palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Doktori ösztöndíj-lehetőségek a francia atomenergetikai kutatóintézet-hálózatnál (CEA)

A francia atomenergetikai kutatóintézet az idei évben is mintegy kétszáz doktori ösztöndíj-témát hirdetett meg, amikre várják érdeklődő magyar fiatalok jelentkezését is.

Konkrét jelentkezési határidő – ellentétben más intézmények hasonló programjaival – nincs, a téma kiválasztását követően a jelentkezőnek az ott megadott témavezetővel kell közvetlenül fölvennie a kapcsolatot. A pályázat az adott témára akkor zárul, amikor a témavezető úgy látja, hogy megtalálta az arra alkalmas fiatalt. Ezen túlmenően tekintettel arra, hogy a témák zömében a munkát szeptember-októberben el kell kezdeni és addig – természetesen akkor, ha a jelentkező mellett döntött a CEA – a szükséges formalitásokat is le kell folytatni, javasoljuk, hogy az érdeklődők a lehető leghamarabb vegyék föl a kapcsolatot a kiválasztott téma vezetőjével!

Jelentkezés és finanszírozás

A pályázás föltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen olyan Master 2 diplomával, ami alapkövetelmény a doktori iskolába történő beiratkozáshoz. A Master 2 szintű diplomával és mellette a diplomát kiadó egyetem arról kiadott igazolásával, hogy a pályázó doktori iskolába beiratkozhat, a CEA-val kötendő doktoranduszi szerződés első napját megelőzően már rendelkeznie kell a pályázónak.

A CEA-doktoranduszi szerződés megkötésére azt követően nyílik lehetőség, hogy a CEA főigazgatója által elnökölt zsűri elfogadta a jelentkezést. A finanszírozási háttér függvényében bizonyos témakörök esetében a CEA főigazgatója az év bármelyik szakában dönthet a támogatás megítéléséről. A szükséges tudnivalók érdekében a jelentkezők forduljanak közvetlenül a CEA általuk kiválasztott kutatócsoportjához.

Finanszírozási formák

A doktoranduszi szerződések finanszírozása érdekében a CEA különböző forrásokat mozgósít. Ennek függvényében a CEA vagy munkáltatója is lesz a doktorandusznak, vagy nem.

  • CFR (Contrat formation par la recherche): 100%-ban a CEA központi költségvetéséből finanszírozott szerződés
  • CTBU (Contrat de thèse sur budget unité): 100%-ban a doktoranduszt fogadó kutatási egység költségvetéséből finanszírozott szerződés
  • A CFR és CTBU típusú doktoranduszi szerződések támogatására a CEA főigazgatójának és a partner doktori iskola egyaránt pozitív döntése alapján van lehetősség.
  • CTCI (Contrat de thèse CEA Industrie) és CTCR (Contrat de thèse CEA Région): 50-50%-ban a CEA és az ipari partner vagy régió által társfinanszírozott szerződések
  • A CTCI és CTCR típusú szerződések akkor támogathatók, ha a jelentkező pályázati anyagára egyformán pozitív választ adott a CEA főigazgatója, az ipari partner (vagy a partner régió) és a partner doktori iskola.

E két utóbbi szerződés-típus esetében a CEA és az ipari partner, illetve a CEA és a régió együttműködési megállapodást köt. Ez a dokumentum rögzíti az együttműködés mikéntjéét és a felek kötelezettségeit (követelményrendszer, a doktorandusz munkájának figyelemmel kísérése, a program finanszírozása, szellemi tulajdon, felelősségi kérdések…). A szerződéskötéshez szükséges típusmintákat kérésre az INSTN/SFRES megküldi az érintett kutatási egységnek.

A CFR, CTBU CTCI és CTCR típusú szerződések finanszírozásakor:

  • a doktorandusszal kötött megállapodás egy 3 évre szóló, határozott időtartamú (CDD) munkaszerződés, ahol a CEA a munkáltató,
  • a doktorandusz bruttó havi bére 2043,54 € az első és a második évben, míg 2104,62 € a harmadik évben. (2010. január 1-i értéken számított összeg, bázisérték („point”) 5,52 €)
  • a nyertes pályázókat az INSTN/SFRES közvetlenül tájékoztatja az ösztöndíj odaítéléséről.

CCNE (Contrat CEA non employeur): a CCNE-típusú (azaz amikor a CEA nem munkáltatója a doktorandusznak) szerződések esetében az anyagi hátteret egy külső (de szintén nagyon komoly tudományos partner vagy finanszírozó ügynökség) intézmény (CNRS, ADEME, INRA, INRIA, CERN…) biztosítja, a CEA csupán a doktorandusz bérének 50%-át fedezi.
A CCNE-szerződések esetében a kiválasztás ugyanúgy a kiválósági föltételek szerint történik, mint a többi szerződésnél, azaz a döntést a CEA főigazgatója által elnökölt bizottság hozza meg.

A kiírással kapcsolatos tudnivalók elérhetősége:

FR http://www-instn.cea.fr/formations/formation-par-la-recherche/doctorat.html

EN http://www-instn.cea.fr/en/education-and-training/research-training/phd-programs.html

A választható kutatási (PhD-dolgozat) témák listája a következő linkeken érhető el:

FR: http://www-instn.cea.fr/formations/formation-par-la-recherche/doctorat/liste-des-sujets-de-these.html

EN: http://www-instn.cea.fr/en/education-and-training/research-training/phd-programs/list-of-thesis-subjects.html (szinte minden téma elérhető angol fordításban)

A CEA részéről jelezték, szívesen fogadják a NUMERICS programban azon, jelenleg még MSc-tanulmányaikat folytató magyar hallgatókat, akik kifejezetten a következő területek iránt érdeklődnek:

  • numerikus szimuláció,
  • tudományos számítás,
  • mesterséges intelligencia.

A programról bővebben: http://numerics.cea.fr/

Figyelem! A NUMERICS programra speciális jelentkezési szabályok vonatkoznak, a jelentkezési határidő: 2019. április 30.!

A NUMERICS iránt érdeklődőket kérjük, vegyék föl a kapcsolatot a projekt felelősével:

Jean-Luc Zimmermann, PhD
Doctoral Training Program Coordinator
PhD Program Project Manager
INSTN-SFRES, CEA-Saclay
F-91191 Gif-sur-Yvette
Tel: +33 1 69 08 88 97
mailto:jean-luc.zimmermann@cea.fr
http://numerics.cea.fr/

Kérjük Önöket, a TéT-attaséi hivatal munkájának hatékonyságát erősítendő osszák meg a pályázattal kapcsolatos tapasztalataikat velünk a norbert.somogyi@mfa.gov.hu címen. Visszajelzésüket előre is köszönjük!