Rendezzünk kiállítást közösen! Küldje be a Hunyadi térhez kapcsolódó fotóit, történeteit! Tudja-e Ön, hogy az úgynevezett “kofavillamos” nyitott kocsikkal járt,...
Pályázatok magánszemélyeknek
A MÚOSZ Elnöksége és Választmánya 1978-ban határozta el, hogy Aranytollat adományoz a több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt érdemes és kiemelkedő...
AZ ÉPÍTÉS FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY 2010. ÉVI PÁLYÁZATA SZAKKÖNYV ÍRÁS TÁMOGATÁSRA. A pályázat célja: Az építéssel összefüggő és annak fejlődését elősegítő...
A Stanislas Kostka Alapítvány (Belgium) a Faludi Ferenc Akadémia együttműködésével Tanulmányi Ösztöndíjat TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ-at hirdet a 2011/2012-es tanévre Belgium francia...
A TIT Pannon Egyesülete és a Győri Fotóklub Egyesület „TIT-ÉV Fotója - Év Fotósa" címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet. A pályázat...
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, mint minden esztendőben, ebben az évben is összegyűjti és felterjeszti a jelöléseket a Táncsics Mihály-díjra....
Az „Akcióhős” pályázat mindenkinek szól, aki szereti a filmeket, a filmcsillagokat, szenvedélyes mozibolond, vagy akár egy pillanatig is eljátszott a...
Tervezz logót a Diáktanyának! Talán emlékeztek még néhányan azokra az időkre, amikor az Előd ovi szomszédságában lévő épület Diáktanyaként működött....
Készíts egy 30 mp-es reklámfilmet amelyben a hangsúly a történeten van de mégis egy terméket mutatsz be kreatív, nondirekt módon....
A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT) 1997-ben "Év Gyógyszere" díjat alapított. A díj Asszonyi Tamás, szentendrei képzőművész alkotása:...
A Republic Group Magyarország vezető, díjakkal többszörösen elismert márkastratégiai és marketingstratégiai tanácsadó- és reklámügynökségi csoportja. Több, mint 10 éve dolgozunk...
Szeretnénk egy logót, így most ezt is kérjük tőletek: tervezzétek meg a szabad szülés emblémáját! Lehetőleg egyszerűt, ha színes, akkor...
A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság „Ifjúsági Pályázat”-ot hirdet. A pályamű kísérletes farmakológiai munkára épülő még publikálásra nem került...
Az Oktatásért Közalapítvány „Ady Endre Ösztöndíj Pályázata” a határon túli magyar nemzetiségű kiemelkedő tehetséget mutató, szociálisan hátrányos helyzetű közoktatásban tanulók...
A Balogh László Alapítvány pályázata. A Debreceni Irodalmi Múzeum Balogh László Alapítványa pályázatot hirdet Balogh László (1919-1997) író, költő, irodalomtörténész...
Pályázz videóddal és játszd újra a Csak szex és más semmi című film ikonikus jelenetét Schell Judit vagy Csányi Sándorral!...
A CB Richard Ellis (CBRE) - immár harmadik alkalommal - elindította az "Év Városi Fotósa" pályázatát az európai, közel-keleti és...
A HBLF idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a „Média a Társadalomért” pályázatát. A pályázat célja elismerni a társadalmi összefogás és...
A Belügyminisztérium hirdetménye a 2011. évi Ybl Miklós-díjak adományozásáról. A A 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelettel szabályozott Ybl Miklós-díj a...
„Szeretem a Balatont” címmel 2010. október 15-től amatőr fotópályázatot indít a Balaton rajongóit egy helyre összegyűjtő Balatoniwiw közösségi oldal (www.balatoniwiw.hu)...