21 Párbeszéd pályázat public art művek létrehozására

21parbeszed pályázat“21 Párbeszéd” címmel pályázati felhívás public art művek megvalósítására Pécs közterületein. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében “21 Párbeszéd” címmel országos, nyílt pályázatot hirdet Pécs közterületein megvalósítandó public art művek létrehozására.


A pályázat tárgya:
A “21 Párbeszéd” pályázat minden olyan, a public art iránt érdeklődő alkotót, művészeti csoportot szeretne megszólítani, aki/ akik szívesen kísérleteznek a kortárs képzőművészet új formáival. A három hétig tartó akció szervezője tartalmilag izgalmas, Pécs városán belül, a kiíró által kiválasztott 21 helyszínre adaptált, ahhoz kötődő, párbeszéd-indító műveket vár a pályázóktól.

Pályázható összegek: A pályázati kiírás két pályázható összeg kategóriában kerül meghirdetésre:

  • 10 alkotás esetében  a pályázható összeg megvalósuló művenként maximálisan (bruttó) 1.000.000 ,- (egymillió) Ft
  • 11 alkotás esetében a pályázható összeg megvalósuló művenként maximálisan (bruttó) 500.000,- (ötszázezer) Ft

Közönségdíj
A megvalósult alkotásokra a kiállítás ideje alatt internetes szavazás keretében a közönség voksokat adhat le, ezzel is erősítve a párbeszéd többirányúságát.  A szavazás eredményének megfelelően a kiíró az első 3 helyezést elért pályázót közönségdíjban részesíti, melyek átadására az akciót lezáró rendezvényen kerül sor.

  • 1. díj (bruttó) 500 000,- (ötszázezer) Ft
  • 2. díj (bruttó) 300 000,- (háromszázezer) Ft
  • 3. díj (bruttó) 200 000,- (kettőszázezer) Ft

A nyertes pályázatok kiállításának ideje: 2010. június 12-26.

A beadandó pályázati anyag tartalma

  1. Pályázati formanyomtatvány (számítógéppel vagy nyomtatott betűkkel kitöltött, a megfelelő helyeken eredeti aláírással ellátott pályázati adatlap egy példányban)
  2. Pályázati formanyomtatvány fedlap;
  3. A pályázó részletes szakmai életrajza (A digitális változat doc vagy pdf formátumban.)
  4. Referenciák listája, portfolió max. 10 db A4 méretű lapon, vagy 1 db nyomdai késztermék formájában
  5. Koncepció – részletes műleírás.  (Max. 1 gépelt oldal; a digitális változat doc vagy pdf formátumban.)
  6. Amennyiben tárgyiasuló mű tervéről van szó, az alkotás anyaga, mérete, rögzítési módja (ha szükséges), helyszínrajzok és megfelelő, bírálható léptékű vizuális terv (rajz, számítógépes animáció, fotó stb.), amely világosan érzékelteti a tervezett munka elhelyezésének és működésének módját, a környezettel való kapcsolódását, léptékét. (Makett vagy modell csatolása esetén annak mérete az 50 x 50 x 50 cm-t nem haladhatja meg. Digitális változat: a képek jpg-ben, az esetleges videók a Windows Media Player által lejátszható formátumban.)
  7. Költségvetés, amely magában foglalja a terv megvalósításának, elhelyezésének, a mű működésének, leszerelésének és elszállításának tervezett költségeit, valamint a szerzői közreműködés díját. (A digitális változat doc-ban, xls-ben vagy pdf-ben.)
  8. A megvalósítás egyéb, illetve különleges feltételei (szükség esetén);
  9. Csoportos pályázók nyilatkozata (csak csoportosan beadott pályázat esetén);
  10. Szerzőségi és adatkezelési nyilatkozat;
  11. Elérhetőség (pontos postacím, vezetékes telefon- és/vagy mobilszám, e-mail cím). (A digitális változat doc-ban vagy pdf-ben.)
  12. Névaláírás. (Csak a nyomtatott példányon.)

A pályázatok beérkezésének határideje: 2010. április 16. (péntek) 13.00 óra

A pályázóknak a pályaművet a pályázati anyaggal (lezárt borítékban) a megadott határidőig, személyesen, vagy postai úton kell eljuttatniuk az alábbi címre. (A megjelölt határidő után beérkezett pályázatokat a lebonyolító a beérkezés időpontjának feljegyzésével átveszi, de azok nem kerülnek felbontásra.)
Cím: Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Dékáni Hivatal; 7624 Pécs, Damjanich u 30.

A borítékon szerepeljen:
21 Párbeszéd pályázat, valamint a pályázó neve és elérhetősége.

Pályázati tájékoztatás
A pályázattal kapcsolatban Pásztó Renáta ad felvilágosítást telefonon vagy személyesen munkanapokon, H-CS: 9-16 óra, P: 9-13 óra között.
cím: 7624 Pécs, Damjanich u. 30. PTE Művészeti Kar
telefon: 72/ 501-540, 501-539
e-mail cím: paszto@art.pte.hu

Web: http://art.pte.hu/21parbeszed/

Letölthető dokumentumok

pályázati formanyomtatvány

Forrás: http://art.pte.hu/21parbeszed/

További pályázatok