palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kiírás előtt a 2017. évi tanyafejlesztési pályázatok

Előreláthatólag a következő egy-két hétben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1,2 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.


A kiírások az Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján lesznek elérhetőek, a potenciális pályázóknak a pályázatok megjelenésétől számítva harminc napjuk van a pályázati dokumentációk kidolgozására és elektronikus úton történő benyújtására. Az idén a programon belül zártkerti revitalizációs alprogramra 300 millió forintot különített el a tárca.

A zártkerttel rendelkező önkormányzatok egyedi támogatási kérelmeiket papír alapon 2017. június 25-ig küldhetik meg az FM részére.

A közösségi típusú pályázatokon önkormányzatok, tanyagondnoki szolgálatok, egyházi jogi személyek és civil szervezetek kaphatnak támogatást, amit a tanyán élők életfeltételeinek és vagyonbiztonságának javítására, vagy a tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére fordíthatnak.

A másik típusú pályázaton magánszemélyek kérhetnek anyagi segítséget saját gazdaságuk fejlesztésére, illetve a tanyai lakóépületük felújítására, de a pénzből például kommunikációs vagy vagyonvédelmi eszközöket is vásárolhatnak és új tanyagazdaságok indítására is van lehetőség.

Friss – Tanyafejlesztési pályázat 2023 – beadható 2023. 10.01.

A közösségi pályázatok esetében 90 százalékos, a gazdálkodást segítő pályázatok esetében 75 százalékos a támogatási intenzitás, a fiatal gazdálkodók számára kiírt pályázatokon pedig 90 százalékos támogatás igényelhető.