Füge névpályázat

2012. őszén megnyitja kapuját egy független előadó- és alkotóművészeti inkubátorház a Jurányi utca 1-3. szám alatti, jelenleg üresen álló iskola épületében. A ház üzemeltetője, a FÜGE célja, egy olyan produkciós inkubátorház kialakítása, ahol irodákat, próbatermeket, raktárakat tudunk biztosítani a független előadó-művészeti és civil terület számára. Tulajdonképpen egy aktív, működő háttér, egy alkotói bázis, szellemi műhely létrehozása, ahol számos produkció elő- és utóélete nyerhet biztonságot azáltal, hogy próbák, díszletmunkák, jelmezkészítések, zártkörű munkabemutatók valamint raktározás, tárolás, irodai munka, pályázatírás folyhat ott.

Nem befogadószínház, hanem elsősorban egy Produkciós Ház lesz ez, ahol a hangsúly nemcsak az előadáson, hanem az azt megelőző menedzsmenti, alkotói, művészeti munkán lesz a terv megszületésétől a megvalósulásig.

Nem más, mint egy életképes és fenntartható, tágabb értelemben vett társadalmi és kulturális közösségi tér megvalósítása a cél.

A ház az arculatát és profilját a beköltöző több mint 15 szervezet aktivitásának köszönhetően könnyen megtalálta, ugyanakkor ennek a sokszínűségnek és multifunkciónak keresi a megfelelő NEVET.

Várjuk a kreatív javaslatokat a fugeprodukcio@gmail.com e-mail címre „Jurányi Névpályázat 2012” tárgyszóval az alábbi ADATLAP beküldésével.

Letölthető dokumentumok

http://www.fugeprodukcio.hu/hu/526-n%C3%A9vp%C3%A1ly%C3%A1zat

Határidő: 2012. szeptember 23.

Díj: 50.000 Ft pénzjutalom és egy éves klubkártya, amely különböző kedvezményekre jogosítja fel a tulajdonosát a Házon belül

Hivatalos eredményhirdetés: 2012. októberében a Ház megnyitóján 

További pályázatok