palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

ÖKO-program pályázatának nyertesei

Önkormányzati Miniszteriem pályázataiAz Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2008-ban hirdette meg az ÖKO-programot, amely a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és a hőfogyasztás mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatását szolgálja.

Budapesten ezt a FŐTÁV Zrt. külön programmal, az ÖKOPlusz programmal segíti. Erre a fővárosi távhőszolgáltatót Budapest Főváros Önkormányzata, mint tulajdonos kérte fel. A lakásonkénti átlagosan 150 ezer forintos beruházás költségeit 50 százalékban a kormány támogatja. Az átlagosan 17 százalékos költségmegtakarítás, valamint a távhőszolgáltatás csökkenő áfatartalma és a hődíj csökkenése révén a befektetés két év alatt térül meg.

Az önkormányzati tárca vezetője a kormányzat egyik „sikerprogramjának” nevezte az ehhez szükséges fejlesztéseket finanszírozó ÖKO-programot, amelynek keretében az idén 5,5 milliárd, jövőre 5 milliárd forintot osztanak szét pályázatokon.

A miniszter korábbi döntése alapján 1,1 milliárd forint támogatás már jóváhagyásra került. A mostani döntés mintegy 1,2 milliárd forint, ez 297 pályázatot és közel 21 ezer lakást érint.

Magyarországon mintegy 650 ezer család, azaz körülbelül kétmillió ember él távfűtött vagy panellakásban, a távhő áfájának csökkentése pedig azt jelenti, hogy egy átlagos méretű, 50-55 négyzetméteres otthon távhődíja évi 45-50 ezer forintttal is csökkenhet jövőre.
forrás: bm.hu

A támogatott pályázatok listája itt tölthető le.
A jóváhagyott mintaszerződés itt olvasható.