Pályázat alkotóknak a Budapesti Karácsonyi Vásáron való megjelenésre

Pályakezdő kézművesek, iparművészek, népművészek, figyelem! A BTDM Nonprofit Kft. ingyenes megjelenési lehetőséget kínál pályakezdő alkotóknak a Budapesti Karácsonyi Vásáron! A Vásár teljes ideje alatt hetente két kezdő kézműves árulhatja portékáit a Vörösmarty téren, mely által összesen tizenkét tehetséges fiatal kap bemutatkozási lehetőséget.

 

Jelentkezni egy gondosan összeállított pályázati csomaggal lehet, mely az alábbi elemekből  áll:

  •  Rövid szakmai önéletrajz
  •  5-10 db fénykép, mely bemutatja az alkotásokat (lehet egyéni és csoportfotó is) és születésük módját, helyét
  •  Részletes terméklista a Vásáron árusítani kívánt alkotásokról

Csak pályakezdő, 18 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, képesek egy teljes héten keresztül feltöltött standdal (2 nm) jelen lenni a Budapesti Karácsonyi Vásáron!

Szeretnénk felhívni szíves figyelmüket, hogy kizárólag a fenti feltételeknek megfelelő pályázati csomagot áll módunkban befogadni a nagy érdeklődésre való tekintettel. Kérjük, hogy fényképeiket figyelmesen készítsék el, kész termékek beküldése, valamint honlap ill. blog oldal alapján nem áll módunkban bírálni.

 Jelentkezés módja:

  • Elektronikus úton, e-mailen a kultura@budapestinfo.hu címre. A képeket jpg, jpeg,vagy pdf formában, a szakmai önéletrajzot Word formátumban kérjük.vagy
  • Postai úton a BTDM Nonprofit Kft. levelezési címére: 1518 Budapest, Pf: 141.  A borítékra szíveskedjenek ráírni:  „Kiskarácsony”. A képeket küldhetik CD-re vagy DVD – re írva, ill. nyomtatott formában.

A kiválasztást a Hagyományok Háza, a Magyar Kézműves Szövetség és „A Magyar Kézművességért” Alapítvány végzi, az időrendi beosztás sorsolás útján dől el. A döntés ellen nem lehet fellebbezni!

A Vásár adatai:

Helyszín: Vörösmarty tér, Budapest
Időpont: 2011. november 18 – december 30.
Nyitvatartás: mindennap 10.00 – 20.00
Közönség: közel 600.000 látogató, melynek több mint fele külföldi
Stand mérete: 4nm (egy standon két fő kap lehetőséget egyszerre)
A bemutatkozó stand ára: ingyenes

 A jelentkezés határideje: 2011. november 7.

 További jellemzők:

  • A BTDM Nonprofit Kft. egyaránt támogatja az újszerű és a hagyományőrző alkotásokat, de fontos, hogy  termékkörben, kivitelezésben és megjelenésben a magyar kézművesség, népművészet és iparművészet  legkiválóbb, a karácsony szellemiségéhez méltó produktumai vonuljanak fel.
  • A terület őrzéséről a közbiztonság fenntartása érdekében intézkedünk, az árukészletek és más  vagyontárgyak védelméről a kiállítóknak kell gondoskodniuk.
  • Az árusító helyek feltüntetésre kerülnek a rendezvény térképén, ami a műsorfüzetben és az interneten is  elérhető.
  • Az installációk faházakon történő rögzítéséről a BTDM külön szabályzatot bocsát ki az árusokkal történő  szerződéskötés során.
  • Az áramellátásról, a személyzeti WC-ről, ill. ezek költségeiről a BTDM gondoskodik.

A jelentkezéseket november 7-ig várjuk. Bármely felmerülő kérdés, kérés esetén az alábbi elérhetőségeken  állunk rendelkezésükre:

E-mail: kultura@budapestinfo.hu

Forrás: http://www.budapestinfo.hu/

 

További pályázatok