Pályázat Erasmus intenzív nyelvi kurzus (EILC) kurzusszervezők részére

Ez a pályázattípus lehetőséget nyújt az Európai Bizottság által jóváhagyott Erasmus University Charterrel rendelkező felsőoktatási intézményeknek, valamint a magyar mint idegen nyelv oktatására specializált egyéb szervezeteknek, hogy Magyarországon magyar nyelvű Erasmus intenzív nyelvi kurzus(ok)at szervezzenek. Az intézmények az őszi és a tavaszi félévet megelőzően is szervezhetnek nyelvi előkészítő kurzusokat a külföldi Erasmus hallgatók számára.

A pályázat célja: A legkevésbé ismert európai nyelvek és kultúrák megismerésének elősegítése a fogadó országban.

A bírálat szempontjai

A pályázat során előnyben részesülnek azok a pályázó intézmények, amelyek

  • a kurzus szervezéséhez szükséges infrastruktúrával, illetve legalább minimális tapasztalattal rendelkeznek a hasonló jellegű rendezvények szervezésében;
  • a kurzuson sikeresen részt vevő külföldi Erasmus hallgatók számára ECTS kredit pontokat nyújtanak;
  • magas szintű nyelvi és kulturális ismeretek átadását biztosítják a hallgatóknak;
  • megfelelő szállást, étkezési és kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak fel.

A résztvevők minimális létszáma 10 fő.

Az Erasmus intenzív nyelvi kurzus (EILC) minimumkövetelménye összesen 60 tanítási óra és legalább heti 15 tanítási óra.

Részletesebb információ és a támogatás odaítélésének kritériumai az Európai Bizottság honlapján találhatók.

A kurzusok 2013. június 1. és 2014. május 31. között kerülhetnek megrendezésre.

Pályázati határidő: 2013. február 1.

Pályázati dokumentumok:

Pályázati űrlap
Kiegészítő információk
Költségvetési tervezet
Részletes költségvetési tervezet
EILC szervező intézmény adatlap

Kérjük, figyelmesen olvassa el a pályázati útmutatót is! 

A 2012/2013-as tanévben támogatott intézmények bemutatkozása

Bővebb információ: Hlavatý Ildikó, 1/237-1300, ildiko.hlavaty[kukac]tpf.hu

Forrás: Pályázat Erasmus intenzív nyelvi kurzus (EILC) kurzusszervezők részére

További pályázatok