V. Be Smart startup verseny

Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja ötödik BE SMART startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A Düsseldorfi Magyar Főkonzulátussal, a think.BDPST-el és a Vodafone Deutschland-dal közösen szervezett versenyen kiválasztott legígéretesebb startupok képviselői 2017. március 28-án a Düsseldorfi Magyar Start Up Eventen ill. 2017. március 30-31-én a think.BDPST rendezvényen a Startup Cornerben nyernek bemutatkozási lehetőséget.

A 2017. március 28-án megrendezendő Düsseldorfi Magyar Startup Event smart city és mobilitás  témában működő magyar startupok német piacra lépését szeretné elősegíteni. A startupoknak lehetősége lesz egyedi bemutatkozásra, pitch-ek és one-on-one megbeszélések formájában az észak-rajna-vesztfáliai régióban jelen lévő nagyvállalatok innovációs vezetői, befektetők és a helyi kereskedelemfejlesztési szervezetek képviselői előtt. A legjobb cég(eke)t díjjal jutalmazzák. A rendezvényre, amelynek házigazdája a Vodafone Deutschland, exkluzív környezetben, a Vodafone düsseldorfi székházának 18. emeleti bemutatótermében kerül sor.

A think.BDPST rendezvény kísérő eseményeként 2017. március 30-31-én megrendezendő Startup Corner a jövő munkahelyei, a jövő oktatása, egészségügyi innováció és mesterséges intelligencia témában várja a startupok jelentkezését. A startupoknak lehetősége lesz kiállításon és pitch session formájában bemutatkozni nemzetközi és hazai innovációs szakemberek, befektetők és nagyvállalatok innovációs vezetői előtt, valamint B2B találkozókat is szervezünk részükre.

Düsseldorfi Magyar Startup Event

1) A verseny nyerteseiként kiválasztott, a magyar delegáció tagjait alkotó startup-ok számára a szervező partnerek biztosítják:

  • a szállásköltséget 2017. 03. 27. és 29. között (startup-onként egy főnek)
  • részvételt a Düsseldorfi Magyar Startup Eventen
  • B2B találkozók megszervezését

2) Hozzájárulás a delegált startup-ok részéről:

  • utazás, egyéni foglalással

3) Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

  • Smart City
  • Mobilitás

think.BDPST Startup Corner

1) A verseny nyerteseiként kiválasztott startup-ok számára a szervező partnerek biztosítják:

  • kiállítási lehetőséget a think.BDPST Startup Corneren
  • 2017. március 30-án pitch session megszervezését
  • B2B találkozók megszervezését

2) Hozzájárulás a delegált startup-ok részéről:

a bemutatkozó anyagok, kiadványok, prototípusok stb. a kiállításra

3) Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

  • a jövő munkahelyei
  • a jövő oktatása,
  • egészségügyi innováció
  • mesterséges intelligencia

A versenyen való részvétel feltételei

A szervező partnerek olyan innovatív feltörekvő vállalkozások jelentkezését várják, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek.

A kiválasztás két fordulóban zajlik. Az első fordulóban a jelentkezők pályázatukat elektronikus úton elküldik a besmart@bvk.hu email címre, a jelentkezési kategória megjelölésével.

A második fordulóban a bíráló bizottság által kiválasztott startup-ok képviselői angol nyelvű pitch-ek keretében mutatják be vállalkozásukat.

A szakértői zsűri által

  • smart city és mobilitás témában kiválasztott 10 legígéretesebb startup 1-1 képviselője vehet részt a magyar delegáció részeként a düsseldorfi programon,
  • valamint a jövő munkahelyei, a jövő oktatása, egészségügyi innováció és mesterséges intelligencia témákban kiválasztott 10 legígéretesebb startup vehet részt aBDPST Startup Corneren.
  • A rendezvények előtti időszakban a startupok részére a BVK mentorálást és felkészítést biztosít.

Jelentkezési határidők

Pályázatok benyújtásának határideje (1. forduló): 2017. február 10., 24:00. A jelentkezési lapot ide kattintva tölthetik le: Pályázati űrlap. Kérjük a magyar nyelvű űrlaphoz egy angol nyelvű one-pagert is mellékeljenek.
Angol nyelvű pitch-ek bemutatása (2. forduló): 2017. február 20-i hét. Helyszín: A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány székháza (Budapest, VII. Rákóczi út 18.).
További információ: Nagy Dániel, nagy.daniel@bvk.hu

Weboldal: 5. Be Smart startup verseny