Projekt hírek
2010 február 8
Közel 900 négyzetméter vízfelülettel új családi élményfürdő épül a Gyulai Várfürdőben; a projekt összköltsége 2,5 milliárd forint, amelyből 1,25 milliárd forintot az unió és a központi költségvetés biztosít - jelentette be az önkormányzati miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Gyulán. Varga Zoltán elmondta: a kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a várfürdő bővítésének terveit, így a mostani döntéssel együtt immár több mint 10 milliárd forint támogatásban részesült Magyarország hét - közöttük a zalakarosi, a hévízi, a szegedi és a hajdúszoboszlói - fürdő.
(tovább…)
Pályázati témák: gyulai várfürdő, Gyulai várfürdő pályázat, kiemelt pályázatok, Turisztikai pályázatok
Pályázati kategóriák: Egyéb hírek, Projekt hírek, Turisztikai pályázatok Nincs hozzászólás »
2009 szeptember 6
Magyarország első helyen áll a környezetvédelmi projektek területén az Európai Unió új tagállamai között. Amennyiben a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) valamennyi előkészített pályázata megfelel a második forduló bírálati követelményeinek is, az közel 1000 milliárd forint támogatási összegű környezetvédelmi beruházást generál, nagymértékben javítva az ország környezeti állapotát és számos új munkahelyet teremt – mondta el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a KvVM Fejlesztési Igazgatóságának szeptember 3-i konferenciáján.
(tovább…)
Pályázati témák: környezeti pályázatok, Környezetvédelmi pályázatok, KVVM pályázatok, Projekt hírek, természeti környezet védelme
Pályázati kategóriák: EU pályázatok, Egyéb hírek, Környezetvédelmi pályázatok, Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 szeptember 5
Kilenc nemzeti park 23 pályázata nyert támogatást az Új Magyarország Fejlesztési Terv programjaiból a közelmúltban, így csaknem 7 milliárd forintot fordíthatnak természetvédelmi fejlesztésekre országszerte. Az elnyert támogatásból élőhely-rekonstrukciók, elektromos vezetékek természetbarát átalakítása, gyűjteményes növénykertek és védett történeti kertek természetvédelmi célú fejlesztése, erdei iskolák infrastrukturális fejlesztése és élőhely-megőrző programok valósulnak meg. 2000 és 2010 között összesen 155 nemzeti parki fejlesztésre került és kerül ezután sor Magyarországon.
(tovább…)
Pályázati témák: KVVM pályázatok, Nyertes pályázatok, pályázatok nyertesei, Projekt hírek, természetvédelmi fejlesztések
Pályázati kategóriák: Nyertes pályázatok, Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 július 25
Magyarország “tarolt” a Kultúra keretprogram 2009-es műfordítási pályázatán: 11 magyar kiadó 320 ezer euró támogatást kapott.
(tovább…)
Pályázati témák: kultúra 2007-2013 pályázatok, műfordítói pályázatok, Pályázati hírek, Projekt hírek
Pályázati kategóriák: Irodalmi pályázatok, Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 július 22
2009. június 24-ig összesen 67 darab pályázat érkezett be a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program első pályázati felhívására, amelyet 2009. március 26-án hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Horvát Köztársaság Területfejlesztési, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériuma.
(tovább…)
Pályázati témák: magyarország-horvátország IPA határon átnyúló együttműködések, Pályázati hírek
Pályázati kategóriák: Egyéb hírek, Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 július 21
Kalandpark nyílik a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben. A festői szépségű tájhoz illeszkedő park egy közel 50 millió forint értékű turisztikai fejlesztés részeként valósul meg, amelyet pályázati forrás segítségével finanszíroz a hódmezővásárhelyi önkormányzat.
(tovább…)
Pályázati témák: Mártély kalandpark, Projekt hírek
Pályázati kategóriák: Egyéb hírek, Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 július 3
Mintegy 3,8 milliárd forintnyi összegű épület- és közterület-felújítás veszi kezdetét az Erzsébetvárosban. A Kazinczy utca egy részén pedig 2010-ig megvalósul a Kultúra Utcája nevű projekt.
(tovább…)
Pályázati témák: projektek, városrehabilitációs pályázatok
Pályázati kategóriák: Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 június 30
Tájékoztatás a Közös Irányító Bizottság 2009. június 24-én 25-én megtartott, az első két pályázati felhívás döntéshozó ülésével kapcsolatban. Ezúton tájékozatjuk a tisztelt pályázókat, hogy 2009. június 24-én és 25-én Nyíregyházán megrendezésre került az első két pályázati felhívásra benyújtott és szakmai értékelésre bocsátott projektjavaslatok kiválasztásával kapcsolatos Közös Irányító Bizottsági ülés.
(tovább…)
Pályázati témák: határon átnyúló együttműködések, magyarország románia, Pályázati hírek
Pályázati kategóriák: Egyéb hírek, Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 június 27
Több mint 12,7 milliárdos szennyvízprogram indul Nyíregyházán. Az Európai Bizottság jóváhagyta Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási uniós nagyprojektjét. A több mint 12,7 milliárd forintos beruházás keretében kiépül a még hiányzó szennyvízcsatorna-rendszer, újra üzemelni fog a nyíregyházi II. számú szennyvíztisztító telep, és a szennyvíziszap korszerű kezelésére megépítenek egy új komposztáló telepet is. A beruházásnak köszönhetően a csatornázottság jelenlegi 81 százalékosról 96 százalékosra nőhet. A projekt jelentősen csökkenti a térségben a talaj, valamint a felszíni és felszín alatti vizek szennyezését, ezzel összesen mintegy 130 ezer lakos számára teremt tisztább és egészségesebb környezetet.
(tovább…)
Pályázati témák: környezetvédelmi nagyprojektek, Környezetvédelmi pályázatok, KVVM pályázatok, Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási nagyprojekt, Pályázati hírek, Projekt hírek
Pályázati kategóriák: Nyertes pályázatok, Projekt hírek Nincs hozzászólás »
2009 június 26
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Mecsek Dráva Hulladékgazdálkodási Projektet, amelynek támogatásáról a kormány még tavaly augusztusban döntött. A 16,87 milliárd forintból kiépülő komplex rendszer 313 település 426 ezer lakosa mintegy 200 ezer tonna hulladékkezelési problémáját oldja meg, biztosítva a szelektív hulladékgyűjtési lehetőséget és növelve a hulladék anyagában történő hasznosítását. A projekt hozzájárul a hátrányos helyzetű aprófalvas-tanyás térség fejlesztéséhez és környezetei biztonságához.
(tovább…)
Pályázati témák: Környezetvédelmi pályázatok, KVVM pályázatok, Mecsek Dráva Hulladékgazdálkodási Projekt, Pályázati hírek, Projekt hírek
Pályázati kategóriák: Egyéb hírek, Projekt hírek Nincs hozzászólás »