palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Az Amerikai Nagykövetség szakmai képzési programja roma fiataloknak

Az Amerikai Nagykövetség roma származású tehetséges egyetemi hallgatók vagy friss diplomások szakmai fejlődését támogató idei szakmai képzési programja. A program általános szakmai képzéssel és intenzív angol nyelvoktatással járul hozzá a jövő üzleti és közszolgálati vezetői számára elengedhetetlenül szükséges képességek fejlesztéséhez.

A résztvevők két hónapig dolgoznak az Amerikai Nagykövetségen, ezt követően pedig részt vehetnek a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma egy hónapos gyakornoki programján.

A teljes munkaidőben folyó programra friss diplomások, vagy felsőfokú tanulmányaik utolsó évét végző hallgatók jelentkezhetnek. A jelentkezőknek roma származású magyar állampolgároknak kell lenniük. Követelmény a középszintű angol nyelvtudás (írás, beszéd, szövegértés).

A program a következő részekből áll: az Amerikai Külügyminisztérium és a Nagykövetség szakpolitikájának és működésének általános ismertetése; szakmai kapcsolatépítési lehetőségek és elhelyezkedéssel kapcsolatos tanácsadás; közkapcsolatok és retorika; pénzügyi és üzleti folyamatok, menedzsment; szakmai etikai képzés; kutatási és fogalmazási gyakorlat; a Nagykövetség munkájához illeszkedő szervezési feladatok.

A Nagykövetség ingyen lakhatási lehetőséget, tömegközlekedési bérletet, valamint havi 250 dollárnak megfelelő napidíjat biztosít a résztvevőknek.

A jelentkezés feltételei

Általános feltételek:

  • A jelentkező roma származású magyar állampolgár, akinek friss egyetemi vagy főiskolai diplomája van, vagy felsőfokú tanulmányai utolsó évét végzi, s diplomáját még a program megkezdése előtt megkapja.
  • A jelentkező középszintű angol nyelvtudással rendelkezik.
  • A jelentkező vállalni tudja, hogy teljes munkaidőben (heti 5 napban/ napi 8 órában) részt vesz a két hónapos képzési programon. A program feszített üteme miatt a résztvevők csak rendkívüli körülmények esetén kaphatnak szabadságot.

Kérjük, hogy a fenti követelményeknek megfelelő jelentkezők az alábbi dokumentumokat küldjék el angol nyelven a következő e-mail címre: fellowship@usembassy.hu

  • Önéletrajz (1 oldal)
  • Motivációs levél, melyben kifejti a programmal kapcsolatos általános és szakmai célkitűzéseit (maximum 2 oldal)

A sikeres jelöltek felvételét biztonsági háttérvizsgálat előzi meg, ami általában 3 hetet vesz igénybe.

Jelentkezési határidő: 2013. november 8.

A kiválasztott jelöltek december végén, vagy 2014 januárjában kezdik a gyakornoki programot.

Link: http://hungarian.hungary.usembassy.gov