Energetikai pályázatok Archive

Energiaközösségek kialakítását és működését támogató mintaprojekt megvalósítása pályázat

A 2020-as évek végére olyan energiaszektor kialakítása a cél, amely egyszerre képes magas szintű ellátásbiztonságot biztosítani fogyasztó- és klímabarát módon, valamint folyamatosan képes innovatív megoldások integrálására, azaz a megújuló energia alapú decentralizált villamosenergia-termelés és –ellátás előtérbe helyezése. Ehhez kapcsolódik a közösségi energiával kapcsolatos kezdeményezések, amelyek a profit helyett arra helyezik a hangsúlyt, hogy egy adott

Pályázat a nyugat-balkáni régió klímavédelmi projekt-előkészítő és kapacitásfejlesztő tevékenységeinek finanszírozására

Pályázati felhívás a nyugat-balkáni régió klímavédelmi projekt-előkészítő és kapacitásfejlesztő tevékenységeinek finanszírozására, a magyar vállalkozások beruházási lehetőségeinek szélesítésére a térség éghajlatvédelmi fejlesztései elősegítésével.

Energiahősök pályázat felső tagozatos diákoknak

A Közép-magyarországi Zöld Kör a Magyar Természetvédők Szövetsége szakmai együttműködésével ENERGIA Hősök címmel, 3 fordulós – két elektronikus forduló és egy személyes döntő keretében- környezeti nevelési vetélkedőt hirdet budapesti és Pest megyei iskolák, felső tagozatos diákjaiból álló, 3 fős csapatai számára.

Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása pályázat

Pályázati felhívás megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatására.

Irinyi-terv iparstratégiai támogatási program pályázat

Az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási program 2,5 milliárd forintos keretére szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások a járműgyártás, speciális gép- és járműgyártás, élelmiszeripar, egészséggazdaság, zöldgazdaság és IKT szektor ágazataokból.

Pályázatos épületenergetikai felhívás egyházak számára

Magyarország Kormánya Európai Uniós forrásból támogatja az államilag elismert egyházi intézmények kizárólagos tulajdonában álló, vagy ezen intézmények által bérelt, illetve vagyonkezelt épületek energiahatékonysági felújítását.

Pro Lumine – Innovatív világítás tervezése díj

A világítástechnika területén zajló technológiaváltás – amely a LED technológia rohamos elterjedéséhez kapcsolható – innovatív és energiatakarékos megoldásokra ad lehetőséget a szakterületen dolgozó tervezők, gyártók, forgalmazók és világítási berendezések kivitelezésével foglalkozók részére. Ennek támogatására hirdetik meg a PRO LUMINE díjat a megvalósított, legszínvonalasabb innovatív világítási berendezések elismerésére.

Radiátorcsere pályázat – Otthon melege program

Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere alprogram. A pályázatra társasházak és lakásszövetkezetek pályázhatnak! A pályázat benyújtásának végső határideje 2020. március 31.

Pályázat napelemes rendszer telepítésének támogatására mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

Pályázat a „Napelemes rendszer telepítésének támogatására mikro-, kis- és középvállalkozásoknak”.  A felhívás kiskapacitású, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer telepítésének támogatására irányul mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd Ft.

Elérhető a Konvektorcsere pályázat – Otthon meleg program

Elérhető az Otthon melege program Konvektorcsere pályázatának 2019. évi pályázati kiírása.

Nagy a várakozás a konvektorcsere pályázat meghirdetésére

2019 februárjára ígérte a konvektorcsere pályázat meghirdetését a Kormány. Két nappal a hónap vége előtt, viszont nagyon nagy a csend az Otthon melege program alpályázatával kapcsolatban.

Új beadási határidő az Otthon melege programban!

Megvan az Otthon melege program délelőtti ELMŰ-Émász karbantartási munkálatai miatt elnapolt új pályázat benyújtási időpontja.

Háztartási nagygépek (hűtő-, fagyasztó készülékek, mosógépek) energia megtakarítást eredményező cseréje pályázat

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, újra megnyitotta a háztartási nagygépek cseréjére irányuló pályázati lehetőséget. A magyarországi lakóhellyel rendelkező nagykorú, természetes személyek az alprogram által igénybe vehető vissza nem térítendő támogatással csökkentett vételáron (támogatással csökkentett bolti áron) jogosultak új háztartási nagygép (hűtő vagy fagyasztó készülék, vagy mosógép) beszerzésére.

Újra itt a háztartási nagygépek csereprogram

Novembertől ismét lehet pályázni az Otthon melege program keretében a háztartási nagygépek cseréjére.

Nincs elérhető lakossági fűtéskorszerűsítési pályázat

A Kormány által tavasszal meglebegtetett Otthon melege programról hosszú ideje nem lehet hallani. A napokban több portál hamis tartalmat közölt a “Hazai Hatékonyság 2” programról, amely a lakosság félrevezetésére és az álhíreket közölt weboldalak saját népszerűsítésére szolgál.

Mezőgazdasági és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása pályázat

Pályázat mezőgazdasági termelők és a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro és kisvállalkozások részére, innovatív és környezetbarát, energiahatékonyság javítását szolgáló fejlesztések megvalósítása érdekében.

Pályázat megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására

Pályázat kis- és középvállalkozások számára, a primer energiafelhasználás csökkentés, valamint megújuló energiaforrás-felhasználás növelése által az üvegházhatást okozó gázok kibocsátás csökkentésének megvalósítása érdekében. A „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása” című (GINOP-4.1.2-18 kódszámú) felhívás támogatási kérelmeinek benyújthatóságának véghatárideje 2018. június 28. 12.00 óráról 2018. október 1. 12.00 órára változott.

Kedvezőbb feltételek a nulla százalékos lakossági energiahatékonysági hitelprogramban

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető januártól a „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitelprogram”.

Pályázat kis- és középvállalkozások épületenergetikai fejlesztéseinek megvalósítására

Pályázati felhívás a kis- és középvállalkozásoknak, a primer energiafelhasználás csökkentés, valamint megújuló energiaforrás-felhasználás növelése által az üvegházhatást okozó gázok kibocsátás csökkentésének megvalósítása érdekében.

Megjelent a pályázat kitöltő segédlet a fűtéskorszerűsítési pályázathoz

A Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet új, a pályázáshoz szükséges dokumentumokat tett elérhetővé az Otthon Melege Program a Fűtési rendszer korszerűsítésének támogatása alprogramra vonatkozóan.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu