Építészeti pályázatok Archive

Pályázat templomok felújítására – Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások

Pályázat az egyházi hitéleti vagy közfeladat-ellátás helyéül szolgáló műemlék ingatlanok védelmére, felújítására, bővítésére, valamint egyéb szükséges egyházi felújítási, építési beruházások támogatására.

Építészeti Örökségvédelmi Támogatás

A Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt Építészeti Örökségvédelmi Támogatás 76 millió Ft-os keret összegben biztosít vissza nem térítendő támogatást a főváros területén található építészeti értékek megőrzésére, értékmegőrzéshez kapcsolódó felújítási és állagmegóvási munkálatokra. A pályázat kiemelten támogatja a főútvonalak mentén lévő épületek homlokzatának, illetve földszinti sávjának felújítását, rendbetételét. Ennek megfelelően az üzletportálok épületenként történő egységesítése, eredeti

A Koreai Kulturális Központ pályázata ingatlan felújításra-, átalakításra, teljes körű tervezés, bontás, előkészítés és kivitelezés végrehajtására

A Koreai Kulturális Központ ezúton hirdeti meg “Pályázati felhívását” Ingatlan felújítás- átalakítás – teljes körű tervezés, bontás, előkészítés  és kivitelezés végrehajtására.

Újra elérhető a Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés pályázat

Ismét elérhetővé tették a Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés pályázatot. A módosítás értelmében a pályázatra 2018. november 5.-ig lehet pályázni!

Budakalász magja építészeti pályázat

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata “Budakalász magja – 2018” címmel nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdet meg.

Utóirat 100 – pályázat az építészeti írás támogatására

A Magyar Építőművészet melléklete, a 2001-ben alapított Utóirat/Post Scriptum idei évfolyamában ünnepli 100. számának megjelenését. Ebből az alkalomból építészeti esszépályázatot hirdet a szerkesztőség, melynek célja, hogy nagyobb teret nyisson a hazánkban egyre szűkebb médiafelületen megjelenő építészeti írásoknak; új szerzőket és új szempontokat vonva a kortárs építészetkritika- és építészetelmélet gyakorlatába.

Pályázat a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben településfejlesztési beruházások támogatására

A Balaton Fejlesztési Tanács az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított forrás terhére pályázatot hirdet a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben található településfejlesztési beruházások támogatására.

Tér_Köz 2018 városrehabilitációs pályázat

Budapest Főváros Önkormányzatának pályázati kiírása (a) Városrehabilitáció keretében megvalósuló közterületek komplex megújítására és (b) Közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására.

Pályázat szálláshelyek létesítésére a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben

2018. április 16-ig beadhatók szálláshelyek létesítésére pályázatok a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben. A maximum 60%-os támogatásból új szálláshelyek kialakítását vagy már meglévő, korábban legalább 1 évig szálláshelyként (szálloda vagy panzió) működő, de a támogatási igény benyújtásakor üzemeltetési engedéllyel 2018. január 1. óta nem rendelkező szálloda vagy panzió átalakítása, felújítása, bővítése valósítható meg.

Népi Építészeti Program 2018 pályázat

20 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető, népi építészeti emlékek helyreállítására.

Pályázat az egyetemes tervezés hazai jó példáinak bemutatására

A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontja a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. által támogatott „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos, szervezeteinek szakmai programjainak támogatása” pályázatának keretében pályázatot hirdet az alábbi címmel: Értékeljük az egyetemes tervezéssel elért eredményét!

Pályázat építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatásra

Húsz milliárd forintos pályázat az építőipari cégek fejlesztésére. A támogatást magyar építőipari kis- és középvállalkozások vehetik igénybe, elsősorban gépek, eszközök beszerzésére, de akár fejlesztési szoftverek vásárlására is.

Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatására

Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának támogatására.

Pályázat műemlék épületek állagmegóvásának helyreállítására, felújítására és képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására

Pályázat műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatására.

Ingatlanfejlesztés – pályázat teljes körű kivitelezésre

A Koreai Kulturális Központ ezúton hirdeti meg “Pályázati felhívását” Ingatlan felújítás- és átalakítás – teljes körű kivitelezés végrehajtására.

Ráckeve Régi Városháza hasznosítási ötletpályázata

Ráckeve Város Önkormányzatának Főépítésze ötletpályázatot írt ki a régi Ráckevei városháza 2018. év második félévében megüresedő épületének jövőbeli hasznosítására.

Better Space-Better Health építészeti pályázat

Pályázat a jövő építészei, tervezői számára. Az építész-, belső építész-, iparművész- és tervező hallgatók valamint fiatal diplomások számára lehetőség nyílik arra, hogy részt vegyenek egy építészeti és architektúra versenyen, ahol megvalósíthatják innovatív elképzeléseiket, megmutathatják korszakalkotó ötleteiket a Franciaországban.

Költözz ki – bútorozz be! Dizájn és bútortervező pályázat

Keressük azokat az építészet, tájépítészet, művészet és dizájn szakos egyetemi hallgatókat, akik szívesen vállalnák a debreceni b24 Galéria 800 négyzetméteres udvarának átalakítását, aminek eredményeként a belvárosi udvar a fiatalok kedvelt, „otthonos” helyévé válhat.

Pályázat szálláshelyek létesítésére – Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben

Pályázat szálláshelyek létesítésére a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben.

Pályázat panziók fejlesztésére

Az MTÜ a jelenleg is elérhető, országos panziófejlesztési pályázat és a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségben szállodák és panziók létesítésére és felújítására vonatkozó pályázatok beadási határidejét 2018. március 14-ig meghosszabbította! A pályázat célja a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szálláshelyek és a turisztikai vonzerők közelében található kereskedelmi szálláshelyek általános minőségének és szolgáltatási színvonalának emelése, indokolt

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu