Executive Training Programme (ETP) in Japan and Korea

Az Európai Bizottság ismét meghirdeti „Executive Training Programme (ETP) in Japan and Korea” elnevezésű vezetőképzési programját. A képzés célja, hogy európai vállalatok vezető beosztású képviselői egy speciális, közel egy éven át tartó tréningprogram keretében megszerezzék azokat az üzleti, nyelvi és kulturális ismereteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az adott vállalat sikeresen megjelenhessen a japán/dél-koreai piacokon, illetve bővíthesse ottani üzleti kapcsolatait.

Történet

1979 óta összesen 1100 cégvezető vett részt az ETP programban a legkülönfélébb európai cégek képviseletében, 65 százalékuk később vezérigazgatói pozícióba került az adott cégnél. A programban részt vevő vállalkozások forgalma a részvételt követő tíz éven belül megduplázódott.

A tréningprogram részben Londonban, részben pedig Japánban/Koreában zajlik majd és részét képezi egy 12 hetes gyakorlat is, melyet a résztvevők japán és koreai vállalatoknál tölthetnek el. Fontos, hogy az ETP program iparágtól függetlenül elérhető a vállalkozások számára, és a költségek jelentős részét (résztvevőnként több tízezer euró összegben) az Európai Bizottság átvállalja. A programra 2013. május végéig lehet jelentkezni.

Jelentkezés

A jelentkezőktől elvárt minimumkövetelmények:

  • Állampolgárság az Európai Unió valamely tagállamában
  • Legalább 1 éves munkaviszony a jelenlegi munkaadójánál
  • Kiváló angol nyelvtudás
  • Első alkalommal való részvétel az ETP programban
  • Képzettség
    • 3 év vezető beosztásban szerzett szakmai tapasztalat és felsőfokú BA/BSC diploma megszerzése,
    • 5 év vezető beosztásban szerzett szakmai tapasztalat és legalább 2 évig folytatott felsőfokú tanulmányok

 A támogató cégektől elvárt minimumkövetelmények

  • Olyan cégek jelentkezhetnek:
    • A cég exportál Japánba és/vagy Koreába; vagy
    • tervezi, hogy exportálni fog ezekbe az országokba, illetve befektetni szándékozik; vagy
    • olyan európai cégek számára nyújt támogatást, amelyek exportálni vagy befektetni kívánnak Japánba és/vagy Koreába.
  • A cég az Európai Unió valamely tagállamában van bejegyezve, központja is itt van és Európai Uniós származású termékeket gyárt vagy szolgáltatásokat nyújt
  • Minimum 5 alkalmazottja van ÉS éves forgalma minimum 1 millió euró
  • Vállalja, hogy a program résztvevőjének megélhetési költségeit kiegészíti
  • Vállalja, hogy a program résztvevőjét a képzés időtartama alatt is foglalkoztatja
Szemeszter Jelentkezési időszak A résztvevők kiválasztása Képzési időszak
2013-2014 2012. június – 2013. május 2013. június 2013. november
2014. november
2014-2015 2013. június – 2014. május 2014. június 2014. november –
2015. november

 Jelentkezni ide kattintva lehetséges.

Előnyök

A japán és a dél-koreai üzleti kapcsolatokat építő magyar cégek előtt a program segítségével olyan piacok nyílhatnak meg, amelyek értéke 2020-ra akár az évi 1,5 milliárd eurót is elérheti.

Bővebben a programról

Töltse le a program rövid leírását innen, vagy látogasson el a honlapjára: www.euetp.eu

Web: http://www.deloitte.com/view/hu_HU/hu

 

További pályázatok