Fotópályázatok Archive

Gulag történetek – alkotói pályázat fővárosi középiskolásoknak

GULAG történetek – Feldolgozatlan múlt címmel pályázatot hirdet a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának Emberi jogi Bizottsága és a Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány, fővárosi középiskolás diákok számára.

Sétálj velünk kreatív pályázat

Kreatív pályázat a gyaloglásról, a nem motorizált  közlekedésről a Mobilitási hét keretén belül.

Magyarország legszebb konyhakertje pályázat

A Magyarország legszebb konyhakertje pályázat országos díj pályázat célja, hogy a kertművelők kellő figyelmet és elismerést, és példájuk nyomán minél többen műveljenek konyhakertet, hogy az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat tovább öröklődhessen a generációk között.

Tatabánya – egészséges környezet, boldog város fotópályázat

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. fotópályázatot hirdet „Tatabánya – egészséges környezet, boldog város” címmel.

Mondd el a történeted! fotópályázat

Fotópályázat a szakképzésben tanuló diákok számára. pályázónak olyan élményalapú pályamunkát kell benyújtania, mely kapcsolódik a szakképzés világához.

Isten a XXI. században fotópályázat

Ezeréves az a vita, ami Isten ábrázolhatóságáról szól a nyugati kultúrában. Az ember, aki a maga eszközeivel a láthatatlan világból próbálja kimetszeni Isten képét, hatalmas felelősséget vállal és ambivalens helyzetben találja magát. Megalkotható-e, láthatóvá tehető-e a valódi alkotó?

ZOOmolj rá! fotópályázat

A Fővárosi Állat- és Növénykert fotópályázatot hirdet „ZOOmolj rá” címmel. Olyan képeket várunk, amelyek eredeti ötletektől, egyéni látásmódról tanúskodnak.

Pályázat művészeti ágak területén működő civil és egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására

A Magyar Művészeti Akadémia 200 millió forint összegben pályázatot hirdet az állam­háztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

Alkotói pályázat daganatos betegséggel érintettek részére

A Regionális Egészségügyért Alapítvány pályázatot ír ki daganatos betegséggel érintettek részére, „Üzenetem az úton lévőknek – mi az, ami nekem segített” címmel.

Képzőművészeti pályázat középiskolásoknak

A képzőművészeti pályázat célja, ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat a kreatív (zenei és/vagy képzőművészeti) önkifejezésre.

Dadalia galéria természetfotó pályázat

A  DaDalia Galeria Fotóköre meghirdeti a DaDalia Galeria negyedik természetfotó pályázatát.

Ady és Én videó, fotó és irodalmi pályázat

Készíts saját alkotást Ady Endre egyik verséből vagy ragadj ki az életéből egy hozzád kötődő fontos eseményt! Pályázati felhívás Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából.

Fotográfus Ösztöndíj pályázat

A Szellemkép Szabadiskola Fotográfus Ösztöndíj-pályázat 50- és 25%- os tandíj kedvezményre!

Szociofotó pályázat

A Magyarország Felfedezése Alapítvány pályázatot hirdet a szociofotó és szociográfia hagyományait ötvöző, a mai magyar (határon innen és túl) társadalom, illetve a magyarsággal együtt élő társadalmak fontos csoportjait és jelenségeit bemutató fotósorozatok készítésére.

The Wapping project -Rezidencia pályázat Berlinbe, Kreuzbergbe

A Wapping project 33. életévüket betöltött alkotók számára nyújt lehetőséget PIHENÉSRE! 🙂

Zsolnay Fotódokumentációs Ösztöndíj

A Zsolnay Örökségkezelő a szervezet a fiatal tehetségek támogatása érdekében elindítja a Zsolnay Fotódokumentációs ösztöndíj pályázatát.

Frame It Venice! video art, videoklip, fotó, zene és film poszter pályázat

Pályázati lehetőség Velencében film, video art, videoklip, fotó, zene és film poszter kategóriákban.

Blickpunkt -a képek versenye fotópályázat

Egyetlen jól elkapott pillanatért 101 eurót fizetünk annak aki nevez, elküldi, szavaz és a legjobb a jelentkezők közül. Elindult az XI. Blickpunkt…

Találkozások Bulgáriával fotópályázat

Milyen benyomások érték bulgáriai látogatása során? Hogyan örökítette meg érdeklődésének tárgyát fényképezőgépe segítségével? Szeretné minél nagyobb közönséggel megosztani bulgáriai élményeiről készült fényképeit? Küldje be fotóit a Találkozások Bulgáriával 2018 című fotópályázatra!

Kortárs Velence 2018

Pályázati lehetőség a Contemporary Venice 2018 kiállításon való részvételre.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu