Önkéntes klíma-koordinátorokat vár a GreenDependent intézet

A program 16 Európai Uniós tagországban megvalósuló, közösségek közötti megtakarítási versenyében 5-7 család által alakított kis közösségek 9%-os energia-megtakarítási célt tűznek ki. A részben országos, részben EU-s szinten zajló verseny célja, hogy a közösségek anyagi beruházás nélkül, viselkedésük megváltoztatásával tudják elérni, illetve túlteljesíteni a vállalt 9%-os megtakarítást.

A versenyben értékes nyeremények várják a családokat, háztartásokat, és közösségeket – az elért megtakarításon felül is! A legtöbbet megtakarító magyar közösség pedig Brüsszelbe utazhat az európai díjkiosztóra, valamint hogy találkozzon a többi 15 ország nyertes csapataival.

2012 őszén Magyarországon a verseny 2. évada indul, az első évad során nemzetközi összehasonlításban is nagyon jó szerepeltek a magyar közösségek, például:

  • a résztvevő 18 közösségnek átlagosan sikerült a 9%-os megtakarítást teljesíteni;
  • a nyertes mezőkövesdi közösség 23% energiát takarított meg;
  • a résztvevők számát tekintve az országok versenyében 2. helyezést értünk el, csakúgy, mint a megtakarított kWh-k számát nézve.

Az EnergiaKözöségek programról és a versenyről itt lehet részletesebben tájékozódni: http://www.energyneighbourhoods.eu/hu/home

A klíma-koordinátorok feladatai:

  • részvétel a GreenDependent által szervezett egész napos (8 x 45 perc) szakmai képzéseken, melyekre 2 alkalommal (2012. november és 2013. február eleje) kerül sor;
  • a versenyben részt vevő egy vagy több EnergiaKözösség kialakítása a saját településen/szociális környezetben (pl.: plakátok, szórólapok elhelyezése, e-mailek kiküldése a felhívással);
  • koordinálni, motiválni, segíteni a saját közösség(é/ei)t (pl.: közreműködni a szükséges adatok összegyűjtésében és elektronikus rögzítésében min. havonta egyszer a verseny 4 hónapja alatt, találkozók szervezésében, megtakarítási tippek megosztásában);
  • részvétel az EnergiaKözösségek projekt nyitó (2012. dec. 1.), köztes közösségépítő (2013. febr.) és záró rendezvényein (2013. máj.), melyeket a közösségek számára szervezünk;
  • folyamatos kapcsolattartás a projekt hazai szervezőivel (GreenDependent Intézet);
  • lehetőség szerint kapcsolattartás a helyi sajtó munkatársaival, a médiumokban riportok, sajtóközlemények elhelyezése;
  • esetlegesen a helyi önkormányzattal együttműködési lehetőség keresése, előkészítése.

Miért jó klíma-koordinátornak lenni? Mit biztosít a GreenDependent?

  • A koordinátorok a 2 képzés során értékes szakmai (elsősorban háztartási energia-megtakarítással kapcsolatos) és csoportszervezési információkat és tippeket kapnak háttér kiadványokkal együtt;
  • A klíma-koordinátorok számára – a képzéseken felül – a GreenDependent munkatársai folyamatos szakmai támogatást biztosítanak;
  • A szükséges plakátokat, szóróanyagokat, kiadványokat, rendszeres hírlevelet (a verseny 4 hónapja alatt 2 hetente) megtakarítási tippekkel, és egyéb hasznos dokumentumokat a GreenDependent biztosítja;
  • Energiafogyasztás mérő a program időszakára, amit a közösség tagjai használhatnak;
  • A koordinátorok oklevelet kapnak a képzések elvégzéséről;
  • Az egész versenyt teljesítő közösségek koordinátorait megajándékozzuk a záró rendezvényen, ezen felül a legeredményesebb koordinátorokat külön jutalmazzuk.
Letölthető dokumentumok

A jelentkezéseket a kitöltött jelentkezési lapon, elektronikus formában várjuk a vera@greendependent.org címre 2012. október 10-ig.

 Forrás: http://www.energyneighbourhoods.eu/hu/

További pályázatok