A Népművészeti Kollégium nyílt pályázatot hirdet vissza nem térítendő támogatásra a 2010. szeptember 1. és 2011. április 15. közötti időszakban megvalósuló programokra.
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja vegyes finanszírozás. A meghirdetésre kerülő témában a kollégium nevezési díjat nem ír elő, illetőleg a saját forrás (önrész) esetében 10%-os kötelezettséget ír elő.
Nemzetközi, országos és regionális szakmai rendezvények, konferenciák, fesztiválok és kiállítások megrendezésére.
Altéma kódszáma: 1907
Egy pályázó az altémára egy pályázatot nyújthat be, amely maximum 3 rendezvényre vonatkozhat.
Pályázhatnak:
- A népművészettel foglalkozó országos hatókörű szakmai társadalmi szervezetek és intézmények (Martin György Néptáncszövetség, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, Táncház Egyesület, Vass Lajos Népzenei Szövetség, Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, Hagyományok Háza, Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Magyarországi Folklórfesztiválok Szövetsége),
- A népművészettel foglalkozó regionális és megyei hatókörű szakmai társadalmi szervezetek és intézmények,
- Az 1. és 2. pontba nem sorolható, népművészettel foglalkozó egyéb magyarországi- és határon túli egyesületek, alapítványok, civil szervezetek, és intézmények, akiknek pályázatukhoz mellékelniük kell az 1. pontban felsorolt országos hatókörű szakmai, társadalmi szervezetek egyikének véleményét a megvalósítani kívánt program tervezetéről. Ennek hiányában a pályázat érvénytelen!
Magánszemély nem pályázhat.
A határon túli pályázók a 3. pontba tartoznak!
Az altéma támogatásának keretösszege: 40 millió Ft.
A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:
- megbízási díjak – előadók, oktatók, technikai szolgáltatók – járulékok nélkül,
- tiszteletdíj számlás kifizetése,
- utazási költség,
- szállítási költség,
- szállásköltség – csak az előadók, szervezők és VIP-vendégek részére,
- bérleti díj,
- reklám- és propagandaköltség,
- csoportos étkeztetés – jogcímre maximum az igényelt összes támogatás 10%-a kérhető,
- szakmai anyagköltség.
A pályázathoz mellékelni kell a szakmai rendezvény, konferencia, fesztivál, kiállítás részletes szakmai programját, ezen belül:
- a közreműködők és az előadók felsorolását,
- a résztvevők tervezett számát,
- az eseményen résztvevők célcsoportját,
- a részletes, rendezvényenkénti költségvetést,
- a pályázó társadalmi szervezet vagy intézmény hatókörére vonatkozó nyilatkozatot,
- a megvalósításhoz szükséges 10%-os önrész igazolását (önrész nyilatkozatot).
A kollégium bírálati szempontjai:
- a pályázat szakmai tartalma,
- a tervezett esemény hazai és/vagy nemzetközi jelentősége,
- a benyújtott költségvetés megalapozottsága.
A pályázóknak a megvalósításhoz szükséges teljes összegből 10%-os önrésszel (saját erő) kell rendelkezniük!
Amennyiben a benyújtott pályázat a kiírásban részletezett feltételek bármelyikének nem felel meg, úgy a pályázat érvénytelen!
Elszámolni az önrésszel együtt kell, a megítélt támogatás arányában.
Támogatott pályázatok esetében a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell az eseményről készült fotódokumentációt (maximum 5 db), valamint a médiában megjelent közlemények másolatát.
Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. („minta” pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)
A pályázatok 1 példányban
2010. április 23-ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Igazgatósága Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a ( 36 1) 327-4445 számon kaphatnak.
Forrás: NKA
További cikkek a rovatban
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
In the Field kultúrális ösztöndíj pályázat
Budapest Nagyregény művészeti pályázat
Pályázati felhívás a Bánkitó fesztiválon való részvételre
Petőfi Nagylemez program pályázat
Pályázat közép-európai és balkáni színházi, tánc-, zenei és cirkuszi projektek megvalósítására
Visegrad grants – a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek támogatása pályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Pályázat határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére, kiemelt művészeti célok megvalósítására
Pályázat kulturális fesztiválok megrendezésének támogatására
Pályázat a NordArt 2024 kortárs művészeti kiállításon való bemutatkozásra (Kunstwerk Carlshütte)
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Innovatív eszközök és üzleti modellek pályázat audiovizuális fejlesztésekre
Interreg VI-A – Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program – Pályázat határon átnyúló együttműködésekre
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására
Csoóri Sándor program – Pályázat a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására