palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Én és a Duna rajzpályázat

Én és a Duna rajzpályázat„Én és a Duna” – Országos gyermekrajzpályázat. A Futurbia program 2007 tavaszán indult azzal a céllal, hogy a Budapesten élők és dolgozók, azaz a városhasználók bevonásával készüljön el a Főváros hosszú távú fejlesztési stratégiája. Most ősszel újraindítjuk a „FUTURBIA 2010 – Urbanisztikai Hetek” programot, hogy újra kezdődjön párbeszéd a fontos helyi közügyekről, és arról a Budapestről, amelyben 20 év múlva élni szeretnénk.

Kiíró: Studio Metropolitana Nonprofit Kft.
Határidő: 2010.09.30.

A Studio Metropolitana Nkft. a Katlan Csoport Kulturális Egyesülettel együttműködve gyermekrajz pályázatot ír ki „Én és a Duna” címmel, 6-12 évesek számára.

Mit gondolsz a Dunáról? Kalandozzon minél szabadabban a fantáziád! Ha megakadnál, itt van néhány ötlet, amellyel elindulhatsz!

  • Mi jut eszedbe a Dunáról, miért szereted?
  • Nyaraltál-e már a Duna mellett? Fűződnek hozzá vidám, izgalmas emlékeid?
  • Tervezz csónakot, lakóhajót, tengeralattjárót, vagy bármilyen különleges vízi járművet, amivel a Duna vize bejárható!
  • Ma már sajnos a Duna mellett vidéken is, a városokban is autók járnak. A régi várostervezők sétálóutcákat, tereket, díszes épületeket álmodtak a folyó két partjára. Te miket építenél a folyó köré?
  • Ki lakik a Duna mélyén?
  • Álmodj vízi vidámparkot a folyó mellé!

A következő korosztályokban várjuk a rajzokat:

  • Első-második osztály,
  • Harmadik-negyedik osztály és
  • Ötödik-hatodik osztály.

Feltételek:
A rajz minimum A4-es méretben készüljön. Alkalmazható eszközök: vízfesték, tempera, zsírkréta, színes ceruza, filctoll. Mindenki csak egy rajzzal pályázhat.
A beadott rajzokat három korosztályban értékeli a szakmai zsűri, és korosztályonként egy-egy helyezettet hirdet ki.

A zsűrit Balla Margit festőművész és vizuális oktató, Ridák Eszter festő, és Bitskey Kata, a Studio Metropolitana -Duna programiroda vezetője alkotják.

A legjobb rajzokat beküldő, huszonnégy gyerek részt vehet egy közös alkotáson a Noha Stúdióban, ahol sok, a Dunához kapcsolódó és kreativitást serkentő, értékes ajándék talál majd gazdára. A legjobb rajzokból naptár készül majd, melyeket eljutattunk a résztvevő gyerekekhez. Az eseményről egy rövidfilm is készül a helyszínen.

A rajzokat 2010. szeptember 30-ig küldhetik el az alábbi címre:
Studio Metropolitana Nkft.
1075 Budapest, Károly körút 11.,
vagy elektronikus formában (Ebben az esetben minimális követelmény 300 Dpi felbontás) a következő e-mail címre: futurbia@studmet.hu.
A pályázatokat csak a mellékelt jelentkezési adatlapok kitöltésével, és együtt tudjuk elfogadni, amely szeptember 6-tól elérhető a www.futurbia.hu oldalon.

Keresd a Facebookon is a Futurbiat!

További információ: + 36 1 411 0976; futurbia@studmet.hu

Forrás: http://futurbia.work.webdream.hu/hu/