palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a középiskolai diákok pénzügyi kultúrája fejlesztésének támogatására

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére létrejött Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért (továbbiakban: Pénziránytű alapítvány) pályázatot hirdet a középiskolai diákok pénzügyi kultúrája fejlesztésének támogatására. A pályázat célja, hogy támogassa azokat a középfokú oktatási intézményeket, amelyek vállalják, hogy az iskola oktatási programjai között helyet biztosítanak a Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával kidolgozott Pénzügyi Oktatási Program (POP) bevezetésének, oktatásának.

A pályázó intézmények emellett vállalják, hogy csatlakoznak a Pénziránytű Alapítvány kezdeményezésére 2009-ben elindított, a NEFMI Oktatási Államtitkársága által támogatott „Pénziránytű iskola” hálózathoz, melynek célja a gazdasági, pénzügyi, vállalkozási kultúra és ismeretek oktatásában résztvevő, és annak elterjesztésében szerepet vállaló oktatási intézmények összefogása.

A pályázók köre: Pályázhatnak belföldi székhelyű, OM azonosítóval rendelkező középfokú oktatási intézmények (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola) legalább egy közreműködő pedagógusok részvételével.

A megpályázható támogatás összege:

  • Bruttó 100 ezer Ft, melyet az intézmény a program bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtésére fordíthat (tananyagok sokszorosítása, eszköz- és anyaghasználat stb.)
  • Legalább nettó 100 ezer Ft, legfeljebb nettó 200 ezer Ft, melyet – a programba bevont diákok számától függően –, a programban résztvevő pedagógus(ok) kapnak meg. Amennyiben egy oktatási intézmény részéről a programban több pedagógus vesz részt, az összeg egy keretösszeg, amelyet a részvevő pedagógusok között kerül szétosztásra az általuk megállapítottak szerint.

Jelen pályázat során legfeljebb 70 középiskola és a programban közreműködő tanárai részesülhetnek támogatásban. A támogatás 9-12. évfolyamon tanuló diákok számára, tanórai vagy tanórán kívüli foglalkozások szervezésére és megvalósítására használható fel.

A támogatás formája: A sikeresen pályázó oktatási intézményekkel a Pénziránytű Alapítvány szerződést köt a kiírt pályázatban megjelölt oktatási program bevezetésére, valamint a pályázaton elnyert összeg felhasználására. Az oktatásban résztvevő tanárokkal az Alapítvány megbízási szerződést köt.

A finanszírozás módja: 

A támogatási összeg folyósítása az alábbiak szerint történik:

Az oktatási intézmények számára biztosított bruttó keretből 100.000 Ft, azaz százezer forint 2 részletben kerül folyósításra, az alábbi megbontás szerint:

  • a teljes összeg 50%-a 2012. augusztus 31-ig,
  • további 50%-a 2013. június 30-ig.

Az oktatásban részt vevő tanárok számára biztosított – a programba bevont diákok számának függvényében megállapított – nettó keretből legalább 100 ezer Ft, legfeljebb 200 ezer Ft szintén 2 részletben kerül folyósításra az alábbi megbontás szerint:

  • a teljes összeg 30%-a 2012. augusztus 31-ig,
  • 70%-a 2013. július 31-ig.

A pályázatnak nincs regisztrációs díja, valamint nem kell az intézményeknek önrészt biztosítaniuk. A támogatási összegek átutalásának feltétele a teljesítési dokumentáció benyújtása és annak az Értékelő Bizottság által történő elfogadása.

Az oktatási intézmények számára a tananyagok hasznosítására és megvalósítására biztosított feltételek megteremtésére fordítandó összeg második részlete folyósításának feltétele a teljes keret felhasználását igazoló számlák Alapítványnak történő előzetes benyújtása.

A pályázat elnyeréséhez szükséges feltételek

  1. Pályázhatnak belföldi székhelyű, OM azonosítóval rendelkező középfokú nevelési-oktatási intézmények legalább egy pedagógus részvételével. A Pénzügyi Oktatási Programban résztvevő, az Alapítvány által anyagi támogatásban részesülő pedagógusok létszáma egy fő, amennyiben egy oktatási intézmény részéről 15-30 diák kerül a program során bevonásra. 30 feletti számú diák bevonása esetén az anyagi támogatásban részesülő közreműködő pedagógusok száma minimum két fő. A támogatás 9-12 évfolyamon tanuló diákok számára, tanórai vagy tanórán kívüli foglalkozások szervezésére és megvalósítására használható fel.
  2. A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy – mintaiskolai jelleggel – intézményközi kapcsolatrendszerüket felhasználva közreműködnek az oktatási programmal kapcsolatos információk más oktatási intézményeket célzó elterjesztésében, hozzájárulva a program ismertségének növeléséhez.
  3. A támogatást elnyerő intézmények hozzájárulnak, hogy a Pénziránytű Alapítvány az oktatási program eredményeit, valamint a programban résztvevő intézmények nevét szabadon publikálja, valamint helyi és időbeni korlátozás nélkül – a hatályos jogszabályi előírásokat betartva – felhasználja.
  4. A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy a Pénziránytű Alapítvány kijelölt kapcsolattartóján keresztül érkező egyedi média megkereséseket lehetőség szerint – amennyiben az nem sérti az intézmény érdekeit, illetve a tanárok és a diákok személyiségi jogait -, teljesítik.
  5.  A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy az oktatási programra vonatkozó média megkeresésekről haladéktalanul tájékoztatják a Pénziránytű Alapítvány kijelölt kapcsolattartóját, és a feltett kérdésekre csak az Alapítvány kijelölt kapcsolattartójának írásos engedélye birtokában válaszolnak.
  6.  A nyertes intézmények vállalják, hogy csatlakoznak a „Pénziránytű iskola” hálózathoz, melynek célja a gazdasági, pénzügyi, vállalkozási kultúra és ismeretek oktatásában résztvevő, és annak elterjesztésében szerepet vállaló oktatási intézmények összefogása.

A pályázati programban megvalósítandó szakmai tevékenységek: 

  1. A pályázó, a Pénzügyi Oktatási Programot korábban még nem oktató tanároknak részt kell venniük a Pénziránytű Alapítvány által szervezett programbevezető felkészítésen. A képzés célja, hogy a tanárok megismerjék az elektronikus oktatási tananyagot, és megszerezzék az oktatásához szükséges pénzügyi ismereteket. (Az ingyenes képzések várható ideje 2012. augusztus/szeptember és november, helyszínük Budapest.)
  2. A program bevezetésének illeszkednie kell a tanév rendjéhez. A programban résztvevő tanulócsoport(ok)nak minimum 30×90 (illetve 60×45) percet kitevő iskolai foglalkozási időkeretben kell csoportos foglalkozáson részt vennie, amely folyamat jelleggel épül be a 2012/2013-as tanév iskolai programjába.
  3. A program oktatásának módját az iskola határozza meg: rendszeres tanórai, szabadidős, tömbösített, illetve tanórán kívüli időkeretben és az iskola pedagógiai programjához legalkalmasabbnak ítélt formában.
  4. A nyertes pályázók vállalják, hogy az oktatásban részt vevő diákok számára biztosítják a tanév során megrendezendő online tanulmányi versenyen való részvétel lehetőségét és biztosítják az ahhoz szükséges technikai feltételeket.
  5. A támogatást elnyerő intézmények vállalják, hogy a programban résztvevő diákok számára biztosítják az oktatási program keretében megszerezhető ismeretek sikeres elsajátítását segítő programokban való részvételt.
  6. Az iskola a projekt megvalósításának időszakában biztosítja az Alapítvány által felkért szakemberek számára – a szakmai monitoring részét képező – betekintési jogot a program szakmai megvalósításába.

A fenti követelmények teljesítése a folyósított támogatás felhasználásának feltétele, így azok hiányos, vagy határidőn túli teljesítése, illetve nem teljesítése a támogatás automatikus megvonásával jár.

A pályázat érvényességének feltételei

  1. Minden oktatási intézmény csak egy pályázatot nyújthat be.
  2. A pályázathoz mellékelni kell programba bevont diákok várható létszámát (minimum  15 fő).
  3. A pályázathoz mellékelni kell az intézmény alapító okiratát.
  4. A pályázat mellékletét kell képeznie egy maximum 2 oldalas koncepciónak, arról, hogy milyen keretek között, milyen ütemezésben tervezi az iskola megvalósítani az oktatási program végrehajtását. Az anyagnak tartalmaznia kell:
    • a diákok oktatásának tervezett óraszámát és ütemezését;
    • programba bevont diákok várható létszámát
    • a foglalkozások időbeli ütemezését, tervezett módszereinek, tanulásszervezési eljárásainak leírását;
    • az iskola milyen formában és eszközökkel biztosítaná a program későbbi fenntarthatóságát;
    • az iskola pedagógiai programjához való illeszkedését
    •  az iskola az oktatási program elemeinek alkalmazása során milyen potenciális problémákat azonosít és miként tervezi megoldani ezeket.
  • A pályázathoz csatolni kell egy, az iskola törvényes képviselője által kiállított, a programban való részvételre és a pályázati feltételek elfogadására vonatkozó szándéknyilatkozatot.
  • A pályázathoz csatolni kell a pályázó tanárok szakmai önéletrajzát.
  • A pályázat érvényességének további feltételeit a pályázati dokumentáció részét képező nyilatkozatok rögzítik.
  • Kérjük, MINDEN PONTRA választ adva készítse el pályázatát!

    Hiányos pályázati dokumentáció megküldése esetén a Pénziránytű Alapítvány elektronikus levél formájában hiánypótlásra vonatkozó felhívást kezdeményez. A hiányzó dokumentumoknak a felhívást követően, legfeljebb 3 munkanapon belül az Alapítványhoz be kell érkeznie. A hiánypótlást a megadott határidőn belül nem, vagy nem megfelelően teljesítő pályázók anyagai nem kerülnek elbírálásra.

    A pályázat benyújtása: A pályázati dokumentációt postai úton, elsőbbségi küldeményként 1 példányban, és elektronikus levélben (MS Word dokumentumként) kell benyújtani 2012. május 25ig (a postabélyegző kelte).

    A pályázatot a következő címre kell eljuttatni: Pénziránytű Alapítvány, 1054, Budapest, Szabadság tér 8-9. A borítékon kérjük feltüntetni: „Pénzügyi Oktatási Program 2012” pályázat.

    Az elektronikus levelet az alábbi e-mail címre kell küldeni: Dreszler Viktória, dreszlerv@mnb.hu

    A pályázat benyújtásához szükséges formanyomtatványok (pályázati dokumentáció, amely tartalmazza az adatlapot, nyilatkozatokat) elektronikus úton elérhetőek és szabadon letölthetőek a következő honlapokról: www.penziranytu.mnb.hu, www.penziskola.hu.

    Letölthető dokumentumok

    POP_palyazat_2_melleklet_2012_final

    POP_palyazat_1_ melleklet_2012_final

    POP pályázati felhívás_2012_final

    A pályázat elbírálásának szempontjai

    1. Országos és iskolatípusonkénti reprezentáltság elérése
    2. Szakiskolai programok kiemelt támogatása
    3. Az elbírálás során előnyben részesülnek azon pályázó iskolák:
      • amelyek kevesebb, mint három éve (a 2010/2011-es tanévtől vagy ezt követően) vesznek részt a Pénzügyi Oktatási Program oktatásában;
      • amelyek a 2011/2012-es POP programban részt vett iskolák ajánlásával érkeznek;
      • amelyek korábban már csatlakoztak a Pénziránytű iskolahálózathoz;
      • amelyekben már korábban is megvalósult a diákok széles körét aktivizáló, sikeresnek minősíthető innováció;
      • amelyek mögött olyan képzői, oktatói csoport áll, amely részt vett már pénzügyi tematikájú oktatási anyag tanításában, és személyes tapasztalata van a közoktatáson belül a tehetséggondozás területén;
      • amelyek vállalják regionális mintaiskolai szerep betöltését;
      • amelyek közgazdasági, kereskedelmi, marketing, valamint üzleti adminisztráció szakirányú képzést nem nyújtanak;
      • amelyek diákjai részt vettek a Magyar Nemzeti Bank által szervezett „Monetary – közgazdálkodj okosan” címmel megrendezett középiskolai vetélkedőn, illetve annak elődöntőjébe is bejutottak;
    4. A pályázat elbírálása során előnyt jelent a tanórai, interaktív, játékos elemeket felhasználó és/vagy készségfejlesztő programok iskolai szervezése.
    5. A Pénziránytű Alapítvány fenntartja magának a jogot, hogy a benyújtott pályázatokat elutasítsa, illetőleg a pályázati dokumentációkban rögzítettek pontosítása és a szerződési feltételek kidolgozása érdekében a pályázóval tárgyalást folytasson.

    Egyéb információk: A Pénziránytű Alapítvány fenntartja a jogot, hogy jelen pályázati felhívást bármikor, indokolás nélkül egyoldalúan módosítsa, vagy visszavonja, illetőleg, jogában áll úgy dönteni, hogy az eljárás eredményeképpen egyik pályázóval sem köt szerződést. A pályázók pályázatuk benyújtásával kötelesek elfogadni, hogy az előzőekben említettekkel, illetőleg egyébként a pályázati felhívással és a pályázatukkal összefüggésben a Pénziránytű Alapítvánnyal szemben semmiféle megtérítési vagy kárigényt nem érvényesíthetnek.

    Azok az iskolák, amelyek a Pénziránytű Alapítvánnyal kötött szerződésben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítik, a további támogatásra való jogosultságukat elvesztik, és az addig folyósított támogatási összeget kötelesek visszafizetni.

    A pályázat eredményéről a beadási határidőt követő 30 munkanapon belül a Pénziránytű Alapítvány által felkért szakértőkből álló Értékelő Bizottság javaslata alapján az Alapítvány kuratóriuma dönt.

    A döntésről a pályázókat a Pénziránytű Alapítvány írásban értesíti, illetve a nyertes pályázók listáját a döntést követő két napon belül a www.penziranytu.mnb.hu és www.penziskola.hu honlapon közzéteszi.

    A pályázat lebonyolításával kapcsolatos további kérdésekben Dreszler Viktória nyújt tájékoztatást. (Telefon: 06-1-428-2572, munkanapokon 9.30-12.00, illetve 13.00-16.00 óra között, e-mail: dreszlerv@mnb.hu)

     A részletes pályázati felhívás és a további pályázati dokumentációk a www.penziranytu.mnb.hu és a www.penziskola.hu weboldalakon egyaránt elérhetők. A pályázati anyag elektronikus formában kitölthető és kinyomtatható.