NO Hattyú – Értelmezd újra a Balatont! pályázat

art&meAz ART&ME Galéria és a Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színház képzőművészeti pályázatot hirdet „NO HATTYÚ – Értelmezd újra a Balatont” címmel. A pályázat célja a Nagyon Balaton kezdeményezéssel összhangban, hogy friss, előremutató, kortárs műveket mutasson be, melyek a „Balaton” hívószóra reflektálnak. A szervezők arra számítanak, hogy az alkotók továbbgondolva az ismert témát, olyan előremutató alkotásokat hoznak létre, amelyek átszakítva a kiírás korlátait, meglepik a közönséget, a zsűrit.

 

A pályázat zsűrije

  • Révész Emese – művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyeteme adjunktusa, zsűrielnök
  • Nagy Viktor – színész, a Kultkikötő ügyvezető igazgatója
  • Dr. Szloboda Alíz – festménybecsüs, az Art&Me Galéria művészeti vezetője
  • Babina Éva – Balatonföldvár alpolgármestere
  • Glázer Attila – fotóművész

A pályázat technikai követelményei, a benyújtás módja, határideje:

A pályázatra bármely vizuális művészeti ágban, technikai megkötések nélkül küldhetőek a címre reflektáló, falra helyezhető műalkotások. A kiállításnak teret adó helyszín sajátosságai miatt három dimenziós, térben kiállítható alkotásokat (szobor, kisplasztika, térplasztika) a pályázat kiírója nem tud befogadni.

Minden alkotó két művel pályázhat, a művek mérete nem haladhatja meg a 150 x 150 cm-t. Műpárok darabjai egy műnek számítanak.

A benyújtás módja kétlépcsős:

Az alkotások digitális reprodukcióit, vagy az egyébként is digitális úton készülő fotográfiák nézőképeit kis felbontásban, .jpg kiterjesztéssel várjuk. A kép hosszabbik oldala 1000-2000 pixel között legyen. Az alkotás mellé képaláírás tömörségű leírást és rövid bemutatkozást is várunk az office@artandme.net e-mailcímre „Nohattyu” tárgy megadásával. A beküldött fájl elnevezése tartalmazza az alkotó nevét, a mű címét, műfaját és méretét az alábbiak szerint: alkotoneve_cim_mufaj_meret. A beérkezett pályázatokat e-mailben visszaigazoljuk.

A kiállításra kiválasztott és díjazott fotók kiállítási kivitelezését az alkotó végzi. Fotóművel pályázó jelentkezésével vállalja, hogy alkotása legalább 40×60 cm-es méretben, értékelhető minőségben megjeleníthető.

A kiválasztott műveknek a kiállítási helyszínre történő szállításáról az alkotó köteles gondoskodni a kiállítás napján 10 órára.

Segítségnyújtás: kivitelezéssel, függesztéssel kapcsolatban megkeressük a díjazott, illetve kiállítandó alkotások létrehozóit, és készséggel segítünk az esetleges kérdések megválaszolásában.

Pályázati naptár

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. július 21. éjfél

A kiállítandó képek alkotóit e-mailben értesítjük az eredményről legkésőbb 2014. július 25. éjfélig

A kiválasztott és díjazott művekből létrejövő kiállítás megnyitója: 2014. augusztus 1. 19 óra, helyszíne: Kultkikötő, 8623 Balatonföldvár, Bajor Gizi sétány 2.

A kiállítás 2014. augusztus 31-ig lesz megtekinthető.

A pályázat díjazása

Fődíj: A nyertes pályázó egy két személyre szóló, 2014. augusztus-szeptemberben felhasználható balatoni hétvégét (szállás + félpanziós ellátás) nyer, továbbá pályaműve kiállításra kerül a Kultkikötőben Nohattyú címmel megrendezett csoportos kiállításon. További 10 további nyertes pályázó alkotása kiállításra kerül a Kultkikötőben Nohattyú címmel megrendezett csoportos kiállításon.

Képek értékesítésének lehetősége

Az ART&ME Galéria értékesítheti a kiállított képeket a szerző előzetes, írásbeli hozzájárulásával, mellyel kapcsolatban minden anyagi és jogi tartalmat külön bizományosi szerződésben rögzít a kiállító művésszel.

A pályázat jogi háttere

Pályázhat minden természetes személy, aki a pályázati kiírás feltételeit elfogadja.

A pályázó kizárólag saját, eredeti alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen. A pályázó az alkotásról készült kép beküldésével egyben a pályamunkájáról ki is jelenti, hogy az saját szerzői műve, azzal nem sért más szerzői jogot valamint tudomásul veszi, és magára nézve elfogadja a szerzői és felhasználói jogokról szóló tájékoztatást.

A pályázat kiírója a pályázat és a későbbi pályázatok, továbbá a pályaművekből rendezendő kiállítás népszerűsítésével kapcsolatban jogosult a pályaművek díjmentes felhasználására minden esetben, a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A kiíró díjmentesen jogosult a művek kiállítására, továbbá díjmentesen használni az alkotást a kiállításhoz kapcsolódó reklámok offline és online megjelenéseihez.

A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírója a pályaműről készült reprodukciót – esetlegesen – könyv alakban, illetve elektronikus formában megjelentesse és ennek érdekében a pályázat kiírója számára nem kizárólagos, de korlátlan időre szóló felhasználási jogot ad a pályázó nevének feltüntetése mellett.

A pályázat kiírója a pályázati kiírásban leírtak megváltoztatásának jogát fenntartja.

A kiíró a pályaműveket fokozott gondossággal kezeli.

A határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.

artandme_53ada57ca1644

A pályázat kiírója: az ART&ME Galéria és a Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színház

www.artandme.net

A pályázat meghirdetésének időpontja: 2014.06.28. 19.00, az ART&ME Galéria kiállításának megnyitója a Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színházban. Szeretettel várunk mindenkit Schnedarek Réka és Osgyányi Sára festőművészek „Színes álmok. Vagy valóság?” című kiállításának megnyitójára. (8623 Balatonföldvár, Bajor Gizi sétány 1.

További pályázatok