JAKKENDŐ díj 2013 – pályakezdő prózaíróknak

A pályakezdő, kötettel még nem rendelkező prózaíróknak szóló JAKkendő-díj 2013 őszén ismét kiírásra kerül.

 

Az első díjat 2012. december 13-án adták át a Petőfi Irodalmi Múzeumban Szil Ágnes Tangram című kéziratáért. A díjazott kötet 2013. márciusában jelent meg a JAK és a Prae.hu gondozásában, majd 2013. március 13-án az Írók Boltjában tartották meg a budapesti könyvbemutatót.

Azóta Békésen, Békéscsabán, Szegeden, az Ünnepi Könyvhéten, a Művészetek Völgyében, valamint a 25. JAK-táborban, Szigligeten mutatták be a közönségnek a szerzőt és a könyvet. Május végén Szil Ágnes már ott volt Kielben az Elsőregényesek Fesztiválján, ahol nagy érdeklődéssel fogadták a könyvet. Ennek következtében egy osztrák kiadó már rövid fordítást készítetett a könyvből a lektori jelentéshez.

Szil Ágnes az Alföld egy ma már nem létező településén született, ma Békésen él. A József Attila Tudományegyetemen végzett latin és magyar szakon, majd a Budapesti Műegyetemre járt. Publikált novellákat, esszét, verset, fordításokat és tárcákat a Békési Újságban.

Ha majdnem kész az első prózaköteted (regény, elbeszélések vagy novellák) a következő irodalmi sikertörténet szereplője lehetsz!

A díjazott pályamunka az 1982-től létező JAK-füzetek sorozatában jelenhet meg, továbbá a szerző 200.000 Ft díjazást kap.

A pályázat beadási határideje:2013. október 20. (vasárnap)

A pályázati anyagokat elektronikusan a jakkendo@gmail.com címre várjuk.
A díjat 2013. decemberében adják át.

A 2013-as kuratórium tagjai:
Csordás Gábor József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, kritikus, a 20 éves Jelenkor Kiadó igazgatója;
Németh Gábor József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár;
Turi Tímea kritikus, költő, újságíró a Magvető kiadó szerkesztője;
Balajthy Ágnes irodalomkritikus és Borsik Miklós költő, szerkesztő, a JAK-füzetek 2014-től munkába álló új sorozatszerkesztői.

A pályázat feltételei:

  • A pályázaton kizárólag szépirodalmi kötettel még nem rendelkező szerző vehet részt.
  • Pályázni kész kézirattal (a szerző által kiadásra szánt kötet egésze) lehet prózai műfajokban (regény, elbeszélés, novelláskötet, esszé). A teljes kézirat bemutatása szükséges.
  • A teljes és kész kézirat terjedelme: minimum 120.000, maximum 400.000 leütés.
  • A pályamű egységes formai követelményei: Times New Roman betűtípus; 12-es betűméret; 1,5-es sorköz.
  • A pályázat jeligés.
  • Pályázatként benyújtandó továbbá:
  • rövid szövegmutatvány (1 ív / 16 oldal terjedelemben);
  • szinopszis (2-3 oldal);
  • pályaműtől függően tartalomjegyzék.
  • A pályázathoz külön dokumentumban mellékelni kérjük a következő adatokat: név, születési idő, lakcím, telefonszám, e-mail cím, jelige, valamint egy rövid önéletrajz.
  • A nevezési korhatár: 40 év (a mindenkori JAK-tagságnak megfelelően).
  • A pályázónak hiánypótlásra egyszer van lehetősége, melyről e-mailben értesítjük. A kuratórium döntésétől függően a pályázótól nyomtatva is bekérheti az anyagot. A pályázati feltételek nem teljesítése esetén a pályázat érvénytelennek minősül.

    Amennyiben a pályázó valótlan személyes adatokkal (álnéven pályázni természetesen megengedett), vagy nem saját kézirattal pályázik, az a pályázatból történő azonnali kizárását vonja maga után.

    A kiírók a szervezés során bekövetkező változás jogát fenntartják.

    További pályázatok