SozialMarie 2016

sozialmarieA pályázat aktuális társadalmi kérdésekkel foglalkozó projektgazdáknak szól. Olyan projektek jelentkezését várják, amelyek a gyakorlatban már bizonyítottak, és van jövőjük is – vagyis amelyek a pályázat benyújtásakor már értékelhető eredményeket hoztak, és lesz folytatásuk.

A részvételi lehetőség nyitott a magánszektorból, a civil szektorból (civil társadalmi kezdeményezések, NGO-k, nonprofit szervezetek, egyesületek) és a közigazgatásból érkező projektek számára, amennyiben azok Ausztria, Magyarország vagy Csehország területén valósultak meg. A Szlovákiában, Lengyelországban, Horvátországban, Szlovéniában és Németországban létrejött projektek közül csak a Bécs 300 kilométeres körzetében működőekkel lehet pályázni.

Jelentkezés módja, határidők
A pályázati időszak 2015. november 9-én, hétfőn kezdődik.
A dokumentációt legkésőbb 2016. január 26-án, kedden 23.55-ig lehet a SozialMarie weboldalán feltölteni. Figyelem: a díj projekteknek, és nem a projektgazda szervezetek általános tevékenységének szól. A magyar pályázók magyarul adják be a pályázatot, mellékelve a pályázat angol nyelvű fordítását is.

Elbírálás
A nyertes projektek kiválasztása három fázisban történik.

Először ellenőrizzük, hogy a projektek megfelelnek-e a pályázati kritériumoknak, majd telefonon vagy e-mailen tisztázzuk a nyitott kérdéseket. Ezt követően a projektértékelő csoport (Magyarországon Somlyódy Nóra és Tamási Miklós, Csehországban Linda Janatová és Gabriela Drastichová) készít egy válogatást a szakértő zsűri számára a magyar illetve cseh pályázatok közül.

A következő lépésben minden pályázatot és az előválogatást is figyelembe véve Anna Thier, Bernhard Litschauer-Hofer és Petra Radeschnig zsűrikoordinátor állít össze egy 25 projektből álló javaslatot a zsűri számára. A zsűri tagjai további legfeljebb három projektet jelölhetnek illetve egy javaslatot törölhetnek. A második szakasz eredménye az a legfeljebb 39 pályázat, amely február végén a www.sozialmarie.orgoldalon nyilvánosságra kerül. A SozialMarie jelölést a pályázók már fel tudják használni a nyilvános kommunikációjukban.

A zsűri egy harmadik szakaszban, két zsűritalálkozó keretében választja ki a 15 díjazottat. A zsűri döntése egyhangú. A díjazottak listáját a minden évben május 1-én megrendezett díjátadón hozzuk nyilvánosságra.

A szakértő zsűri tagjai: Josef Hochgerner (Társadalmi Innovációs Központ, Bécs), Anna Kadeřábková (Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem), Kovács Éva Judit (MTA Szociológiai Kutatóintézet), Barbara van Melle (szabadúszó újságíró), Marlies Sutterlüty (Campus Wien Főiskola);zsűrikoordinátor: Petra Radeschnig tréner és coach

Bírálati kritériumok
Az értékelésnél és rangsorolásnál a zsűri különösen az alábbi kritériumokat értékeli pozitívan. Az első három kritérium kétszer annyit ér az értékelés során, mint a negyedik kritérium.

A projektötlet innovatív jellege – újszerűség
Ismert társadalmi problémákra kínál a projekt új válaszokat?
Új társadalmi problémákkal foglalkozik?
Korábban csekély figyelemben részesült célcsoportokkal foglalkozik?
Innováció a célcsoporthoz való hozzáférésben – részvétel

Milyen konkrét és fenntartható haszonnal jár a projekt a célcsoport számára?
Bővíti a projekt a célcsoport lehetőségeit, mozgásterét?
Hogyan valósul meg a célcsoport bevonása a projektbe?
Hozzájárul a projekt a célcsoport társadalmi megbecsüléséhez?
Innováció a megvalósításban – hatékonyság

Ötletes, találékony, kreatív, merész a projekt megvalósítása?
Milyen hatást gyakorol a társadalmi innováció, mely célcsoportokra?
Működik a projekt megváltozott körülmények között is (például a célcsoport, a probléma vagy a projektkörnyezet változása esetén)?
Létrejön együttműködés más diszciplínákkal / szakterületekkel / szakmai csoportokkal
Innováció a külvilág felé – példaszerűség

Mennyire integrálódott a projekt a lokális és regionális környezetbe?
Ápol párbeszédet/együttműködést más intézményekkel, szervezetekkel?
Felkelti más szervezetek, a média, támogatók, politikusok kíváncsiságát?
Kísérletezik új utakkal a külvilággal való kapcsolatteremtésben?

SozialMarie közönségdíj
A közönségdíjat 2016-ban ötödször hirdetjük meg, ezúttal is mindhárom, a SozialMarie hatósugarába tartozó országban (Ausztria, Magyarország, Csehország). Szavazni 2016. február 9-e és 26-a között lehet a SozialMarie honlapján. Mindhárom nyertes projektet a munkájukat bemutató kb 3 perces videóval ajándékozzuk meg.

Díjátadó
A legjobb társadalmi innovációk minden évben lehetőséget kapnak a 15 díj elnyerésére.

Az első díj 15.000 euro, a második 10.000 euro, a harmadik 5.000 euro értékű, a további tizenkét díj egyenként 2.000 eurót ér.

Minden jelölt meghívást kap a nyilvános díjátadóra.
A díjátadó időpontja 2016. május 1, 18 óra, helyszíne az osztrák közszolgálati rádió nagyterme (ORF Radio Kulturhaus, Argentinierstraße 30a, 1040 Bécs).

A pályázat oldala: SozialMarie 2016

További pályázatok