Erasmus Archive

Pályázat tanároknak görögországi drámaképzésre

Pályázat pedagógusok részére görögországi drámaképzésre.

Pályázat nonprofit sportesemények megvalósításának támogatására

Az Erasmus+ Ppgram pályázata európai nonprofit sportesemények megvalósításának támogatására.

Az Európai Parlament tagjai Nagyköveti hálózat kialakításával egységesen támogatják az ERASMUS Fiatal Vállalkozóknak Programot. A sikeresebb európai vállalkozásokért

2016. május 23-án az Európai Parlement (EP) képviselői összefogással, politikai nézeteiktől függetlenül közösen megalakították az ERASMUS Fiatal Vállalkozóknak Program EP Nagyköveti hálózatát. Az Európai Bizottság által, a képviselők összefogásával útjára indított nagyköveti hálózat kialakítása jól tükrözi a határon átnyúló európai vállalkozói csereprogram magas szintű politikai támogatottságát.

Pályázat Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására 2016/2017

Pályázat felsőoktatásban tanuló/dolgozó fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, oktatók és a felsőoktatási intézmények nem oktató beosztású, adminisztratív munkatársai számára, akik a 2016/2017-es tanévben Erasmus+ mobilitási ösztöndíjat nyertek el kifelé irányuló mobilitásra. A támogatás célja egyenlő esélyt nyújtani a felsőoktatás területén is a speciális ellátást igénylő kiutazók számára az Erasmus+ programban.

Formálj teret! pályázat kreatív fiataloknak

Nyomasztanak a szürke hétköznapok? Lehangolnak a körülötted lévő betonfalak? Unod, hogy nem történik semmi a lakóhelyeden? Úgy érzed, soha nem hallgatnak meg? Bánt, hogy nem tudod elmondani a véleményed? Elkedvetlenít, hogy nem találod a hangot az idősebbekkel? A MOSTart NKKE a SPACE nemzetközi Erasmus+ projekt keretében pályázatot hirdet kreatív fiatalok csoportjai számára kültéri festett felületek

Pályázat oktatási, képzési és ifjúságpolitikai projektek támogatására

Az Erasmus+ program keretében, olyan oktatási, képzési és ifjúságpolitikai projektek támogatására lehet pályázni, amelyek célja a polgári szerepvállalásnak, valamint közös értékeinknek: a szabadságnak, a toleranciának és a megkülönböztetésmentességnek az oktatás által történő előmozdításáról szóló, innovatív bevált gyakorlatok fejlesztése és terjesztése a témája.

Erasmus+ program

Pályázati lehetőségek egyéni tanulmányi mobilitás, innovációs együttműködés (oktatás, képzés, ifjúságügy) és a helyes gyakorlatok cseréje (stratégiai partnerségek) és szakpolitikai reform támogatása témakörökben (Jean Monet program, sport). Az Erasmus+ program a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozik.

My Special Personal- Our Story történetíró pályázat fiataloknak

Erasmus történet író verseny 13-30 év közötti európai fiatalok számára. Volt már rád valaki különleges hatással, amikor külföldön voltál? Ha igen, írd meg történeted angolul vagy németül és nyerj akár 800 eurót!

Az Erasmus+ EVS bírálókat vár

A Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetben működő Erasmus+ Ifjúsági Programiroda pályázatot hirdet az Erasmus+ program keretében benyújtott, az Európai Önkéntes Szolgálathoz (EVS) kapcsolódó akkreditációs kérelmek magyarországi bírálatában való részvételre.

Az Erasmus+ pályázati szakértőket keres

A Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetben működő Erasmus+ Ifjúsági Programiroda pályázatot hirdet az Erasmus+ program keretében benyújtott, ifjúsági szektorhoz kapcsolódó pályázatok magyarországi bírálatában való részvételre.

Erasmus+ pályázat

Az Erasmus+-t a képzettség és a foglalkoztathatóság javítását, valamint az oktatási, képzési és az ifjúsági munka területén működő rendszerek korszerűsítését célzó hétéves program a jelenleginél 40%-kal magasabb, 14,7 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodhat. Ebből 10% jut az ifjúsági szakmának. A program révén több mint 4 millió pályázó juthat támogatáshoz, ebből a Fiatalok Lendületben Program folytatásának számító

Találkozó hátrányos helyzetű fiatalok bevonásának támogatásáért

A hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi bevonásával foglalkozó szervezetek találkozójának a fő célja, hogy stratégiai együttműködések alakuljanak, melyek az Erasmus+ programban megvalósuló projekteket segítenek elő.   

Az Erasmus programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve oktatók kiegészítő pénzügyi támogatása

Az Erasmus programban részt vevő felsőoktatási intézmények és a Tempus Közalapítvány közösen támogatást nyújthatnak azon felsőoktatásban dolgozó vagy tanuló fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók vagy oktatók  számára, akik a 2012/13-as tanév során Erasmus mobilitásban vesznek részt.

Erasmus előkészítő látogatások

Az Erasmus előkészítő látogatások pályázat célja,  hogy támogatást nyújtson az Erasmus akciókra benyújtandó új pályázatok partnerekkel történő el(ő)készítéséhez. A pályázat keretein belül partnerkereső szemináriumon való részvétel is támogatható.  

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu