egyházi szervezetek pályázat Archive

Pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézet közreműködésével nyílt közoktatási pályázatot hirdet a szórványban folyó oktatás támogatására a 2014/2015-ös tanévben. A pályázat célja: Romániában, Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában közoktatási (nem felsőfokú vagy felsőoktatási képzés) szórványterületen dolgozó pedagógusok és tanulók ösztöndíjának biztosításához, utazási, valamint kollégiumi ellátási költségekhez történő hozzájárulás.

Pályázat cigány fiatalokat segítő projektekre

Pályázat cigánygyerekek és fiatalok társadalmi beilleszkedését, felzárkózását és készségfejlesztését szolgáló projektekre (2014-2016).  

A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése pályázat – konvergencia régiók

A támogatás célja: az országos szemléletváltás előmozdítása a családi szféra társadalmi jelentőségével kapcsolatban, integrált szolgáltatások nyújtásával a fiatal gyermekes családok támogatása – a kötelező önkormányzati alapellátási feladatokat kiegészítő eszközökkel – kis közösségi kezdeményezések, például ún. „családi erőforrás központok” létrehozása útján. Az integrált szolgáltatások egyesítik a foglalkoztatási, családi, szülői és egészségfejlesztési támogató szolgáltatásokat és az innovatív

Pályázat Gyermekes családok közösségépítő üdülésének támogatására

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet, alapján nyílt pályázatot hirdet a Gyermekes családok közösségépítő üdülésének támogatására.

MOL Gyermekgyógyító program 2011

A MOL Új Európa Alapítványa pályázatot hirdet élmény- és művészetterápiás programok támogatására krónikus betegségben szenvedő, fogyatékkal élő gyerekek, vagy a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők pszicho-szociális rehabilitációja érdekében.

Pályázat az Önkéntesek Hete keretében megvalósuló önkéntes programok támogatására

Pályázati felhívás az Önkéntesek Hete keretében megvalósuló önkéntes programok támogatására. A pályázat célja: 2011 első félévében Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatait, amely időszakban kiemelt szerepet kap az önkéntesség, mivel 2011 az Önkéntesség Európai Éve az Európai Tanács 2009 novemberében hozott határozata alapján. Az Önkéntesség Európai Éve lehetőséget biztosít az Önkéntesek

Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése – DAOP, DDOP, ÉAOP, ÉMOP, KDOP, NYDOP

Jelen pályázati konstrukció alapvető célkitűzése: A különböző rehabilitációs szakterületek ellátásaihoz való lakossági hozzáférés földrajzi-regionális és szakmai-tartalmi egyenlőtlenségeinek csökkentése, és az elérhető szolgáltatás színvonalának javítása az egészségügyi rehabilitációs szolgáltatások infrastruktúrájának és műszerezettségének fejlesztésével, a rehabilitációs szolgáltatások ambuláns formáinak elterjesztésével – összhangban az európai trendekkel -, a személyi feltételeinek javításával, továbbá szakmai együttműködések létesítésével.

IFJ-KX-10-A/B/C Komplex gyermek és ifjúsági célú szakmai tevékenységek, programok megvalósításának támogatása pályázat

Az IFJ-KX-10-A/B/C jelű pályázat célja: Olyan komplex gyermek és ifjúsági célú szakmai tevékenységek, programok megvalósításának támogatása, amelyek:

Közösségi rendezvények, programok támogatása

Jelen pályázati konstrukció keretében 2011. április 15. és 2011. október 15. közt megvalósuló közösségi rendezvények, programok megszervezéséhez, lebonyolításához nyújtunk támogatást. A tervezett program lehet bármilyen témájú, így falunap, fesztivál, nemzeti ünnep, egyéb jeles eseményhez, népszokáshoz kapcsolódó rendezvénysorozat, hagyományőrző programok stb.

Élelmiszerbank adományszétosztási együttműködés 2011

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Élelmiszerbank adományszétosztási együttműködés 2011″ címmel hirdet pályázatot. A projekt célja, hogy a kiíró 2011-es évre vonatkozóan együttműködési megállapodásokat kössön partnerszervezetekkel, melynek keretében a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől, annak raktáraiban térítésmentesen átvett élelmiszereket a szerződő szervezetek az általuk gondozott rászorulóknak juttatják el ingyenes adomány formájában.

Erste Társadalmi Integrációs Díj

Aza, 2011 keretén belül az állami és non-profit szektor olyan szervezeteit kívánja népszerűsíteni és jutalmazni, amelyek az emberi szaktudást, erőforrásokat és kezdeményezőkészséget kiaknázva segítik a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációját. A pályázati program nyitott az állami, a civil társadalom, a vallási közösségek, a média valamint a magánkezdeményezések előtt. A díjat kétévente ítéljük oda. Új pályázati

2010. évi Európai Bűnmegelőzési Díj

Keressük a legjobb magyar gyakorlatot! Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat (EUCPN) 2010-ben a “Megelőzéssel, közösségi rendészettel és helyreállítással a biztonságos otthonokért a biztonságos közösségekben” témában legjobbnak ítélt bűnmegelőzési gyakorlatot jutalmazza az Európai Bűnmegelőzési Díjjal (ECPA). A győztes 20.000 euró összegű pénzjutalomban részesül. A versenyen induló magyarországi projektet az EUCPN nemzeti képviseletét ellátó Európai Együttműködési Főosztály jelöli.

Erste Társadalmi Integrációs Díj

Az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díja, 2011 keretén belül az állami és non-profit szektor olyan szervezeteit kívánja népszerűsíteni és jutalmazni, amelyek az emberi szaktudást, erőforrásokat és kezdeményezőkészséget kiaknázva segítik a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációját. Kétévente ajánlunk fel díjat olyan kreatív társadalmi integrációs projekteknek, amelyek a kedvezményezettek életében érdemi, pozitív változásokat hoztak. A pályázati program

TÁMOP 5.1.3.-09/2-LHH kistérségek Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért

Jelen támogatási konstrukció alapvető célja az egymásba fonódó területi és társadalmi hátrányok következményeinek, a szegénység mélyülésének, újratermelődésének és területi terjedésének mérséklése, továbbá a mélyszegénységben élők integrációjának előmozdítása azzal az eszközrendszerrel, amelyet a szociális és közösségi munka, a lakosság aktív részvételén alapuló tervezés együtt nyújthat.

TAMOP-5.3.3-10/1 KMR Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő programok támogatása pályázat

A konstrukció célja a hajléktalan emberek komplex társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának elősegítése foglalkoztathatóságuk fejlesztésével, foglalkoztatási, lakhatási, szociális helyzetük javításával. (ARCHÍV)

KAB-KT-10 Pályázat kábítószer-problémával kapcsolatos vizsgálatok, kutatások támogatására

A pályázat célja a kábítószer-problémával kapcsolatos társadalomtudományi elemzések, vizsgálatok, kutatási programok támogatása.

Szervezetek Nyári táborainak támogatása

A pályázat célja gyermek és ifjúsági szervezetek belföldi tematikus táborainak támogatása, melyek hozzájárulnak a 5-25 éves korú gyermekek és fiatalok közösségi élményeinek kialakításához, lehetővé teszik a szabadidő aktív és tartalmas eltöltését, kulturális értékeink megismerését, valamint egészséges életmódra nevelnek. Jelen pályázattal a Kaland-Vár Egyesület a nyári táborozási programokat kívánja elősegíteni, ingyenes részvétel biztosításával.

SZE-PR-10-Pályázat a Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év civil programjainak támogatására

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (ESZA Nonprofit Kft.) a szociális és munkaügyi miniszter 7/2009. (III. 18.) SZMM rendelete alapján pályázatot hirdet „A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év civil programjainak támogatására”.

Pályázat a Fogadd el, Fogadj el 2010. évi jubileumi kampányában való részvételre

A  Kézenfogva Alapítvány azért indította útjára 2006 júniusában a „Fogadd el, fogadj el” programot, hogy megismerhessék egymást az értelmi fogyatékossággal élő és egészséges emberek. Az elmúlt 4 év visszajelzései azt mutatják, hogy az alapítvány közvélemény-formáló programja elősegíti ezt a folyamatot. Az alapítvány a személyes tapasztalás erejében bízik, ezért a kezdetektől fogva az „együtt” kulcsfontosságú fogalom

TAMOP-5.3.5-09/1-Pályázat Kísérleti program az adósságcsapda megelőzése érdekében

A támogatás alapvető célja: A pályázati kiírás 9-12 olyan kísérleti modell kidolgozására és gyakorlati kipróbálására nyújt lehetőséget a 311/2007. (XI.17.) Korm. Rendeletben meghatározott 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségekben (a továbbiakban LHH 33), amelyek figyelembe vehetik, alkalmazhatják a már létező szolgáltatásokat, de újszerű megoldásokat is kidolgozhatnak. A konstrukció a szegénységben élők hatékony háztartásgazdálkodásához, banki szolgáltatások hatékony igénybevételéhez,

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu