Magyarország európai uniós tagsága sikertörténet, sok ezer megvalósult és kifizetett projekt, több száz milliárd forintnyi fejlesztés, átlag fölötti forráslehívási arány, és több mint tízezer nyertes pályázó jelzi mindezt – áll a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által, az ország ötéves uniós tagsága kapcsán készített összegzésben. Az NFÜ megállapítja: a világgazdasági válság idején különösen megmutatkoznak az uniós tagság előnyei. Az NFÜ leszögezi: a csatlakozás után megindult és 2008 decemberére szinte lezárult I. Nemzeti Fejlesztési Terv során a különböző kiírásokra 42.459 pályázatot adtak be, és több mint 685 milliárd forint összértékű, 19 ezer kifizetés történt (a kifizetések szinte 100 százalékban megvalósultak).
Az elmúlt öt év alatt a 12 ezernél több lezárult projekt és a forrásfelhasználás európai összehasonlításban is magas aránya – 94 százalék, míg az uniós átlag 90,6 százalék, amivel Magyarország az újonnan csatlakozott országok között az 5. helyen, míg az összes tagállam között az első tízben szerepel – mind azt jelzik, hogy nem csak az intézményrendszer, hanem a pályázók is jól vizsgáztak – derül ki az összegzésből.
Az első fejlesztési időszak tapasztalatait értékelve alakították ki a második ciklusra szóló Új Magyarország Fejlesztési Tervet. A 2007-2013 közti időszakban Magyarország számára 24,9 milliárd euró (közel 9 ezer milliárd forint) uniós forrás áll rendelkezésre, amelynek 55 százaléka (3.900 milliárd forint) már 2007-2008 folyamán megnyílt a pályázók számára.
A dokumentum szerint Magyarország ebben a ciklusban is élen jár a lehetőségek kiaknázásában, elsőként írt ki uniós pályázatokat, és 2007 végén már nem csak előleg formájában, hanem ténylegesen megindított projektekért is kért átutalást az Európai Uniótól. Ez év április végéig 2.267 milliárd forintot ítélt meg az intézményrendszer a nyertes pályázóknak, emellett közel 7.750 szerződést kötöttek meg, több mint 1.810 milliárd forint értékben. 313 milliárd forintot már átutaltak, és 1.607 projektet sikeresen befejeztek.
(MTI)
További cikkek a rovatban
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása
GINOP-8.3.5-18 – Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú hitel ( 0%-os kamat)
Védett: Európai Bauhaus-díj nem csak építészeknek
MobilBalaton – Videópályázat fiataloknak
GINOP-3.1.6-20 – Digitális élményközpontok hálózatának továbbfejlesztése és központi minőségbiztosítása
Elindult az egyszer használatos műanyagok kiváltását támogató pályázat előminősítése
A mikro-, kis- és középvállalkozások üzletviteli folyamatainak megújítása és versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén a Közép-magyarországi régióban pályázat
Kertészeti üzemek korszerűsítése – a felhívás felfüggesztése
Borászati gép, technológiai berendezés beszerzésére irányuló támogatási kérelem
Kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiaci visszatérését ösztönző ösztöndíj
Új pályázat lebonyolító szervezethez kerültek az Otthon melege program pályázatai
Befektetés a jövőbe – kutatási-fejlesztési projektek támogatása
Tízezer eurót is kaphat legjobb női agrárinnovátor
Meghatározatlan ideig szüneteltetik a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogramot
Európai Ifjúsági Foglalkoztatási program pályázatok
Pályázat a stratégiai partnerség a digitális oktatási készség fejlesztése érdekében a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás területén.
Felelős Társadalomért Program – az egészségért (x)
Jön az új kertészeti beruházásokat segítő pályázat
Felfüggesztették a Külpiacra jutási támogatást
Energiahatékonysági fejlesztéseket kiszolgálni képes mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztése és kapacitásbővítése pályázat
Az európai zenei export fejlesztésének és előmozdításának lépései
Az európai előadó-művészeti alkotások határokon átívelő terjesztésének platformja – pályázat
HoCare2.0 – pályázat az idősek otthoni ápolását, gondozását segítő okos megoldásokra