palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Nézd ki van itt! irodalmi pályázat

A Libri Kiadó és a Litera közös novellapályázatot hirdet azoknak, akiket érdekel a történelem, szeretik a fanyar humort, otthon érzik magukat a politikai szatíra műfajában – vagy szívesen kipróbálnák ezt a műfajt. A novellapályázat alapötletét a Libri Kiadónál most megjelent Hitler-szatíra, Timur Vermes könyve, a Nézd, ki van itt adta.


A pályázat témája és műfaja: Olyan jelentős, 19-20.századi történelmi eseményekről vagy a történelem folyását meghatározó személyekről, politikusokról szóló írásokat várunk, melyek kiragadják az adott eseményt vagy személyt a megszokott környezetből és humorral, iróniával tálalják azt, vagy a helyzetüket, cselekedeteiket.

A novellák terjedelme: 3000-30 000 karakteres írásokat várunk (word doc/docx formátumban, 12 pontos betűmérettel és normál sorközzel). Egy pályázó legfeljebb két pályaművel vehet részt a versenyben.

A pályázat kezdete és vége: 2013. szeptember 10-én hirdetjük meg, már aznap is várjuk az írásokat, egészen 2013. október 28-ig.

Eredményhirdetés: November 11-én hirdetjük ki a döntésünket.

A zsűri:

Keresztury Tibor, a Litera főszerkesztője
Szekeres Dóra, a Litera szerkesztője
Sárközy Bence, a Libri Kiadó vezetője
Dunajcsik Mátyás, a Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztője
Dávid Anna, a Libri Kiadó tényirodalmi szerkesztője

Nyeremények

A legjobb három pályaművet a Litera.hu portál közzéteszi.

A nyertes pályamű 30 000 forint értékű, a második helyezett 20 000 forint értékű, a harmadik pedig 10 000 forint értékű könyvcsomagot kap a Libri Kiadótól és a legjobb tíz írást a kiadó e-book formátumban megjelenteti.

Beküldés módja: Az írásokat az info@libri-kiado.hu címre várjuk, elektronikus formában a megadott határidőig. A határidő és a formai követelmények be nem tartása kizárást von maga után.

************************

A Nézd, ki van itt 2013 legjelentősebb európai könyvsikere, csak Németországban egymillió példány kelt el belőle.

2011 nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd – a televízióban.

Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést.

Link: litera.hu