Az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában meghatározott feladatok alapján felhívást tett közzé az ifjúsági turizmus fejlesztési stratégiájának...
Pályázatok magánszemélyeknek
Megjelent az Európai Unió műemlékvédelmi díjának, az Europa Nostra díjnak 2010-re szóló felhívása. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az...
Az elektronikus zene térhódításával egyre többen ültek le a számítógép elé, hogy zenét szerezzenek, illetve szólaltassanak meg. A létrejött zenemű...
Az Agrármarketing Centrum pályázati felhívást tesz közzé a 2009. évi közösségi agrármarketing program keretében A magyar gyógynövény népszerűsítésére. A támogatás...
Az Európai Bizottság civil szervezeteket bízott meg azzal a feladattal, hogy koordinálják a 2011-es Önkéntesek Európai Éve hivatalos logójának és...
Most múlik pontosan...Dehogy múlik! Most jön! Mint az „Ez a vonat, ha elindul”. Mert bár értékvesztett korban élünk, a Quimby...
A Promenád - „A nők sétánya” program kuratóriuma és a Partners Hungary Alapítvány pályázatot hirdet. A „Promenád díj” egy nemzetközi...
Kacagó színek címmel pályázatot hirdet a Mákgubó és a M’Art. A pályázat célja az ősz megjelenítése vidám színekkel. Pályázhat: minden...
A pályázat célja a pályázat keretén belül támogatható az 1992. július 01. előtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épített...
A pályázat célja vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá lakóingatlanok vonatkozásában a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal...
A pályázat célja vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá: Az 1994-ben vagy 1994 előtt épült (legkésőbb...
A pályázat célja, hogy vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel járuljon hozzá a lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező fűtés és/vagy...
A Börzsöny-Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület pályázati felhívást tesz közzé a HACS területén székhellyel rendelkező tevékenységüket döntően a 17 településén kifejtő...
A szakértői rendszer fejlesztését „Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézetről” (ORSZI) szóló 213/2007. Korm. rendelet 3.§-ában foglaltak, valamint a...
Olvasd el bevezető mesénket Tódor, a környezettudatos, vidám manó és Lackó találkozásáról és folytasd bátran a képzeleted elengedve történetüket, kalandjaikat,...
Pályaműveket várunk az alább ismertetett borok közül legalább kettő cimketervére a pincészet jelenlegi, vagy a pályázó által tervezett logójának használatával....
Az Educatio Kht. Esélyegyenlőségi Igazgatósága pályázatot hirdet közoktatási esélyegyenlőségi szakértői szakterületre felkészítő 60 órás képzésen való részvételre. A képzésre azoknak...
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.)...
A pályázat célja, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi támogatást biztosítson a mellékelt helyszínrajzon jelölt területen álló ingatlanok homlokzatfelújítási...
A Bükki Hegyhát- Kamaszparlament Ifjúságáért Közhasznú Alapítvány felhívja minden 18-30 éves fiatal munkavállaló és munkanélküli figyelmét az alábbi lehetőségre: (tovább…)