Megjelentek a Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiumának 2010. évi második pályázati felhívásai. (tovább…)
Oktatási pályázatok
A Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiuma a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény végrehajtásáról rendelkező 355/2006. (XII. 27.)...
16 és 30 év közötti vagy? Tanultál vagy éltél már más országban? Van olyan hátizsákod, amelyik bejárta Európát? Ha igen,...
Az Oktatásért Közalapítvány Tehetségsegítő Alkuratóriumának „A kiemelkedő tehetséget mutató PhD hallgatók nemzetközi versenyeken és hazai, illetve nemzetközi konferenciákon való részvételének...
Az Oktatásért Közalapítvány Tehetségsegítő Alkuratóriumának „A kiemelkedő tehetséget mutató felsőoktatási hallgatók nemzetközi versenyeken és hazai, illetve nemzetközi konferenciákon való részvételének...
Az Oktatásért Közalapítvány Tehetséggondozói Alkuratóriumának NTP-OKA-XII kódszámú a felsőoktatási intézmények által szervezett, középiskolásoknak szóló regionális tehetségműhelyek támogatása” című pályázat. A...
A program célja, hogy lehetővé tegye, hogy a részt vevő országok felsőoktatási intézményei - egyetemek, főiskolák – vendégtanárokat fogadjanak, hallgatókat ...
A Balassi Intézet pályázati felhívása magyarságismereti állami ösztöndíjra. A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet a kulturális...
A támogatás célja: Egyenlő esélyt nyújtani a felsőoktatás területén is a speciális igényekkel rendelkező kiutazók számára az Erasmus programban való...
A MTA és a Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány Kuratóriuma 2010. évre pályázatot hirdet: a természettudományok, élettudományok és társadalomtudományok területén, fiatal tudósok,...
A Holokauszt Emlékközpont és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum (United States Holocaust Memorial Museum), az International Task Force for Holocaust Education,...
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázati felhívása a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában történő részvételre. (tovább…)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázati felhívása a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában való részvételre (tovább…)
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázati felhívása a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjában való részvételre (tovább…)
Keressük 2010 Legzöldebb Pedagógusát! Keressük azt a mindenre elszánt ZÖLD PEDAGÓGUST, aki megmutatja, hogy 2010-ben melyik volt a legjobb természetismereti...
"Csodák útján járva" (Wandering for wonders) - Nemzetközi tanulmányút roma és cigány fiatalokkal foglalkozó szervezetek számára. A Fiatalok Lendületben Program...
A várpalotai Bán Aladár Általános Iskola és Tagiskolája meghirdeti levelező pályázatát általános iskolák 5-8. évfolyamos tanulói számára. 4 fős csapatok...
Nemzeti Erőforrás Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságával (a továbbiakban: OKM Támogatáskezelő) közösen 2010-ben ismételten...
A Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány pályázatot hirdet a szabadidősportban működő, KIZÁRÓLAG ÉP TAGOKAT FOGLALKOZTATÓ SPORTEGYESÜLETEK SZÁMÁRA (A. kategória) (tovább…)
A Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány pályázatot hirdet az ép tanulókat foglalkoztató DIÁKSPORT-EGYESÜLETEK ÉS AZ ISKOLAI SPORTKÖRÖK SZÁMÁRA (D. és E....