palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Diákhitel – Módosultak a diákhitel törlesztési feltételei!

Módosultak a diákhitel törlesztési feltételei! Az új típusú koronavírus járvánnyal kapcsolatban a kormánydöntésnek megfelelően a Diákhitel Központ törlesztési moratóriumot hirdet minden ügyfele számára, amely a fennálló diákhitel tőke-és kamattartozásra vonatkozik. A bejelentés alapján a moratórium vége 2020. 12. 31.

A hatályba lépett kormányrendelet alapján a Diákhitel Központ az összes ügyfele számára törlesztési moratóriumot hirdetett meg, amelynek határideje 2020.12.31., és a fennálló diákhitel tőke és kamattartozásra egyaránt vonatkozik.

A Diákhitel olyan többféle konstrukciójú állami támogatású hitel, amellyel a felsőoktatási tanulmányok mellett a hétköznapi szükségleteket és akár nyelvtanulást is lehet finanszírozni.

A koronavírus járvánnyal összefüggésben, 2020.03.18. napján hozott döntés alapján a törlesztési moratórium kiterjed a már törlesztési szakaszban lévő, és a moratórium időtartama alatt (2020.03.19-napját követően)törlesztési szakaszba kerülő ügyfelekre.

A rendelkezés automatikusan hatályba lépett, az ügyfélnek nem kell külön nyilatkozatot tenni.

A jogszabály által meghatározott időpontig, 2020.12.31. napjáig nem kerülnek felszámításra késedelmi kamatok. A Diákhitel Központ a korábban, 2020.03.18. napjáig felmondott szerződéseken kívül nem mond fel szerződést.

Az ügyfeleknek azonban lehetőségük van törlesztésre, amit a Diákhitel Központ elszámol, és az önkéntes törlesztéssel kapcsolatban sem kell semmilyen nyilatkozatot tenni. A moratórium ideje alatt pedig bármikor felfüggeszthető egyoldalúan a törlesztés.

Tekintettel arra, hogy a közeli jövőben számos diák számára szűnik meg a munkavégzés lehetősége, ezért a törlesztési kedvezményt azokra a leendő ügyfelekre is kiterjeszti, akik 2020.03.18-2020.12.31. között igényelik meg a diákhitelt, és válnak törlesztővé.

További fontos változások

A Diákhitel 1 szabadfelhasználású konstrukció igénylési határidejét (amely 2020.06.16-án lejárt).

Azok az ügyfelek, akik 2020.03.27. napjáig igénylik elektronikus formában, a Neptun rendszeren keresztül, Ügyfélkapus azonosításon keresztül, azok az igényelt összeget, maximum 350 ezer forintot, április 15-ig megkapják.

A Diákhitel 1 kamata továbbra is 1,99 százalék, hitelbírálat és fedezet nélkül igényelhető meg.

Az Eurostat tavalyi év adatai szerint, a legnagyobb ingatlan áremelkedés az Unióban Magyarországon történt. Az egyre emelkedő árak a bérelt ingatlanok és albérletek árát is emelik. Ez különösen az egyetemi városokban érezhető, ahol a lakhatási költségek jelentősen emelkedtek, ezért szükség lenne a Diákhitel 1 maximális összegét is megemelni. Ugyanakkor felmerült a felnőttképzési hitel, fix kamatozású és fix futamidejű konstrukció kialakításának szükségessége.

A jelenlegi szabályozás szerint Diákhitel 1 felvehető maximuma havi 70 000 forint, a legkisebb igényelhető összeg pedig 15 000 Ft, törlesztése átlagosan hét és fél évig tart.

A Diákhitel lényege és típusai

A felsőoktatási tanulmányok finanszírozásának és a jövőbe fektetés egyik lehetősége a Diákhitel igénylése. A hitel állami támogatású, kedvező finanszírozású konstrukció, amelyet tanulmányokra, és hétköznapi szükségletek fedezésére, és nyelvtanulásra is lehet fordítani. Fő szabályként mindenki jogosult rá, aki beiratkozott egy felsőoktatási intézménybe és 45 életév alatti.

Több konstrukciója létezik, és különbség van a felhasználás céljában, hogy mekkora összegre, milyen kamattal lehet hozzá jutni, és hogyan lehet megkapni.

Diákhitel I.

Mire használható fel? Mivel szabad felhasználású hitel, korlátozás nélkül bármire fordítható. Meghatározott feltételek mellett külföldi tanulmányokra, Erasmusra is felhasználható.

Mekkora összeg kapható? Havi maximum 70 000 Ft, a minimális összeg 15 000 Ft. Lehetőség van szemeszterenként egy összegben is megkapni.

Mekkora a kamata? Jelenleg 1,99 százalék, változó kamatozású.

Hogyan igényelhető?

Diákhitel 1 és Diákhitel 2 esetében hasonló módon történik az igénylés:

  • Személyes megjelenés nélküli szerződéssel, a felsőoktatási tanulmányi rendszerből végezhető, ügyfélkapus beazonosítással.
  • Személyes megjelenéssel a tanulmányi rendszerből indítva, a hiteligénylő lapot az oktatási intézmény Tanulmányi Osztálya, vagy a Hallgatói Centruma nyomtatja ki, és náluk kell aláírva leadni.
  • A Diákhitel Központ online ügyintézés felületén (a www.diakhiteldirekt.hu hiteligénylés menüpont) történő igénylés személyes megjelenéssel. A kitöltött dokumentumot kinyomtatva, aláírva (minden oldalt) kell leadni a Diákhitel Központ partner intézményeinél, vagy a Központ ügyfélszolgálatán. A hitelszerződés megkötése közokiratba foglalt meghatalmazással is lehetséges.

A személyes ügyfélszolgálat elérhetősége: 1027 Budapest, Kacsa u. 15-23. Nyitva tartás: hétfő 08:00-18:00, kedd-csütörtök 08:00-16:00, péntek 08:00-14:00.

Hogyan kapható meg? Saját bankszámlára érkezik

Meddig igényelhető? Az I. félév 1. utalásához legkésőbb szeptember 15-ig, a II. félév 1. utalásához legkésőbb február 15-ig kell leadni az igénylést. A hiteligénylés határidejéről, a folyósítás napjairól a https://www.diakhitel.hu/erdeklodom/diakhitel1/hogyan-juthat-a-diakhitel1-hez.html alatt olvasható tájékoztató.

Az őszi szemeszter első folyósítási napja október 15-e, a tavaszi szemeszteré március 14-e, amennyiben munkaszüneti napra esik, akkor az azt megelőző munkanapon történik.

A hitel törlesztése:

 A hitel törlesztése a Diákhitel 1 és Diákhitel 2 esetében hasonló módon történik, a hallgatói jogviszony megszűnését követően kell elkezdeni.

A törlesztési kötelezettség havonta a bruttó jövedelem 4-8 százaléka, de bármikor és bármekkora díjmentes előtörlesztéssel csökkenthető a tartozás és a futamidő.

Diákhitel II.

Mire használható fel?  Kizárólag önköltséges képzésben résztvevő hallgatók igényelhetik a képzési költség megfizetésére.

Mekkora összeg kapható? A képzési költség összege kapható maximum.

Mekkora a kamata? 0 %

Hogyan igényelhető? Diákhitel 1 és Diákhitel 2 esetében hasonló módon történik az igénylés.

Hogyan kapható meg? A Diákhitel Központ közvetlen a felsőoktatási intézménynek utalja.

A hitel törlesztése: A hitel törlesztése a Diákhitel 1 és Diákhitel 2 esetében hasonló módon történik.

Nyelvtanulási Diákhitel

Ki jogosult a Nyelvtanulási Diákhitelre?

  • Aki nem rendelkezik még hallgatóként nyelvvizsgával, függetlenül attól, hogy aktív, vagy passzív a jogviszonya.
  • a felsőfokú tanulmányokat, de nyelvvizsga hiányában nem kaphatta meg a diplomát.

Milyen nyelvekre vehető fel?

Bármely nyelvre felvehető, amely diploma megszerzéshez szükséges, ha a támogatott nyelvek valamelyikéből sikeres nyelvvizsgát tesz az igénylő, akkor a hitel kamatmentessé válik.

További fontos részletek a https://www.diakhitel.hu/erdeklodom/nyelvtanulasi-diakhitel/nyelvtanulasi-diakhitel-jellemzoi.html alatt találhatóak.

Módosultak a diákhitel törlesztési feltételei!

Az új típusú koronavírus járvánnyal kapcsolatban a kormánydöntésnek megfelelően a Diákhitel Központ törlesztési moratóriumot hirdet minden ügyfele számára, amely a fennálló diákhitel tőke-és kamattartozásra vonatkozik. A bejelentés alapján a moratórium vége 2020. 12. 31.

(Forrás: Bankmonitor.hu, Diákhitel.hu)