A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézete, a Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézetével, az Erdőmérnöki Kar...
felsőoktatási pályázatok
Az alprogram célja: (1) a leendő tanárok lehetőséget kapjanak pedagógiai, nyelvi és kulturális ismereteik bővítésére, azaz módszertani tapasztalatokra tegyenek szert,...
A Magyar Tudományos Akadémia a kezelésére bízott magánalapítvány felhasználásával, Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat létrehozásával támogatni kívánja a fiatal magyar kutatók...
A pályázati kiírás jogszabályi háttere: 1120/2009. (VII. 23.) Kormányhatározat. A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának kétéves (2009-2010. évi) kormányzati cselekvési programja...
Célja: a felsőoktatásban kiemelkedő tudományos teljesítményt elért fiatalok alkotó, tudományos tevékenységének segítése. (tovább…)
A Tempus – program negyedik szakasza a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozik. A program általános célja, hogy a felsőoktatás területén hozzájáruljon...
Az Európai Bizottság Oktatási, Kulturális és Audiovizuális Végrehajtó Ügynöksége megjelentette az Erasmus Mundus 2010-es pályázati felhívását. Az Erasmus Mundus program...
Összesen 100 hallgató vehet részt az ösztöndíjas programban az öt és fél évig tartó időszak alatt. Jelenleg 37 hallgató részesül...
Jelenleg az Európai Unió tagállamaiban átlagosan a fogyatékos emberek csupán egyharmada végez fizetett munkát; hazánkban ez az arány 18-20% figyelembe...
E pályázati felhívás szándéka az oktatás és továbbképzés terén a tudásmenedzsment mechanizmusainak fejlesztését célzó nemzetközi együttműködés támogatása. E mechanizmusok célja...
A pályázati felhívás általános célkitűzése az EU-tagállamok és a partnerországok népe közötti jobb megértés és interakció elősegítése, amely magában foglalja...
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából a Magyar Művelődési Intézet és Képző- művészeti Lektorátus pályázatot hirdet a Római Magyar Akadémia...
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet államilag támogatott doktori képzésben történő részvételre...
A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet államilag támogatott doktori képzésben történő részvételre...
A CEEPUS (Central European Exchange Program for University Studies) program célja, hogy lehetõvé tegyen a részt vevõ országok felsõoktatási intézményei...
Az Erasmus intézményi iránytű (Erasmus University Charter) olyan európai együttműködési projektek számára biztosít általános keretet, amelyeket a felsőoktatási intézmények az...
1.1. A támogatás célja: A támogatást (a továbbiakban „Ösztöndíj") a Procter & Gamble Magyarország Nagykereskedelmi Kkt., 1134 Budapest, Váci út...
Pályázati felhívás költségtérítéses képzésben résztvevő roma fiatalok támogatására a 2008/2009. tanév második félévére vonatkozóan. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot...
Az oktatási és kulturális miniszter köztársasági ösztöndíjat adományoz - tanévenként - a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére. A...
A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti...