Nemzetiségeink múltja és jelene-nemzetiségi fotópályázat 2010

mmi_logoA Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus harmadik alkalommal hirdeti meg nemzetiségi fotópályázatát „Nemzetiségeink múltja és jelene”  címmel.
Intézetünk e tevékenységével is hangsúlyozni kívánja, hogy Magyarország sokszínű, gazdag kultúrájú ország. Az Intézet célja, hogy részt vállaljon a történelmi tudat alakításában, részt vállaljon a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek épített és szellemi kultúrájának megőrzésében és vállalja, hogy hozzájárul ahhoz, hogy ez a felbecsülhetetlen érték ismert és dokumentált legyen.

A cél az, hogy a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek / bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma/cigány, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán/ múltját és jelenét tárgyi emlékeken keresztül bemutató fotókiállítás készüljön.
A pályázat célja továbbá hogy a vizuális élményeket minél többen megörökítsék és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák.
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus a zsűrizett pályázati anyagból vándorkiállításokat és fotóalbum létrehozását is tervezi.

Részvételi feltételek

  • A fotópályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül.
  • A fotó-dokumentációs pályázat célja egyfelől, hogy dokumentálásra és bemutatásra kerüljön a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek közös hazánkban épített kulturális öröksége. Másfelől dokumentált és bemutatható legyen mindaz, ami a nemzetiségek megmaradásához szükségesen a rendszerváltozás után épült, felújításra vagy felállításra került. (pl.: iskola, közösségi ház, emlékmű, emlékkereszt, templomok, kápolnák, kálváriák, temetők, útszéli keresztek, pincesorok, malmok, fogadók, faluházak, régi és mai egyesületi házak, nemzetiségi események stb.)
  • kategóriák:
    • dokumentumfotók
    • művészfotók
    • riportfotók
  • Egy pályázó maximum 15 db fekete-fehér vagy színes – bármilyen technológiával készült papírképet küldhet be, a három kategória között bármilyen megosztásban.
  • A beküldött képek mérete 13×18 cm legyen. A fotókat semmilyen hordozó anyagra nem kell felragasztani! Az előre elkészített paszpartuk ablakmérete 12, 5 x 17,5 cm. (Tehát az ennél kisebb képeket nem takarja, az ennél nagyobbakat pedig túlságosan is. Ezért fontos a megadott méret betartása!)
  • Valamennyi fotó hátoldalán olvashatóan szerepeljen a – nevezési lappal egyezően – a kép sorszáma, a szerző neve, postacíme, továbbá település, megye neve vagy más pontosabban meghatározható földrajzi hely, ahol a kép készült. A rendezők javaslata, hogy mindezeket az adatokat egy öntapadós etikettre írják rá, s csak ezután ragasszák fel a képek hátoldalára. (Az alapvető információk nélkül beküldött képeket nem továbbítjuk a zsűri számára.)
  • A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteni. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek a fényképek hátoldalán olvasható felirattal.
  • A beküldött fotókat a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Nemzetiségi Osztálya archiválás céljából megtartaná, ha ehhez a pályázó hozzájárul. A fotók későbbi felhasználása esetén a szerzői jogról szóló törvény alkalmazása irányadó.
  • A kiállításra kerülő képeket az Intézet munkatársaiból és az adott nemzetiség szakembereiből létrehozandó szakmai zsűrik választják ki.
  • A kiállítás rendezője a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus. A fotókiállítás megnyitójára és a pályadíjak átadására várhatóan 2010. március hó folyamán kerül sor. A pontos dátumot az érintett alkotókkal időben közöljük.
  • A pályázóknak nevezési díjat nem kell fizetni.
  • Díjazás: 1-5. díj: 5000 – 5000 Ft értékű fotóművészeti album. Különdíjak: 10 db 3000-    3000 Ft értékű fotóművészeti album. A különdíjak száma a felajánlások függvényében nőhet.
  • Kiállítási naptár:
    • A fotók beküldésének határideje: 2009. november 30.
    • Zsűrizés: 2010. január 20.
    • Értesítés a zsűrizés eredményéről: 2010. február 28.
    • A kiállítás tervezett megnyitója: 2010. március

(Mindazon fotókat, amelyeket a szerzők nem ajánlanak fel archiválási célra, és nem kerül be a kiállítás anyagába Intézetünk,  2010. március 31-ig postai úton visszaküldi.)

További információ:

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus: 1011 Bp., Corvin tér 8.
Lukács Mária, Halász Katalin, Tel.: (1) 225-6043; tel/fax: (1) 225-6041; e-mail: lukacsm@mmikl.hu, halaszk@mmikl.hu

A pályázati kiírás anyaga letölthető a www.erikanet.hu honlapról.

NEVEZÉSI LAP
A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (1011 Budapest, Corvin tér 8.)
„Nemzetiségeink múltja és jelene” – 2010
című fotópályázatára
A részvételi feltételeket ismerem és elfogadom.

A pályázó neve:………………………………………………………………….……

Postacíme: ……………………………………………………………………………

Telefonszáma: …………………………. ……. Email: …………………………………..
A beküldött alkotások: sorszám, cím, felvétel pontos helye, ábrázolt téma, kategóriák:D=dokumentumfotó, M=művészfotó, R= riportfotó
1.
…………………………………………………………………………………………………………………..
2.
…………………………………………………………………………………………………………………..
3.
…………………………………………………………………………………………………………………..
4.
…………………………………………………………………………………………………………………..
5.
…………………………………………………………………………………………………………………..
6.
…………………………………………………………………………………………………………………..
7.
…………………………………………………………………………………………………………………..
8.
…………………………………………………………………………………………………………………..
9.
…………………………………………………………………………………………………………………..
10.
…………………………………………………………………………………………………………………..
11.
…………………………………………………………………………………………………………………..
12.
…………………………………………………………………………………………………………………..
13.
…………………………………………………………………………………………………………………..
14.
…………………………………………………………………………………………………………………..
15.
…………………………………………………………………………………………………………………..

Nyilatkozat:
A kiállítás népszerűsítése érdekében hozzájárulok ahhoz, hogy a tárlaton szereplő alkotásaimat a nevem feltüntetésével – szerzői jogdíj fizetése nélkül – a sajtóban publikálják, a kiállítás anyagából összeállított albumban megjelentessék.                                                                        (igen / nem)
Örülnék, ha alkotásaim a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus archívumába bekerülnének.                                                   (igen / nem)

A tervezett fotóalbumból …. példányt rendelek 3.000,- Ft/db önköltségi áron. A csekket és számlát a következő névre és címre kérem  kiállítani:
…………………………………………………………………………………………………………………
Dátum: …………………………………..
………………………………………                                                                                                a pályázó aláírása

Forrás: MMI