pályázatok általános iskolásoknak Archive

Kabalafigura rajzpályázat

Kedves Anyukák, Apukák, Nagymamák, Tanár nénik, Tanár bácsik! A Tantakiban célul tűztük ki, hogy a gyerekeknek megmutassuk a tanulás játékos oldalát, hogy a tanulásban sikerélményeik legyenek, miközben játékosan rátalálnak saját személyiségüknek megfelelő érdeklődési körükre. Nagyon fontos, hogy már gyerekkorban megalapozzuk a tudás iránti folyamatos érdeklődést, kíváncsiságot, hogy felnőtt korra se múljon el a fejlődési vágy. Tapasztalataink és

A világűr titkai pályázat

A Science Center Közhasznú Alapítvány pályázatot hirdet 8-18 év közötti diákok részére. A feladat, a világegyetemhez, illetve az űrkutatáshoz kapcsolódó, tetszés szerint választott témát kell kidolgozni egy A3-as méretű papírlap egyik oldalára. A kivitelezés módja szabadon választott, az alkotás lehet rajz, festés, tartalmazhat szöveget, de fényképekből, újságcikkekből összeállított montázst is elfogadunk. Egy pályaművet egy tanuló

ASTRA Tehetség 2013 – rajzpályázat gyerekeknek műholdakról és emberekről

Rajzold le, hogy szerinted miként segítik  a műholdak az emberek életét…A műholdak a legtávolabbi otthonokba is eljuttatják a TV-adást, az internetet, térképfelvételeket készítenek, navigációs szolgáltatást nyújtanak – a műholdak sok-sok hasznos funkciót töltenek be. Készíts erről egy rajzot, és értékes díjat nyerhetsz. A pályázat időtartama: 2013. szeptember 2 – október 31.  

MOL tehetségtámogató program – Művészet-tudomány kategória 2013

A MOL Új Európa Alapítványa pályázatot hirdet 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok, diákcsoportok, ifjúsági csoportok részére, amelyek országos vagy nemzetközi versenyeken, kiállításokon kiemelkedőteljesítményt értek el eddig,és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükség.

Európai nyelvi koktélbár 2013 plakátverseny

A EUNIC, az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek magyarországi szervezete a Nyelvek Európai Napja (szeptember 26.) alkalmából amatőr plakátversenyt hirdet. A verseny célja, hogy a pályázók megjelenítsék a nyelvtanulás jelentőségével és a nyelvi és kulturális sokszínűséggel kapcsolatos gondolataikat, valamint bizonyítsák tehetségüket és kreativitásukat a plakátkészítés terén.

Szimba rajzpályázat

A Generali a Biztonságért Alapítvány 2013-ben immár 14. éve rendezi meg és bővíti új elemekkel Szimba pályázatait. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy óvodás és általános iskolás gyermekek mit gondolnak az egészségről, így a rajzpályázat címe: Éljünk egészségesen! A pályázat beküldésének határideje: 2013. június 15.

Múzeumok Éjszakája rajzpályázat

Rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak a Bakonyi Természettudományi Múzeum.

I. VÍZió Dalverseny – dalszerző- és videó készítő pályázat

Öt állami víziközmű-szolgáltató által indított dalszerző- és videó készítő verseny diákok számára. A közművek által indított verseny célja, hogy a víz értékére irányítsák a magyar lakosság figyelmét. A vízművek dolgozói a diákok segítségét kérik abban, hogy dal és hozzá készített videó formájában mondják el társaiknak, szüleiknek, a magyar társadalomnak, hogy a víz nem evidencia, hanem

VII. Országos Prózamondó Verseny

A Tanítók Egyesülete VI. Országos Prózamondó Versenyt hirdet 6-10 éves korú gyermekek számára négy korcsoportban.

Játssz bizalommal! pályázat tapintható játékok létrehozására

Készíts egy játékot bármelyik korosztály számára egyéni vagy közösségi használatra, amivel látók és nem látók egyszerre is tudnak játszani.

Moha Mini logópályázat

Tervezd meg a Moha Mini Lógóját! Lógó pályázatra 6-14 éves gyerekek, akár gyerekcsoportok (max. 3 fős) pályázhatnak. Az embléma foglalja önmagába, hogy a Gyerekek, Családok és az Ifjúság egy közös kulturális programok részesei, asszociatív, kicsinyítve is értelmezhető, kreatív megoldásokat várunk.

Auchan pályázat általános iskolások számára, egyhetes, ingyenes táborozásra

Pályázat az Auchantól több mint száz általános iskolás számára, egyhetes, ingyenes táborozásra – A tábor öko-parkjában a 10-12 éves gyerekek bepillantást nyerhetnek egy különleges majorság életébe, ahol fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek is dolgoznak.

A mi gólyánk rajzpályázat

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület Rajzpályázatot hirdetü gyerekek számára: A mi gólyánk címmel. Várják óvodások, általános iskolások alkotásait.

6. Gyerek ARC pályázat

Melyik gyerek ne örülne, ha viszontlátná rajzát óriás méretűre nagyítva a Millenáris parkban? Kedves felnőttek! Szóljatok a gyerekeknek, hogy már lehet pályázni a 6. Gyerek ARC-ra! HURRÁ, UTAZUNK! Tervezz biztonságos utakat és járműveket! Pályázatok leadási határideje: 2013. április 30.

Mit tehetek Európáért, mit tehetek a jövő(m)ért? természettudományos pályázat

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány pályázatot hirdet természettudományos témában Mit tehetek Európáért, mit tehetek a jövő(m)ért? címmel 2013 – a Polgárok európai éve, az uniós állampolgárságot létrehozó maastrichti szerződés 20. évfordulója alkalmából. Te, aki most e sorokat olvasod, Európa egy apró, de annál értékesebb gyöngyszeme vagy, és rajtad is múlik, milyen lesz a világ az elkövetkező évtizedekben!

Rajzolj 100 éves kisvasutat rajzpályázat

Az Ipoly Erdő Zrt. pályázatot hirdet „Rajzolj 100 éves kisvasutat” címmel óvodások, valamint alsó és felső tagozatos tanulók számára.

Mit tehetek Európáért, mit tehetek a jövő(m)ért? művészeti pályázat

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány művészeti pályázatot hirdet Mit tehetek Európáért, mit tehetek a jövő(m)ért? címmel 2013 – a Polgárok európai éve, az uniós állampolgárságot létrehozó maastrichti szerződés 20. évfordulója alkalmából. Te, aki most e sorokat olvasod, Európa egy apró, de annál értékesebb gyöngyszeme vagy, és rajtad is múlik, milyen lesz a világ az elkövetkező évtizedekben!

Határtalan természet rajzpályázat

Szente Község önkormányzat Határtalan természet  című projekje keretében határon átnyúló rajzpályázatot hirdet általános iskolások részére.

Országos Rajzfilmünnep meseíró pályázat

A KEDD Animációs Stúdió meseíró pályázatot hirdet Nektek, 14 év alattiaknak az AEGON-KEDD Országos Rajzfilmünnep alkalmából.

X. Janikovszky Éva meseíró pályázat

A 2013. évi meseíró pályázat 2013. március 25-én indul és április 25-én zárul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu