Idén is öt pályakezdő rendezőnek biztosít lehetőséget első animációs, dokumentum- vagy játékfilmjének elkészítésére a Filmalap Inkubátor Programja.
A pályázati kiírás módosítása folytán a jelentkezők köre bővült, a pályázatok benyújtásának határideje 2016. szeptember 12.
Az Inkubátor Programra idén már nem kizárólag diplomás, de egész estés mozifilmet még be nem mutatott filmrendezők jelentkezhetnek, hanem azok a direktorok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek.
Filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 12-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.
A beérkezett pályázatok közül a program mentorai választják ki október közepéig azt a tíz filmtervet, amelyeket a fiatal filmesek a november-i pitch fórumon majd bemutatnak a szakmai közönségnek. A tíz filmterv közül végül hármat a zsűri és további kettőt a meghívott közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki.
A forgatókönyv-fejlesztésre továbbra is 2 millió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió, animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújtanak támogatást, a fiatal alkotók emellett a filmkészítés minden fázisában igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.
Pályázhatnak
A Filmalap Inkubátor Programban az alábbi államilag elismert felsőoktatási képzésekben diplomát
szerzett magyar vagy EGT állampolgárok vehetnek részt rendezőként:
- Színház- és Filmművészeti Egyetem – (mozgókép) rendező szak
- Budapesti Metropolitan Egyetem – animáció szak, mozgóképművész szak
- Eötvös Lóránd Tudományegyetem – filmkészítő szakirány
- Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – animáció szak, médiaművész szak
- Eszterházy Károly Főiskola (Eger) – mozgóképművész szak
Feltétel, hogy a jelentkező rendezőnek Magyarországon még nem került moziban bemutatásra egész estés (min. 70 perces) filmalkotása.
A Filmalap mérlegelés alapján olyan alkotók, illetve hallgatók jelentkezését is elfogadhatja, akik a fenti képzéseken diplomát még nem szereztek, amennyiben az abszolutórium megszerzését a felsőoktatási intézmény igazolja.
ELŐVÁLOGATÁS
A jelentkezők által benyújtott treatmentek alapján a mentorok (kiválasztják azt a legfeljebb 10 rendezőt, akik lehetőséget kapnak a pitch fórumon filmtervük bemutatására.
A pitchre való felkészülést a szakmai mentorok segítik.
A pitch fórumon résztvevő 10 filmterv kiválasztásának határideje: 2016. október 14.
Az előválogatón kiválasztott treatmentek alkotóit a Filmalap e-mailben értesíti és nevüket honlapján közzéteszi.
FILMALAP INKUBÁTOR PITCH FÓRUM
A szakmai mentorok által kiválasztott és felkészített alkotók (rendező, forgatókönyvíró) a pitch
fórumon mutatják be filmtervüket meghívott szakmai közönség és a pitch fórum szakmai zsűrije előtt.
A pitch fórum várható időpontja: 2016. november 18.
Az 5 nyertes projekt kiválasztása a pitch fórumon történik az alábbiak szerint:
- a szakmai zsűri 3 projektet választ ki,
- a pitch fórumra meghívott szakmai közönség 2 projektet választ ki
A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága a projekteket a Filmalap pályázati rendszerében előzetesen támogathatónak tekinti és azokról soron kívül dönt.
FORGATÓKÖNYV FEJLESZTÉS
A Filmalap az Inkubátor Programban megvalósuló 5 nyertes projekt forgatókönyv-fejlesztéséhez az alábbi támogatást nyújtja, támogatási rendszerén belül, pályázat keretében.
A pályázatot jogi személy vagy a természetes személy (rendező) nyújthatja be. – a forgatókönyv fejlesztés 2.000.000,- Ft összegű támogatása, az alábbi ütemezésben:
- 500.000,- Ft, mely közvetlenül a támogatási szerződés megkötését követően kerül kifizetésre,
- 750.000,- Ft a forgatókönyv első verziójának bemutatásakor
- 750.000,- Ft a végleges forgatókönyv benyújtását követően.
A program résztvevőinek a forgatókönyv fejlesztési támogatási szerződés megkötésétől kezdve 3 hónap áll rendelkezésére a forgatókönyv végleges változatának megírására.
A forgatókönyvírás során a résztvevőknek a Filmalap forgatókönyv-fejlesztő csapata rendszeres (havonta legalább egy) konzultációs lehetőség biztosít.
A forgatókönyv végleges változatának elfogadásáról a Filmszakmai Döntőbizottság soron kívül dönt.
FILMGYÁRTÁSI SZAKASZ
Legkésőbb a forgatókönyv elfogadását követően a program résztvevői filmenként egy-egy projektcéget hoznak létre és filmgyártási pályázatot nyújtanak be alacsony költségvetésű (low budget) film elkészítéséhez.
A támogatás maximális mértéke a következő:
- játékfilm elkészítésére 62.000.000,- Ft,
- dokumentumfilm elkészítésére 22.000.000,- Ft,
- animációs film elkészítésére 82.000.000,- Ft
A filmgyártási támogatás összege magában foglalja az alábbi marketing költségeket, összesen legfeljebb 2.000.000,- Ft összegben:
- produkciós fotós költsége
- produkciós sajtós (PR szakember)
- trailer vágó (trailer egyéb marketinghez kapcsolódó video anyagok elkészítése)
- grafikus (poszter és mutációi elkészítése)
A Filmalap a filmgyártási támogatást az alábbi ütemezésben nyújtja:
- a támogatási szerződés megkötését követően 90%,
- elszámolás után 10%.
A költségvetés kidolgozásánál és a finanszírozás összeállításánál a program résztvevői kötelesek a 25%-os közvetett támogatást figyelembe venni.
A Filmalap által felkért marketing szakemberek konzultációt tartanak az alkotók részvételével a film
marketing koncepciójának elkészítéséről, majd a filmalkotás végső vágott verziójának elkészülését
követően. A konzultációkon való részvétel kötelező.
A filmalkotás moziban történő bemutatásának határideje a filmgyártási támogatási szerződés megkötésétől számított 12 hónap. Animációs filmek esetében – a megvalósítás időigényességére tekintettel – a moziban történő bemutatás határideje a filmgyártási támogatási szerződés megkötésétől számított 24 hónap.
FORGALMAZÁS
A Filmalap vállalja a programban elkészített filmalkotások moziban történő első bemutatásának megszervezését, továbbá segítséget nyújt a bemutatóhoz kapcsolódó marketing tevékenységekhez és a mozi-forgalmazóval való megállapodáshoz. A magyarországi forgalmazásra vonatkozóan a Filmalap, a támogatott és a forgalmazó háromoldalú forgalmazási szerződést kötnek. A nemzetközi forgalmazást a Filmalap saját hatáskörben, sales részlegén keresztül végzi. A Filmalap nemzetközi világforgalmazó érdeklődése esetén, meghatározott feltételekkel az alkotókkal ettől eltérően is megállapodhat.
EGYÜTTMŰKÖDÉS A PRÁGAI ELŐADÓMŰVÉSZETI EGYETEM FILM- ÉS TELEVÍZIÓS KARÁVAL – A FAMU ÖSZTÖNDÍJA
Az Academy of Performing Arts in Prague (AMU) Film – és Televíziós Kara (FAMU) a Filmalap Inkubátor Programjához kapcsolódva az öt nyertesen kívül az Inkubátor pitch fórumon részt vett egy további forgatókönyvíró-rendezőnek különdíjként fejlesztési ösztöndíjat ajánl fel az egyetemükön folyó Midpoint forgatókönyv fejlesztő képzési programon való részvételre.
A FAMU ösztöndíjasát az egyetem képviselője és a szakmai zsűri választja ki a pitch fórumon. (Az ösztöndíj fedezi az 500 eurós részvételi díjat, valamint a program keretében a workshopok és a szállás költségét. A projekt producerének is jelen kell lennie mindkét workshopon. )
Letölthető dokumentumok
INKUBATOR_PROGRAM_2016_felhivas_final (1)
A jelentkezők a pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítást az inkubator@filmalap.hu email címen kérhetnek.
További cikkek a rovatban
Somogy Vármegyei Képző- és Iparművészeti Tárlat
Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíj
Munkából munkába pályázat – mikro-, kis-, és középvállalkozások létszámbővítésének támogatása