrád-Csanád vármegyében
Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Vállalkozóvá válást elősegítő fővárosi munkaerőpiaci program
Önfoglalkoztatás Bács-Kiskun vármegyében 2023
Vállalkozóvá válási támogatás Somogy Vármegye
Nógrád vármegyei foglalkoztatási paktum Plusz
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
A KKV-k ösztönzése az új városi mezőgazdasági értékláncban, a fenntartható növekedés érdekében pályázat