palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Törőcsik Mari Ösztöndíj 2016/2017

kormányzati portál pályázatAz Emberi Erőforrások Minisztériuma Törőcsik Mari Ösztöndíj pályázatot hirdet színművész szakon tanulmányokat folytató hallgatók szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzésére.

A pályázat célja: Színművész szakon tanulmányokat folytató hallgatók szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzése.

Az 1. pont szerinti Ösztöndíjban részesülhet az a személy, aki:

  • magyar állampolgár, vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 39. § (1) bekezdésében meghatározott személy,
  • a pályázat benyújtásának időpontjában legfeljebb 25. életévét töltötte be,
  • a pályázat benyújtásának időpontjában a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakjának – a képzés harmadik vagy azt követő félévére bejelentkezett – hallgatója,
  • más forrásból azonos célra ösztöndíjban nem részesül,
  • a felhívásban meghatározott dokumentumokat hiánytalanul és határidőn belül benyújtotta,
  • az Utasításban és a páélyázati kiírásban meghatározott valamennyi feltételnek megfelelnek.

Az  elnyerhető ösztöndíj megállapításának további feltételei:

A pályázaton az vehet részt, aki tanulmányait

  1. az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakon – az Nftv. 3. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti képzési szinten – hallgatói jogviszony keretében folytatja,
  2. a pályázat benyújtásával egyidejűleg írásban hozzájárul személyes adatainak e rendelet szerinti kezeléséhez.

Az ösztöndíj tartalma és mértéke: havi nettó 100.000 Ft összegű ösztöndíj/pályázó folyósítása a 2016/2017-es tanévben.

Az ösztöndíjas keretszám: ösztöndíjban az 1. pont alapján a 2016/2017-es tanévben összesen kettő pályázó részesülhet.

A pályázat tartalmi és formai követelményei:

A pályázat egy példányban, papíralapon, számítógéppel kitöltve, a pályázó által aláírt formanyomtatványon és a következő mellékletekkel ellátva nyújtandó be:

  1. a pályázó önéletrajza, melynek része a pályázó (maximum 3 gépelt oldal) tevékenységének bemutatása,
  2. az Utasítás 9. § (1) bekezdés c) pont szerinti nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázó más forrásból nem részesül ösztöndíjban,
  3. a pályázó oktatójának az ajánlása.

Letölthető dokumentum

torocsik_mari_osztondij_2016_2017_palyazati_felhivas

A pályázat benyújtásának (Emberi Erőforrások Minisztériuma a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság – Intézményirányítási és Infrastrukturális Főosztály levelezési címére: 1055 Budapest Szalay utca 10-14. történő beérkezésének) határideje:  a meghirdetést követő 30. nap.

A benyújtott pályázati anyag a benyújtási határidőt követő nyolc naptári napon belül kiegészíthető, módosítható. A hiánypótlásra nyitva álló határidő jogvesztő.

A benyújtott pályázatok alapján az emberi erőforrások minisztere (a továbbiakban: miniszter) dönt az ösztöndíj odaítéléséről, a pályázatot elnyert ösztöndíjasok nevét a Kormány honlapján és az Oktatási és Kulturális Közlönyben közzéteszi. Az ösztöndíjasokkal a minisztérium támogatási szerződést köt. Az ösztöndíj folyósítás megkezdésére a szerződéskötést követően kerülhet sor.

A szerződéskötés határideje: a döntéshozatalt követő 30 napon belül.

Az ösztöndíj folyósításának módja: egy tanévben – szeptember-június hónapokban – havonta, minden hónap 15. napjáig. Indokolt esetben – a pályázati kiírásban meghatározottak szerint – több havi ösztöndíj együttesen folyósítható.

Az ösztöndíjas ösztöndíj támogatással érintett két év befejezésével egyidejűleg részletes – minden, az ösztöndíjas jogviszonnyal összefüggő eseményről, körülményről – beszámolót készít és nyújt be a miniszternek.

Az ösztöndíjast a jogosulatlanul felvett összeget illetően az államháztartás működési rendjére vonatkozó szabályok szerint visszafizetési kötelezettség terheli.

Az ösztöndíjas jogviszony megszűnik, amennyiben az ösztöndíjas

  1. a pályázat benyújtásakor szükséges és fennálló feltételeknek már nem felel meg, illetve ezek a feltételek már nem állnak fenn,
  2. nem teljesíti a szerződésben vállalt bármely kötelezettségét, vagy
  3. az ösztöndíjról lemond, továbbá
  4. abban az esetben is, ha olyan magatartást tanúsított, amely az ösztöndíjas jogviszonyhoz méltatlan.

A pályázattal kapcsolatos információt nyújt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság Intézményirányítási és Infrastrukturális Főosztályon

Dr. Bátyi Emese felsőoktatási intézményirányítási és igazgatási referens

Telefon: (06 1) 795 4269; E-mail: emese.batyi@emmi.gov.hu