palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Fenntartható, élhető város és település pályázat

A Magyar Telekom pályázati felhívása civil szervezetek számára Fenntartható, élhető város és település témában. A Magyar Telekom Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként – küldetésével összhangban – elkötelezett a fenntartható fejlődés elve mellett. A 2010 decemberében elindított hello holnap! kezdeményezéssel a Magyar Telekom a fenntarthatóság fogalomkörét érthetően, könnyen befogadható módon, konkrét példákon keresztül szeretné a mindennapok részévé tenni, egyben felhívni a figyelmet arra, hogy az élhető jövő mindannyiunk közös felelőssége.

 

A Magyar Telekom adományozási kuratóriuma – a hello holnap! kuratórium – adományozási gyakorlatában és ezzel összefüggésben pályázati rendszerében is 2011-től változásokat vezetett be. Ezen változások lényege, hogy a kuratórium a fenntarthatóság témakörén belül, tematikus pályázatok kiírásával célzottan szándékozik olyan, a társadalom számára fontos kérdésekre irányítani a figyelmet, melyek megoldását a vállalati és a civil szféra összefogásával látja megvalósíthatónak.

A fentiek minél hatékonyabb megvalósítása és széles körben való eljuttatása érdekében a hello holnap! kuratórium által előválogatott pályázatokat végső döntésre átadja a 2011.  januárjában megalapított Fenntarthatósági Média Klub tagjaiból álló zsűri számára.

Jelen pályázati kiírással a hello holnap! kuratórium a „Fenntartható, élhető város és település” témakörében olyan szemléletformáló pályázatokat vár, melyek megvalósítása során a társadalom minél szélesebb rétegei felismerik a saját közép- és hosszútávú érdekeiket, felelősségüket, a társadalmi és környezeti értékek megőrzésének igényét.
A fenti szempont alapján olyan települési programok kerülnek kiválasztásra, melyek a közösségi, klímavédelmi, önfenntartó igényeket hosszú távon kielégítik.

E cél érdekében a hello holnap! kuratórium összesen 8 000 000 forint támogatási keret rendelkezésre bocsátása mellett döntött.

Az egy támogatásra adható minimum összeg: 1 000 000 forint.

A pályázat témája: Fenntartható, élhető város és település

Olyan innovatív, alulról szerveződő, gyakorlati példák, mintaprojektek, amelyek egy élhető város megteremtéséhez járulnak hozzá.

Fókuszok: 

Lakókörnyezet – zöld terek, felületek, közösségi terek létrehozása és fenntartása; alternatív közlekedési formák (pld. kerékpár, telekocsi) megteremtése és üzemeltetése; klímavédelmi beruházások, gyakorlatok kialakítása; önfenntartó gazdálkodás

Közösségformálás – hosszú távon működőképes, közösségépítő megmozdulások kezdeményezése, megvalósítása, életben tartása a valós és a digitális térben egyaránt

Általános követelmények:

  • a pályázó tartsa szem előtt a hello holnap! kezdeményezés alapvetéseit, miszerint:
  • „hello holnap! Azt jelenti, felelős vagyok a tetteimért; rajtam is múlik, gyermekeink milyen világban élhetnek majd.
  • hello holnap!, mert tudom, hogy én is tehetek a fenntarthatóságért, és ez nem teher, hanem lehetőség, amivel ha élni tudok, boldogabb ember leszek.”
  • olyan eszközök segítségével valósítsa meg a kitűzött célt, melyek megfelelnek a Telekomnál kiemelt márkaértékként kezelt innovációnak. Lehetőség szerint az adott program megvalósításához használja fel a korszerű infokommunikációs technológiákat
  • tartsa szem előtt az önkéntes és közösségalapú programokban rejlő lehetőségeket
  • rendelkezzen a program saját fenntarthatóságára, továbbvitelére vonatkozó tervvel
  • rendelkezzen a program megvalósításához szükséges, megfelelő kompetenciákkal bíró csapattal
  • a pénzügyi terv elkészítésénél kiemelten fókuszáljon a költséghatékonyságra
  • a pályázat megvalósításának preferált időtartama 1 naptári év
  • A pályázatok elbírálásánál a Magyar Telekom, mint a hazai vezető infokommunikációs vállalat, kiemelten fontosnak tekinti az innováció megjelenését, valamint minden olyan kezdeményezést, amely a digitális felzárkózást segíti. Olyan programokat támogat a Telekom, amelyek innovatív, hatékony módszerek és eszközök felhasználásával valósítják meg a kitűzött célt.

    Pályázatot nyújthatnak be a támogatásra pályázó program megvalósításában közvetlenül érintett, Magyarországon bejegyzett és működő, kiemelten közhasznú és közhasznú társadalmi szervezetek –(a támogatásban részesülők a Ptk. 1959. évi IV törvény értelmében a következők közé sorolhatók:

    • Alapítványok, egyesületek, non-profit  szervezetek)

    Nem pályázhatnak állami, kisebbségi, vallási, illetve politikai szervezetek.

    A pályázónak rendelkeznie kell a program megvalósításához szükséges összeg 30 %-ával. Ezen hányad maximum 35%-át teheti ki az önkéntes munka, a fennmaradó rész készpénzben rendelkezésre álló forrást jelent, melyet a pályázó biztosíthat egyéb pályázatokon nyert támogatásokból (állami, önkormányzati, uniós) kivéve más vállalatoktól származó támogatások. A program megvalósításához ezen felül felhasználhatóak egyéb szolgáltatás- vagy tárgyi eszköz adományok, illetve pro bono felajánlások, de itt is érvényes az egyéb vállalati támogatásokra vonatkozó kitétel.

    A Magyar Telekom jelen pályázati kiírás alapján lehetővé teszi, hogy az általa biztosított adomány összeg legfeljebb 25 %-át a nyertes szervezetek működési költségeik fedezésére használják fel.

    A pályázatok értékelésekor a kuratórium az alábbi szempontok alapján hoz döntést:

    • egyoldalas, a programot leíró vezetői összefoglaló (!)
    • infokommunikációs technológiák alkalmazása (!)
    • a pályázó közhasznúsági jelentése
    • a pályázó szakmai háttere, referenciái, eredményei, a megvalósítás szakmai garanciái
    • a program hatókörének mérete, időbeli terjedelme
    • a program során megvalósításra kerülő, az önkéntességet támogató programelemek
    • a program költségvetését alátámasztó dokumentumok (árajánlatokkal alátámasztott, hiteles költségterv), transzparencia
    • a program aktualitása, egyedisége, megkülönböztető jellemzői (progresszivitása), innovatív jellege
    • jó tapasztalatainak, és gyakorlatainak átadására teremtett lehetőségek
    • a várt hatás mérésére vonatkozó módszertan

    A támogatás már megvalósított programok utófinanszírozására nem nyújtható.

    A pályázaton nyertes szervezetek kötelesek beszámolót készíteni a program megvalósítására vonatkozóan (akciók, részvétel, költségek, elért hatás), illetve tételes pénzügyi elszámolást benyújtani a Magyar Telekom által adományozott összegre vonatkozóan, a transzparencia jegyében.

    A beérkezett pályázatok elbírálása:  A beérkezett pályázatok érékelése két szakaszban történik. A fenti bírálati szempontok alapján a hello holnap! kuratórium a pályázatokat előszűri és pontozza, majd a legmagasabb pontszámot elért pályázatokat előterjeszti a Fenntarthatósági Média Klub tagjaiból álló zsűri számára.

    A bírálat során a legmagasabb pontszámot elért pályázóknak esetlegesen személyes prezentáción kell bemutatniuk pályázati programjukat.

    A hello holnap! kuratórium és a Fenntarthatósági Média Klub döntőbizottsága döntését nem köteles indokolni, és ez ellen fellebbezésnek nincs helye.

    Pályázni kizárólag a www.helloholnap.hu oldalon letölthető pályázati adatlappal és az abban foglalt mellékletek megküldésével lehet.

    A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, Word formátumban lehet benyújtani a helloholnap_tematikus@telekom.hu címre.

    Kérjük, hogy a cégszerűen aláírt és beszkennelt pályázati adatlapot feltétlenül csatolják a pályázathoz.

    A projekt részletes leírását tartalmazó rész:

    • az adott hiány-, vagy (krízis)helyzet ismertetése, a támogatás igényének indokai
    • a program célcsoportja, jellemzőik, számuk, a program hatókörének mérete, időbeli terjedelme
    • a szervezet megoldást nyújtó programterve, a megvalósulás várható hatása az ismertetett helyzetre, problémára
    • a megvalósítás időbeli ütemezése
    • teljes és részletes költségvetés (árajánlatokkal, megállapodás tervezetekkel alátámasztott hiteles költségterv)
    • a szervezet kommunikációs terve
    • a szervezet hivatalos képviselőjének szakmai önéletrajza

    mellékletek nélkül maximum 5 oldal lehet.

    A Magyar Telekom a sikeres pályázókkal adományozási megállapodást köt, melyben lefekteti a megítélt támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket.

    A pályázatból többek között kizáró ok lehet:

    • a program célja nem esik egybe a pályázat fő területeivel;
    • a pályázó nem felel meg a pályázati felhívásban felsorolt feltételeknek;
    • a pályázat határidőn túli beadása illetve a pályázati adatlap hiányos kitöltése;
    • a csatolandó mellékletek bármelyikének hiánya (a pályázó szerv közhasznúságról szóló bírósági igazolás másolata; a köztartozás-mentességet igazoló okirat; a pályázó legújabb közhasznúsági jelentései; szerződő fél nyilatkozata)

    A pályázat beérkezésének határideje: 2012. május 15.

    A pályázat elbírálásának időpontja: 2012. június 5.

    Az elbírálás eredményeit a www.helloholnap.hu oldalon tesszük közzé. A sikeres pályázókat elektronikus úton, írásban értesítjük.

    Az elutasított pályázatokat nem őrizzük meg, és nem küldjük vissza.

    A hello holnap! kuratórium fenntartja magának a jogot, hogy eredménytelen pályázat esetén a támogatást a fenti témakörben nem osztja ki, újra meghirdeti, vagy más pályázati célokra ajánlja fel.

    A pályázattal kapcsolatos kérdéseiket Márton Csillának (marton.csilla@telekom.hu) kizárólag írásban tehetik fel.

    Web: http://www.helloholnap.hu/