palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Erzsébet Program: Üdülési pályázat nagycsaládosok számára 2016

erzsebetprogramAz Erzsébet Program 2016. évi pályázatai közül megjelent az üdülési pályázat nagycsaládosok számára című felhívás.

A pályázat célja:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – nagycsaládosok számára üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, 18. életévüket betöltött, magánszemélyek, akiknek a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2016. január 1-jén érvényes minimálbér összegét, továbbá három vagy annál több gyermeket nevel(nek) saját háztartásukban, akik után – a pályázat benyújtása napján – családi pótlékra jogosultak.

A pályázatban – és így a pályázói profil adatlapon – azon 3 vagy több gyermeket szükséges szerepeltetni, akik az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt kívánnak venni. Amennyiben a pályázatban részt vesz a pályázó házastársa/élettársa is, az adatlapon fel kell tüntetni a házastárs/élettárs adatait is. A pályázói profil adatlapon megjelölt személyek későbbi módosítására nincs lehetőség.

Elnyert támogatás esetén:

  • a pályázó és a közös háztartásban élő házastársa/élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5000 Ft/fő önerő befizetésével;
  • a pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 2500 Ft/fő önerő befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.

Az üdülési támogatás igénybevétele a családdal együtt üdülő, 3 év alatti gyermek részére térítésmentes, és a pályázói profil adatlapon kötelező megadni a 3 év alatti gyermek(ek)re vonatkozó adatokat is.

Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a pályázó nevére szóló elektronikus kártya segítségével vehető igénybe a pályázati önrész befizetését követően a szállásfoglalás során kiválasztott üdülőkben.

Általános pályázati feltételek:

  • A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó személy a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos mindennemű kommunikáció a regisztráció során megadott e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges.
  • Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltöltött – a kötelező adatokkal és melléklettel ellátott – pályázói profillal lehet.
  • A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet kizárólag az Alapítvány által meghatározott, a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon lehet benyújtani. Az aláírt dokumentumot digitalizált formában kell feltölteni a pályázói profil adatlaphoz JPEG / PNG formátumban, legfeljebb 1 MB méretben.
  • A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött és kötelező melléklet nélküli, illetve nem aktivált pályázói profillal nincs lehetőség pályázat benyújtására.
  • Pályázat benyújtása kizárólag a kötelező adatokkal kitöltött, jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően válik elérhetővé.
  • Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy, illetve egy, vele közös háztartásban élő házastársa/élettársa, továbbá három vagy több családi pótlékra jogosult gyermeke nyújthatja be jelentkezését.
  • Egy személy kizárólag egy pályázat keretében részesülhet az Alapítvány támogatásában.
  • A pályázat véglegesítésére kizárólag a kötelező pályázói nyilatkozatok elfogadását követően van lehetőség.
  • Az érvénytelenül beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
  • Az adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
  • A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót kap.
  • A pályázó legkésőbb a benyújtási határidőt követő 30 napon belül az Alapítványtól e-mailben kap tájékoztatást pályázatának feldolgozási eredményéről.
  • Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati önrész határidőben történő befizetése az Alapítvány részére.
  • A pályázati önrész befizetésének határideje: 2016. március 31. Az önrészt egy összegben kell az Alapítvány által megküldött postai csekken keresztül vagy a www.erzsebetprogram.hu honlapon elektronikus bankkártyás fizetéssel az Alapítvány részére megfizetni.
  • Amennyiben a pályázati önrész a megjelölt határidőig nem kerül befizetésre, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
  • Az elnyert üdülési szolgáltatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken vehetik igénybe.
  • Jelen pályázat támogatási feltételei a pályázati keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2016. február 29. napjáig állnak fenn.
  • A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki az üdülés helyszínére történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire.
  • Amennyiben a támogatás nem kerül felhasználásra, az elnyert támogatás érvényét veszti,
    illetve a befizetett önrész visszafizetésére nincs lehetőség.

A pályázat benyújtható: 2016. február 29. napjáig a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.

A pályázat elérhetősége: Üdülési pályázat nagycsaládosok számára 2016