A Magyar Művészeti Akadémia 2014. évi pályázata

MMA pályázatokA Magyar Művészeti Akadémia a művészeti élethez kapcsolódó közfeladatai ellátása érdekében a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez, művészeti szakmai programok megvalósításához pályázati felhívás alapján elnyerhető támogatást nyújt.

A 2014. évben a művészeti programok támogatására 160 millió forint áll rendelkezésre.

Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 300.000 forint, felső határa 3.000.000 forint. Támogatás az alábbi témakörökhöz kapcsolódva, a 2014. január 1. – 2015. január 31. között megvalósuló tevékenységek gyakorlásához, programok megvalósításához nyújtható be:

A Népművészeti, Néprajzi Tagozathoz: Önfenntartó, közösségépítő nyitott műhelyek (táncházak, zenei, tánc és tárgyalkotó táborok, népdaléneklést és népi mesterségeket tanító körök), valamint saját autentikus gyűjtést tartalmazó, oktatást segítő korszerű szakmai kiadványok megvalósítására;

Az Irodalmi Tagozathoz: A kortárs magyar irodalmat megjelentető kiadványok nyomdaköltségére, valamint  a kortárs magyar irodalmat megjelenítő művészeti programok megvalósítására;

Az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozathoz: „INNOVÁCIÓ – TRADÍCIÓ” témakörben megrendezésre kerülő programok támogatása;

A Film- és Fotóművészeti Tagozathoz: „A Kárpát-medencén belüli és kívüli migráció a rendszerváltozás után. Okok és következmények” témakörben megrendezésre kerülő programok, kiadványok megvalósítása, vagy fotóművészeti alkotótelepek, alkotótáborok, kiadványok, könyvek, folyóiratok és fotóművészeti kiállítások megvalósulásának támogatása;

A Színházművészeti Tagozathoz: Kelemen László, az első magyar színigazgató halálának 200. évfordulójával kapcsolatos rendezvények megvalósítására, életéről és a korszakról szóló színháztörténeti vetélkedő, vándorkiállítás megrendezése, illetve e témában színdarab megírása és színrevitelének megvalósítására kerülő programok támogatása;

Az Építőművészeti Tagozathoz: Az építészeti oktatással foglalkozó felsőoktatási intézmények nyári alkotótáborainak megvalósítása;

A Képzőművészeti Tagozathoz:

 

  • képzőművészeti alkotótelepek, alkotótáborok megrendezése,
  • kiadvány, könyv, folyóirat megjelentetése,
  • be nem fejezett képzőművészeti projektek támogatása,
  • képzőművészeti kiállítások megvalósítására (elsősorban: szállítási költség) nyújtható be pályázat.

 

A Zeneművészeti Tagozathoz: Az ifjúság zenei nevelése témakörben megvalósításra kerülő programok, kiadványok támogatása.

Pályázhatnak civil szervezetek, alapítványok, egyéb jogi személyiséggel rendelkező szervezetek, valamint magánszemélyek. Külföldi szervezetek is nyújthatnak be pályázatot, amennyiben a pályázati programjuk a pályázati célnak megfelel, továbbá magyarországi adószámmal rendelkeznek.

Letölthető dokumentumok

A pályázatok 1368 Budapest Pf. 242 címre történő feladásának határideje2014. május 5. (hétfő)
A pályázat kódja: MMA-14-P

A pályázattal kapcsolatosan további információkat az alábbi elérhetőségen kaphatnak: tamogatas@mma.hu

LINK: http://www.mma.hu

További pályázatok