palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Űrturizmus – civilek a világűrben pályázat diákoknak

Űrugrás vagy űrutazás? Hol kezdődik a világűr? Lehet-e biztonságos és egyben megfizethető a polgári űrrepülés? Írj, rajzolj, oldd meg a feladatokat, vagy készíts videót, engedd szabadon a fantáziád a MANT diákpályázatán! Egyének és csapatok is indulhatnak.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), mint minden évben, idén is meghirdette hagyományos pályázatát, amelynek beadási határideje 2014. február 10. lesz. A jelentkezők most már ötödik éve nem csak a régebben szokásos esszéírásban mérhetik össze a tudásukat, hanem más izgalmas feladatokban is. Továbbra is lehet természetesen dolgozatot írni, de a szabadon választható feladatok közt szerepel grafika, poszter készítése, tervezési munka, vagy akár egy kérdéssor megválaszolása. Tavalyi újdonság volt, hogy a választható feladatok közt megjelent egy önálló videó készítése is a kiírt témával kapcsolatban, valamint az is, hogy a pályázaton nem csak egyénileg, de 2–4 főből álló csapatokkal is indulhattok. (Az egyéni indulók és a csapatok munkáját természetesen külön-külön értékelik.) Ezek a feltételek az idei kiírásban is változatlanok.

A 2014-es pályázat fő témája igen aktuális: az űrturizmus. A cím (Űrturizmus – civilek a világűrben) tág teret ad az ötleteknek és az alkotásoknak. A kiírás közelebbről meg is jelöl néhány szóba jöhető feldolgozási lehetőséget. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak ilyesmivel lehet foglalkozni a pályamunkákban. Bármilyen alkotást, ami a címmel kapcsolatba hozható, szívesen fogadnak.

A javasolt (de nem kizárólagos) témák tehát:

  • Az űrturizmus eddigi története és a közeljövő tervei
  • Űrugrás vagy űrutazás – mi a különbség?
  • Mikor jut egy űrturista tényleg a világűrbe, ha űrugráson vesz részt?
  • Hol kezdődik szerinted a világűr?
  • A polgári űrrepülés nehézségei, avagy lehet-e annyira biztonságos és egyben megfizethető, mint napjainkban a polgári repülés?
  • Hogyan készítenéd fel az űrturistákat?
  • Vezető pilótaként mit ajánlanál a turistáknak út közbeni megtekintésre?
  • Mit mérnél a világűrben, ha űrturista lehetnél? – űrturista utak tudományos célú felhasználása
  • Hogyan szerezzünk pénzt űrturizmusra? – az űrturizmus üzleti tervei
  • Szállodák, kilátással a Földre
  • Egy tartalmas hétvége a Holdon

A pályázaton három csoportban értékelik a beérkezett munkákat.

10-14 éves (általános iskolás) korosztály három legjobbja értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben. A középiskolások (pontosabban a 15-18 évesek) közül a legjobb eredményt elérő pályázó térítésmentesen vehet részt a 2014-es MANT Űrtáborban. A második helyezett űrtábori részvételi díjának felét, a harmadik helyezettének a harmadát elengedik. Az első öt legjobb pályamunkát benyújtó fiatal nyereménye itt is egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben.

Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2014-es nyári MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét is, függetlenül az általuk elért helyezéstől.

A harmadik kategórialátássérült diákoké, akiknek a munkáit külön értékeli a zsűri, az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal közösen. A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó három fiatal egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. Az érvényes pályamunkát beadó összes látássérült pályázó elnyeri a MANT ifjúsági tagságát, az esedékes tagdíj összegét a 2014. évre elengedik.

Ugyanilyen díjakat kapnak a legjobb csapatok tagjai is, akiknek a munkáját az egyéni indulóktól függetlenül értékelik. Ha valaki csapatban indul, akkor nem adhat be egyéni pályázatot.

A beküldött munkákat, alkotásokat a MANT által felkért szakértő zsűrik rangsorolják.

Letölthető dokumentum

Űrturizmus – civilek a világűrben (a MANT diákpályázatának teljes felhívása, pdf)

Kapcsolódó cikkek:
Magánűrugrások még az idén?
SpaceShipTwo: túl a hangsebességen
SpaceShipTwo: a siklórepülés megy
Űr-utasbiztosítás a láthatáron
Ki lesz a következő magyar a világűrben? (1. rész) 
Ki lesz a következő magyar a világűrben? (2. rész)
Ki lesz a következő magyar a világűrben? (3. rész) 
Csúcsteljesítmény az űrturizmusban
Charles Simonyi magyar diákok kérdéseire válaszolt
A kereskedelmi űrtevékenység jövője
Pályán a Genesis-2

Forrás: http://www.urvilag.hu