palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Nagy Iván Honismereti pályázat 2010

Nagy Iván pályázatA Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet, a Nógrád Megyei Levéltár, a Nógrád Megyei Levéltárért Alapítvány, a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar  Salgótarjáni Intézete és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság meghirdeti a 2010. évi NAGY IVÁN HONISMERETI  PÁLYÁZATOT néprajzi, történeti, irodalom- és művészettörténeti, természet-tudományi, műemlékvédelmi, illetve gazdaság- és társadalomfejlesztés témakörben.

Pályázni lehet bármely önálló helyszíni gyűjtésen alapuló, levéltári kutatáson nyugvó, eredeti ismeret- és tényanyagot feltáró tanulmány beküldésével – Nógrád megye történelmi és jelenkori határain belül.

A pályázaton részt vehetnek ifjúsági kategóriában (középiskola  befejezéséig), felnőtt kategóriában önálló kutatók és csoportok, egyetemisták és főiskolások, akik múzeumi gyűjtéssel, történetírással nem hivatásszerűen foglalkoznak.

Egy pályázó több (még  nem publikált!) dolgozatot is benyújthat.

A múzeumok, a levéltárak és a főiskola munkatársai szakmai segítséget és konzultációs lehetőséget biztosítanak a pályázók részére, előzetes bejelentés alapján.

A pályázatokat két példányban, a mellékletekkel együtt /térkép, fénykép, rajz, stb./, géppel írott formában kérjük beküldeni.  A pályázat beadásakor személyi lapon a következő adatokat: név, lakcím, foglalkozás, a gyűjtés helye, ideje, adatközlők, szakmai segítséget adók névsora kérjük megadni!

A pályázó a dolgozat beadásával elfogadja a pályázat elbírálásának módját.   Az elbírálás menete: a kiíró a felkért szakember lektori véleménye alapján dönt a díjazásról, a díjalapító egyetértésével.
A pályamunkák visszaadására nincs lehetőség, egyik példány a Múzeum Adattárában, a másik a Levéltárban kerül elhelyezésre.

AJÁNLOTT TÉMAKÖREINK

Történelem, helytörténet, gazdaságtörténet

  • Egy-egy település, épület, iskola, közintézmény, pénzintézet története, mezőgazdasági és ipari üzemek története.  A történeti emlékezet formái egy-egy település mindennapi életében.
  • Bányász- és gyári munkásdinasztiák, tisztviselők életútja.
  • A megyei bányászat 1946-l992 közötti időszaka. (Egyes bányák története, szakemberek életútja, kitüntetett bányászok – Kossuth-díj – életútja.)
  • Művelődés és szórakozás 1945 után. Civil szervezetek története. A helyi turizmus története.
  • A vállalati sportegyesületek története, tömegsport mozgalmak 1945 előtt és után. Visszaemlékezések. Kiemelkedő nógrádi személyiségek életútja. Pedagógus életpályák.

Irodalomtörténet

  • Nógrád megyei írók, költők életpályája, életművek feldolgozása.
  • Az irodalmi élet vizsgálata, kultikus elemei és helyei.

Művészettörténet

  • Nógrádi képző- és iparművészek pályájának bemutatása, műelemzések.
  • Galériák története.
  • Települések emlékművei, szobrai, elhelyezésük története, körülményei.

Néprajz

  • Régi szőttesek, hímzések (egy falu vagy kistáj fennmaradt emlékeinek bemutatása), a népviselet emlékei egy nógrádi község példáján, paraszti bútorok, használati tárgyak változásai.
  • Vallási ünnepek helyi hagyományai, templomtörténet.
  • Jeles napok, ünnepi szokások régen és ma – változások
  • A népviselet változása – ünnepi palóc viseletek napjainkban
  • Szakrális ábrázolások (templomi, útmenti, határbeli emlékek, feszületek, szobrok, kápolnák)

Természettudomány

  • Nógrád megye földtani és őslénytani értékeiből egy szabadon választott részterület feldolgozása.
  • Nógrádi természettudósok.

Műemlékvédelem

  • Műemlékileg, régészetileg feltárt emlékek feldolgozása. Műemléki listán nem szereplő, de védésre javasolt épületek, építmények bemutatása, felmérése, feldolgozása.

Az alábbi témakörökre beérkezett munkákat partnereink értékelik és díjazzák!

A Nógrád Megyei Levéltárért Alapítvány témakörei:

  • Az 1956-os forradalom története Nógrádban, Az ’56-os generáció visszaemlékezései
  • A BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Salgótarjáni Intézete témakörei:
  • Természeti és társadalmi erőforrások fejlesztésének és hasznosításának lehetőségei Nógrád megyében.  (Megvalósult nógrádi fejlesztések gazdasági és társadalmi hatásait, következményeit bemutató munkákat ill. reális, megvalósítható tanulmányokat, dolgozatokat várnak.)
  • A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által jelölt témakörök:
  • Természeti értékeink bemutatása.
  • Egy terület környezet és természetvédelmének feldolgozása.

A pályázatokkal kapcsolatos kérdéseikkel az alábbi intézményeket kereshetik fel:

  • Nógrádi Történeti Múzeum, Salgótarján, Múzeum tér 2., T.: 32/520-700; 520-701
  • Kubinyi Ferenc Múzeum, Szécsény, Ady E. u. 7. T.: 32/370-143;
  • Palóc Múzeum, Balassagyarmat, Palóc liget 1., T.:35/300-168;
  • Pásztói Múzeum, Pásztó, Múzeum tér 5., T.: 32/ 460-194  www.nogradi-muzeumok.hu
  • Nógrád Megyei Levéltár, Salgótarján, Bem utca 18., T.: 32/310-043, NML Balassagyarmati Részleg, Balassagyarmat, Hétvezér út 26., T.:35/300-745 , www.nogradarchiv.hu
  • BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Salgótarjáni Intézete, Salgótarján, Kistarján út 5-7. T. 32/522-412 , www.pszfs.hu

A beküldési határidő : 2010. november 1.
Cím
: Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet, 3100 Salgótarján, Múzeum tér 2.

Eredményhirdetés:
2010. december 16-án.
Mindkét kategóriában, témakörönként I-II-III. díjat adunk ki a pályázatot támogató önkormányzatok, pártok és civil szervezetek, magánszemélyek segítségével.

Letölthető dokumentum:

Pályázati felhívás

Forrás: http://bnp.nemzetipark.gov.hu/