palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A kormány 13 kiemelt uniós projektet vont vissza

A kormány 13 kiemelt projekttervnek korábban megítélt uniós támogatás vont vissza, azért, mert a projektgazdák nem tudták teljesíteni eredeti vállalásukat, nem tudták elindítani a tervezett beruházásokat, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azt. A kormány a meg nem valósuló projektekből származó pénz jelentős részét munkahelyek megőrzésére, vállalkozások támogatására csoportosítja át.Mintegy 30 milliárd forint értékű tervezett beruházástól vonta vissza az uniós támogatást a kormány mai döntésével, mivel azok, jellemzően a projektgazdák hibájából, nem tudnak az eredeti terveknek megfelelően megvalósulni.

Összesen 335 darab különösen fontos, kormánydöntést igénylő úgynevezett kiemelt projekt megvalósítása, illetve előkészítése folyik jelenleg, ezek közül vont most vissza 13-at a kormány, mivel azok jó részét a projektgazdák hónapok alatt sem tudták elindítani, vagy megvalósításuk csak más tartalommal, esetleg az eredeti tervekhez képest jóval drágábban lett volna lehetséges.A felszabaduló pénz jelentős részét a kormány a munkahelyek megmentésére csoportosítja át, illetve a nemzetközi válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére használja.

A ma visszavontak közül egyes beruházási tervek nem kerülnek ki végleg a kiemelt projektek közül, megvalósításukra, esetenként más tartalommal, lehetőség lesz a következő két év során. Ilyen a Mágocs-dombóvári összekötő út dombóvári bekötése, a Szekszárd-simontornyai összekötő út, Sokoropátka – Kajárpéc településközi út építése, az elektronikus anyakönyvi ügyintézést érintő fejlesztés, illetve az Interoperabilitás megvalósítása a központi rendszer közreműködésével a KEK KH egyes nyilvántartásai vonatkozásában.

Elmarad a budai vár megújítása is
Elmarad a budai vár megújítása is

Véglegesen törölték a kiemelt projektek közül a Budai Vár felújítását, amelynél a Budapest I. kerületi Fidesz-vezetésű önkormányzat még tavaly változtatási tilalom elrendelésével akadályozta meg a beruházást. Ebbe a kategóriába tarozik még a Kulturális értékek digitalizálásának szakmai előkészítését, vagy az Integrált foglalkoztatási és szociális szolgáltató rendszer kialakítását érintő fejlesztés, a Monostori Erőd Euroregionális Kulturális és Turisztikai Központ megvalósítása, illetve az Egységes Elektronikus Kulturális Közoktatási és Szakképzési Szolgáltató Felület létrehozása, a 33.sz. főút Hortobágy átkelés szakasz megerősítése és végül a Havanna és Gloriette lakótelepek kötöttpályás közlekedési kapcsolatának kialakítása a 42-es villamos meghosszabbításával.

Egy projekt várhatóan más forrásból valósul meg, ez a 1111. j. Budakalász – Dobogókő – Esztergom összekötő út 33+122 – 35+776 kmsz. közötti szakaszának felújítás
(Kormányszóvivői Iroda)